2012.03.10. | Vízilabda
A nagy négyes sorozat első felvonásán, magabiztos győzelmet aratott a TEVA-Vasas-UNIQA a Komjádi uszodában, és ezzel a bajnoki tabella második helyére lépett.

TEVA-Vasas-UNIQA – ZF-Eger 9–5 (4–0, 1–1, 1–2, 3–2)
Komjádi uszoda, 1000 néző.
Vezette: Juhász Gy., Fekete B.

Vasas: Nagy V. – Katonás 2, Boskovic, Decker Á. 1, Steinmetz Á., Kiss G. 3, Brguljan 1. Csere: Takács B., Fülöp, Steinmetz B., Vámos.
Edző: Földi László 2

Eger: Szécsi – Bátori 1, Biros 1, Hosnyánszky 2, Mezei, Graham, Bundschuh 1. Csere: Gerritse, Kovács G., Naganuma, Chilkó.
Edző: Gerendás György

Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 10/2
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Gerritse (29. p.), Bundscuh (30. p.)

Lerohantuk a vendégeket, Decker Ádám közelről nyitotta meg a gólparádét, de a támadók sem akartak lemaradni tőle, Kiss Gergely kétszer is megzörgette Szécsi hálóját, előbb a kígyótérről, majd a kapu torkából, de mellette Katonás, valamint Vámos is eredményes volt. Közel negyedóra telt el a mérkőzésből, és 5:0-ra vezettünk. Nagy Viktort extázisban védett, képtelenek voltak megadásra késztetni az egriek. Persze eljött ennek is az ideje, de az első félidőben ez csak ötméteresből sikerült nekik.

A második játékrészben már alábbhagyott a tempó, és támadásaink némileg pontatlanabbá váltak. A másik oldalon előbb Hosnyánszky szépített, majd Biros faragta a hátrányt. Mielőtt azonban izgulni kezdtünk volna, Drasko Brguljan a jobbszélről elemi erővel bombázott a kapuba, és így megnyugtató háromgólos előnnyel kezdhettük az utolsó negyedet. 

Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

Ebben a játékrészben született aztán a legtöbb találat, de ebből is mi jöttünk ki jobban. Előbb kétszer is válaszoltunk a hevesiek góljára, majd nem sokkal a lefújás előtt Kiss Gergő középről volt eredményes, tetemes előnyünk nyomán az utolsó másodpercekben a labda már magányosan pihent a vízben, egyik csapat sem igyekezett megjátszani azt.

ja   
fotó: Doba István   


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!
Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!
Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

További fotók>>

Hirdetések