Konkoly Csaba szakmai igazgatóval és Eperjesiné Muts Éva utánpótlás elnökkel beszélgettünk az első közös évad tapasztalatairól – természetesen a korosztályos csapataink, játékosaink szempontjából.
Ahogyan azt tavaly nyáron megírtuk, a klubunk kézilabda-szakosztályának stábjában történő, egy évvel ezelőtti személyi változások nemcsak a felnőttcsapatunkra voltak nagy hatással, hanem az utánpótlásra is: NB I-es együttesünk vezetőedzője, Konkoly Csaba szakmai igazgatóként a fiatalokért is felelőssé vált, az élvonalbeli másodedzőnk, Kiss Dániel pedig az U19-es gárdánk vezetését is elvállalta.
Az elképzelés kristálytiszta volt: korosztályspecifikusan az edzők a felnőttekhez hasonló munkát kezdtek el, aminek a célja, hogy megkönnyítse az esetleges beépítést az első csapatba. Emellett nagy hangsúly került az Angyalföldi Sportiskolával való kapcsolat újbóli szorossá fűzésére, a régi hagyományokhoz hasonlóan.
„Régi-új szerep ez nekem, hogy szakmai vezetőként az utánpótlást is felügyelhetem, utoljára Győrben volt ez a helyzet, akkor helyettesként töltöttem be ezt a pozíciót – mondja Konkoly. – Az alapvető cél, hogy a felnőttcsapatba beépíthető fiatalokat képezzünk házon belül. Remek munkakapcsolat alakult ki Eperjesiné Muts Évával, akit operatív igazgatóként jellemeznék; óriási segítséget adott az évad közben zajló folyamatok során, és Alberti Lucával, az ASI elnökével is rögtön megtaláltuk a közös hangot. Mindenkit nem is említettem, de ez egy nagy közös munka. A Sportiskola csapataival kapcsolatban azt láttam, hogy amikor jöttek hozzánk meccs- vagy edzéslátogatásra, vagy csak edzeni a Sterbinszky-csarnokba, fokozatosan egy családdá kezdtünk válni!”
A legidősebb korosztályos csapataink közül a már emlegetett U19-esek nyolcadikként, a Csenki Csilla és Konkoly-Szegedi Orsolya által irányított U17-esek pedig ötödikként zártak az élvonalbeli bajnokságukban.
„Ki kell emelni, hogy ezek a fiatalok több pontvadászatban is megmérették magukat, a saját korosztályuk mellett az idősebbek között is; az U17-esek az U19-es harmadosztályban is szerepeltek, az U19-esek pedig a felnőtt NB II-ben, vagyis a harmadik vonalban. Ez megfelelő játékidőt biztosított minden kézilabdázónknak, ami egyénileg is rengeteget fejleszt rajtuk. Az ifik kaotikus évad után várták a 2023-24-es idényt, a helyzetük pedig tisztázódott, ráadásul többen közülük edzésen és meccsen is bevetésre kerültek az NB I-es együttesünkben. Varjas Lara és Mile Vanda pedig a felnőttkerettel kezdi meg a nyári felkészülést. Amire szintén büszkék vagyunk, hogy a tanulást sem hanyagolták el a játékosaink, ezen a téren is tudtuk őket motiválni, odafigyeltünk rájuk. Az pedig az álmaink között szerepel, hogy az utánpótlásunk az NB II élmezőnyében végezzen, akár feljusson az NB I/B-be, így még magasabb szintű terhelésnek lennének kitéve az ifistáink. Az utánpótlás tekintetében a stábunk a következőképpen alakul majd: az U16-os csapatunkat Orbán Ákos irányítja majd, aki az U18-as vezetőedző, Csenki Csilla munkáját is segíti majd, az U20-asoknál pedig Kiss Danihoz Konkoly-Szegedi Orsi csatlakozik.”
Konkoly Csaba (fotó: Vasas Attila)
Eperjesiné Muts Éva utánpótlás elnöknek hasonlóan fontos szerepe volt az utánpótlásunk életének alakulásában.
„Azt gondolom, az ASI és a Vasas kapcsolata tökéletessé vált. Csabával össze tudjuk fogni a közös munkát, a Sportiskola pedig nagyon örült ennek a lehetőségnek, hogy kapott egy olyan vezetőt, akit elfogadnak az edzők, és koordinálni tudja az egyesületek közti kapcsolatot. Az edzők már az évad elején megkapták a megfelelő eligazítást, segédanyagot, amit mindenki elfogadott, és ennek megfelelően dolgozott az elmúlt hónapokban – mondja az utánpótlás elnök. – Minden hónapban tartunk egy nagy közös összejövetelt a korosztályos edzőkkel, bemutató tréninggel, ami minden alkalommal nagy sikert aratott, pozitívan fogadják az edzők ezt a fajta segítséget. Rengeteg új játékos érkezett az idény során az utánpótlásunkba; fontos újítás volt, hogy minden korosztállyal két edző kezdett el dolgozni, ez a modell beváltnak bizonyult, és folytatódik is a jövőben. Eredményességben persze még lehet javulni, de az akadémiák mellett nincsen könnyű dolgunk, ettől függetlenül ott vagyunk a nyomukban. A legfőbb azonban a képzés: kialakult egy olyan rendszer, ami hosszútávon is a fiatalok javát szolgálja, az egyéni képzésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Mindenki példaértékű munkát végzett ebben az évadban, nagyon örülök neki, hogy ilyen közegben tudok dolgozni!”
Az ASI U15-öseinek köszöntése; balszélen Eperjesiné Muts Éva, jobbról a második Konkoly Csaba
Külön pozitívum, hogy az ASI U15-ös csapatának tagjai alkotják majd a versenyrendszer változása miatt megalakuló U16-os együttesünket.
„Az ASI kézilabdatáborában köszöntöttük Csabával az U15-ös játékosainkat, akik az U17-es harmadosztályban is játszottak az elmúlt hónapokban, ráadásul a csoportjukat meg is nyerték. Átadtuk az érmeket, okleveleket, elbúcsúztunk tőlük, de nem mennek túl messzire, hiszen innentől a Vasas játékosai lesznek.”