Jenkei Dániel, 2023.02.19. | Labdarúgás

Uram János tizenegyest védett, nem született gól labdarúgóink zalaegerszegi vendégjátékán, az pedig nagy kérdés, hogy az egy pont mennyire jó a Vasas FC-nek a jelenlegi helyzetben.

OTP Bank Liga, 20. forduló
ZTE FC - Vasas FC 0-0 


ZTE Aréna, 2324 néző

ZTE FC: Demjén - Lesjak, Mocsi, Csóka, Gergényi (Safronov, 91.) - Sankovic, Szendrei - Meshack (Szalay, 82.), Mim (Manzinga, 64.), Németh - Ikoba
vezetőedző: Ricardo Moniz

Vasas FC: Uram - Litauszki, Otigba, Hegedűs - Szivacski, Márkvárt (Hidi, 89.), Berecz, Hinora (Ihrig-F., 46.), Ódor - Radó (Cipf, 46., Holender, 76.), Novothny (Balogh, 46.)
vezetőedző: Kondás Elemér

Sárga lap: Lesjak (87.), ill. Szivacski (35.)


Zalaegerszegen folytatódott vasárnap délután a Vasas FC számára a kiesés elleni harc. Egy esetleges győzelemmel ismét jóval kedvezőbb pozícióba kerülhettünk volna a mieink.

Ehhez az első félidőben Szivacski ziccerénél álltunk a legközelebb, de szélső védőnk hibázott, további komoly gólszerzési lehetőségünk pedig nem is akadt a meccs folyamán.

A hazaiak veszélyesebben játszottak, igaz ők sem sokkal, de egy büntetőig így is eljutottak a második játékrészben, amit Uram nagy bravúrral hárított.

Ezzel ismét egy pontot szerzett a Vasas FC, ami érdemi előrelépést nem jelent, nagyjából befagyott a tabella a hátsó régióban a mostani forduló után. A következő esélyünk a Kisvárda elleni hazai találkozó lesz.

 

(borítókép: Vasas FC)


Hirdetések