Jenkei Dániel, 2023.02.14. | Vívás

Ezúttal a kardozóink vettek részt világkupán, Szilágyi Áronéknak egy csapatezüst jutott Varsóban. Közben az is kiderült, hogy az utánpótlásunkból kik szerepelhetnek majd a hónap végi tallinni junior Európa-bajnokságon, emellett pedig visszatekintünk a fiatalok közelmúltbeli kiemelkedő eredményeire is.

Kezdjük a felnőttekkel, közülük is a kardozókkal, hiszen számukra telt leginkább eseménydúsan a mögöttünk hagyott hétvége.

Szilágy Áron saroksérülése után újra pástra állt Varsóban a világkupán, és bár egyéniben „csak” 17. lett (ugyanitt Rabb Krisztinán a 42.), a másnapi csapatversenyen ismét fontos láncszem volt háromszoros olimpiai bajnokunk, aminek ezúttal egy ezüstérem lett a jutalma.

A „szokásos” Szilágyi-Szatmári-Decsi-Gémesi összeállításban pástra lépő magyar csapat az elődöntőben nagy csatában győzte le az olaszokat, a döntőben pedig Koreával szemben maradt alul. 

A női kardozók eközben Taskentben szerepeltek világkupán, Katona Renáta egyéniben 68. lett, a végül negyedik helyen végző csapatban pedig ezúttal nem kapott szerepet.

 

És akkor az utánpótlásról: a legfontosabb fejlemény, hogy valamennyi fegyvernemben kihirdették a február végi tallinni junior Eb magyar kerettagjait. Hozzátesszük, jó eséllyel szinte ugyanezek a versenyzők vesznek majd rész a plovdivi világbajnokságon is áprilisban. Ami pedig jó hír, hogy bőven van vasasos érintettség.

Vasasos kerettagok a Talinni Európa-bajnokságra:

Spiesz Anna - junior női kard egyéni és csapat (Kósa Miklós)
Csonka Dorottya - junior női kard egyéni és csapat Kósa Miklós)
Domonkos Emese - kadet női kard egyéni és csapat (Sárközi Gergely
Csonka Dorottya - kadet női kard egyéni és csapat (Kósa Miklós)
Monori Mátyás - kadet fiú kard egyéni és csapat (Kósa Miklós)
Vígh Benedek - junior férfi kard egyéni és csapat (Kósa Miklós)
Csabai Máté - junior párbajtőr egyéni és csapat (Csabai Imre)
Kulcsár Viktor junior párbajtőr egyéni és csapat (Halla Péter)


A sportolóink pedig kitettek magukért a kerethirdetés előtti hajrában is.

Február elején a junior párbajtőrözők baseli világkupa-versenyén a magyar csapat Kulcsár Viktorral és Csabai Mátéval a soraiban nyert lehengerlő vívással aranyérmet.
 


Szinté az elmúlt hetekben a kadet európai körversenyen ezüstérmet nyert a Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Szabó Polli, Tóth Nadin összeállítású női kardcsapat Bukarestben. A csapat előbbi két tagja erősíti klubunkat.

Hazai fronton junior csapatbajnok lett a női kardcsapatunk (Bognár Liza, Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Spiesz Anna, edzők: Kósa Miklós, Sárközi Gergely). A fiúcsapat pedig a harmadik helyen végzett (Bíró Huba, Dallos Benedek, Hegyi Barnabás, Vigh Benedek).

Ugyanitt egyéniben Spiesz Annának egy ezüstérem jutott, míg a fiúknál Bíró Hubának egy bronz.

A párbajtőrözők junior országos bajnokságán pedig a vasasos Antal Máté lett második egyéniben.


Hirdetések