Gy. Szabó Csilla, 2023.05.04. |

Annyi szép pillanatot élt át Tóth Zita az április elején lezárult havas szezonban, hogy nem is tud egyet kiemelni. A számszerű eredmények azonban helyette is beszélnek, a Vasas SC húsz esztendős alpesi sízője az előző évhez képest huszonöt százalék körüli általános javulást produkálva, decemberben belépett a világ felnőtt női top százas mezőnyébe szlalomban.

Síszakosztályunk alpesi szakágvezetője, Tóth Zalán szerint jövőre is nagyon örülnének egy hasonló ütemű fejlődésnek, bár a józan számítások szerint ez nehezen tartható. Az azonban korántsem túlzó elvárás, hogy huszonöt-huszonhat éves korára, vagyis a sportágban legsikeresebbnek tartott időszakában, minden korábban megfogalmazott célját elérje ennek köszönhetően. Most már kizárólag az a kérdés, hogy a befektetett munka és a tehetség, mikor robban ki még komolyabb eredmények formájában.

„Szlalomban szerintem nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy az áttörés éve volt az idei, hiszen harminckettőről, huszonnégyre vitte le a legjobb FIS-pontját, ami értelemszerűen a világ élmezőnyébe is bevitte Zitát – kezdte értékelését Tóth Zalán, aki nagyon fontosnak tartja, hogy megállapításait mérhető adatokkal támassza alá, még akkor is, ha az eredmények nem minden esetben tükrözik egy versenyző tényleges tudását. – A kaltenbachi remek teljesítményével egészen a nyolcvanadik helyig szárnyalt, amire nagyon büszkék vagyunk, miközben számára is visszaigazolást jelent, s így kellő önbizalmat és további motivációt ad neki a folytatáshoz. A dobogók számában ugyan csak egyet lépett előre hétről a nyolcra, ám idén már sokkal nehezebb versenyeken hozta ezt a számot. A kaltenbachi győzelem pedig valóban fantasztikus eredmény volt.”

Az esztendő krónikájához az ifjúsági és a felnőtt világbajnokság is hozzátartozik, ezeken sajnos kevésbé jött ki jól a lépés, bár Zita mindkét esetben nagyon közel volt ahhoz, hogy kiemelkedő eredményt érjen el. A folyamatos magas színvonalú nemzetközi kihívások közepette a hazai feladatát is jól teljesítette, a nagy elvárások ellenére 45. ob-címét szerezte, s utolsó korosztályos évét három ifjúsági aranyéremmel zárta, összesen pedig ötször állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára Sankt Lambrechtben.

Zita nemcsak a versenypályán, de azon kívül is mozgalmas évet zár, hiszen a tavalyi sikeres érettségit követően Innsbruckba tette át főhadiszállását, és friss jogosítványával most már igen gyakran egymaga oldja meg a versenyekre való eljutást is. Utóbbiból pedig volt bőven, hiszen pontosan negyvenhat idei futam szerepel a neve mellett a nemzetközi síszövetség adatlapján. Elkelt tehát a Vasas SC, az Exim Bank és a Head támogatása. De visszatérve a sohasem hazudó számokhoz, míg tavaly csak harminc-harmincöt százalékban ért le sikeresen a pályán, addig idén már ötven százalék feletti ez az arány.

„Azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ebben a szezonban már jóval magasabb sebességet sikerült elérnie, így ez az arány valóban nagyon biztató a számunkra – tette hozzá Tóth Zalán, aki annak érdekében, hogy pontos képet kaphasson lánya Rudi Augscheller és Dietmar Thöni által irányított edzésmunkájáról, Ausztriában személyesen is megnézte lánya néhány gyakorlását. – Az eredmény egy fontos dolog, de legalább ilyen mérvadó a mögötte álló teljesítmény is. Zita az edzéseken fantasztikusan dolgozik, stabilitásban és technikában egyaránt óriási fejlődésen ment keresztül. Most az a legfontosabb feladat a számunkra, hogyan lehet ezt a jó formát a versenyhelyzetekbe is átmenteni. A felnőtté válás küszöbén gyakori a megtorpanás, szerencsére Zitával ez nem történt meg, ugyanazzal a lendülettel lépett át a női mezőnybe, amely korosztályos karrierjére is jellemző volt.”

Az elmúlt idény sikereiben nagy része volt annak, hogy a tavaly nyári száraz edzések nagyon jól sikerültek, Zita tökéletes erőnléti állapotban vághatott neki a szezonnak. Az így megerősített izomzata pedig nagyon jól ellátta feladatát az idény során, a robbanékonyság és gyorsaság alapját képezte. A Vasas tehetségét korábban nagyon óvatosan terhelték fizikálisan, az idén huszonegyedik évébe lépő sportoló azonban most már a lehető legnagyobb edzésadagokkal készül.

„A nyári alapozás tényleg tökéletesen sikerült, ezt követően a havas edzések is jól mentek, az idény nyitására minden tökéletesen összeállt – idézte fel a november végi rajtot Tóth Zita. – A legjobb eredményeimet december végén, januárban értem el, bevallom a szezon végére kicsit elfáradtam. Nagyon hosszú volt az idény, ráadásul az önállóság is a szokásosnál többet vett ki belőlem, az egyedüli utazások, a versenyek előtti közvetlen felkészülések ezen a szinten már nagyon megterhelőek voltak. Ennek ellenére nagyon elégedetten tekintek vissza erre az évre, annyi szép pillanatom volt, hogy valóban nem tudok közülük egyet kiemelni. Még az edzések is jól estek. Mindig is élveztem a síelést, s most furcsállom is, hogy lehet egyre jobban és jobban szeretni a sportágat. Pedig velem most ez történik a mindennapokban.”


Bár Tóth Zita most már a nemzetközi porondon szeretné a győzelmeit gyarapítani, azért az ob-sikerek is örömmel töltötték el

 

Zitának ugyanakkor az edzések és a versenyek mellett számos fontos, kiegészítő dologra is figyelnie kell. A lécek felkészítése és az utazások megszervezése mellett, a pihenésre is gondot kell fordítania, miközben a zsúfolt napirendben a fenntartó kondiedzések számára is időt kell találnia. A sok-sok teendő közötti kényes egyensúly kialakításán, a napi rutin profi szervezésén nagyon sok múlik, akár helyezésekben, illetve FIS-pontokban is mérhető ennek sikeressége. Ez jövőre pedig még inkább így lesz, hiszen Zita egy fokkal magasabbra kívánja tenni a lécet:

„A következő színt számomra szlalomban az Európa-kupákon való indulás lesz. Ott lehet igazán fejlődni, ezt idén három helyszínen is megtapasztalhattam. Nehéz pályákon, nagyszerű mezőnyben zajlanak a versenyek, a következő célom éppen ezért az, hogy végig tudjak menni ezen a sorozaton. Az itt szerezhető tapasztalat révén pedig megszokjam a nemzetközi élmezőnyt, aminek a kiemelt versenyeken is hasznát látnám.”

Tóth Zita április elején Ausztriában versenyzett utoljára, s a röpke pihenőt követően a héten már át is esett az első terheléses erőnléti felmérésen. Az eredmények kiértékelését követően, a szakemberek ennek alapján állítják össze számára azt a nyári szárazföldi programot, amellyel hamarosan nekivág az új szezon megalapozásának. Közben néhány gleccser-túrát is terveznek, ám a felmelegedés következtében Európában a megszokott nyárvégi időszakban erre egyre kevesebb lehetőség kínálkozik. Így vagy távolabbi tájakra kell utazniuk, vagy pedig még május folyamán, az utolsó jeges pályákat kihasználni. Ez viszont semmit sem változtat Zita tervein, hasonló ütemben fejlődni tovább jövőre is. Ebben pedig kulcsszerepe lesz, hogyan menti át az edzéseken nyújtott kiváló formát a versenyekre.

Fotó: Szőllős Péter és Tumbász Hédi


Hirdetések