2007.04.19. | Kézilabda
Elkezdődött a rájátszás a női kézilabda NB I-es bajnokságban, az 5.-8. helyért. A Vasas Invitel csapata a hatodik helyért küzd, így csütörtök délután igazi rangadó várt ránk Kiskunhalason.

Kiskunhalas-Vasas Invitel 31-31 (12-16) 
Kiskunhalas, 400 néző. 
Vezette: Bonifert, Oláh 

Kiskunhalas: Vörös - Baross 4, Kocsis 1, Kocsik 5, Szűcs 2, Ilyés 3, Koroknai 9 (3). Cs: Petróczi (kapus), Herr 2, Kósa, Sterbik 2, Barna 1, Valovics 2, Borbély. 
Edző: Zsiga Gyula 

Vasas: Triffa – Kántor, Stiener, Moszkovszkaja 3, Tomori 9, Gaál 6, Gorova 4. Cs: Kamper 4, Balog B., Blaskovits, Ábrahám, Nagy K. 5 (2). 
Edző: Mocsai Lajos

A meccs álomszerűen kezdődött, a félidőben már négy góllal vezettünk, majd kilenccel is elhúztunk, de ekkor valami megmagyarázhatatlan dolog történt. A csapat teljesen szétesett és a sorozatos hibák megbosszulták magukat. Az utolsó pillanatokban a hazaiak döntetlenre mentették a találkozót. Az eredmény nem kudarc, de az olimpiai döntőt idéző végjátéktól eltekintettünk volna, így volt ezzel Mocsai Lajos is, aki a következőképpen látta a történteket:

"Első hallásra az eredmény nagyon jól hangzik, hiszen a három hetes bajnoki szünet után megjósolhatatlan volt  milyen  formában fog játszani csapatunk, és nehéz meccsen, idegenben, a közvetlenül mögöttünk álló csapattól szereztünk pontot. Elégedettek viszont semmiképpen sem lehetünk, hiszen kilenc góllal is vezettünk a mérkőzésen, de még másfél perccel a vége előtt is  két gól volt az előnyünk. 
Az első félidőben remek kézilabdával uraltuk a játékot. Támadásban és védekezésben is rendkívül kulturáltan, eredményesen és sokoldalúan játszottunk. Jól teljesített Tomori és Nagy Kriszta átlövőben, a beállós poszton Gaál Adri, és Natalia Gorova is ügyes megoldásokkal vétette észre magát a szélen. Mindehhez pedig Triffa Ági részéről egy jó kapus teljesítmény is párosult. 
Az első félidő végére feljöttek a halasiak négy gólra, a második félidőben azonban tovább fokoztuk a tempót. 
Már volt kilenc gól is az előnyünk, de innen sokszor kerültünk emberhátrányba és több játékos meg nem engedhető módon könnyelműsködött. Hétméterest hibáztunk, Kamper és Tomori láthatóan elfáradtak, Nagy Kriszti megsérült az ujján, a védelmünk pedig szétesett. Így nagyon szoros lett a végjáték. 
Az ellenfél szinte minden lövésből betalált ebben a fázisban, nagyon könnyen kaptuk a gólokat, elől pedig technikai hibák, támadó faultok sorozatát követtük el, felelőtlen játékkal sorra szórtuk el a labdákat. A kiskunhalasiak remekül védekeztek, Tomorit szorosan emberfogással őrizték, kiestünk a ritmusból, szervezetlenné vált játékunk, a csapat nem tudta követni az előírt stratégiát, a játékosok nem tudták megvalósítani  feladatukat. Tizenhét másodperccel a vége előtt még így is vezettünk és nyernünk kellett volna, de egy eladott labda után Kamper Olívia teljesen feleslegesen kiállítatta magát, az emberelőnyös helyzettel pedig éltek a hazaiak. Ebből adódóan döntetlen lett a vége. 
Az eredmény jónak mondható hiszen  riválisunk otthonából hoztunk el egy pontot, de aki látta a mecset az nem lehet elégedett, mert az a csapat, amelyik nem tudja megroppantani komoly előnynél az ellenfelet, az ezt nem ússza meg büntetlenül. Le kell vonnunk a tanulságokat, hiszen sokkal jobban játszottunk, mint az ellenfél, de a végén mégis fölépítettük őket."

dan         


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Hirdetések