Nagy Dániel, 2023.01.11. | Vívás

Két éremmel fejezte be a budapesti junior-világkupaversenyt a 17 éves kardozó, Spiesz Anna, aki az eddigi legnagyobb eredményét ünnepelhette a korosztályban. Azonban nem ő volt az egyetlen vasasos utánpótláskorú vívó, akinek érmet akasztottak a nyakába a múlt hét végén.

Budapest adott otthont a múlt hét végén a juniorkorú kardozók világkupaversenyének, amelyen több vasasos vívó is fellépett. A BOK-csarnokban rendezett eseményen a klubunkból Spiesz Anna szerepelt a legjobban: a mindössze 17 esztendős, elsőéves juniorversenyző egyéniben egészen a döntőig masírozott, amelyben végül az olasz Fusetti 15:10-re győzte le. Sportolónk vasárnap csapatban is dobogóra állhatott, ráadásul annak a legmagasabb fokára: Keszei Kira, Pápai Zoé és Kovács Zsanett oldalán a franciák legjobbjait győzte le 45:40-re. Spiesz remeklését jól mutatja, hogy az utolsó napon +24-es indexszel zárt, amivel oroszlánrészt vállalt az aranyérem megszerzésében.

„Gondoltam, hogy bennem lehet ez az eredmény, de nem mertem elhinni – kezdi Spiesz. – Az előző, lengyelországi világkupán tizenegyedik lettem, akkor kevés hiányzott, hogy még előrébb végezzek. Az ottani szereplésem extra erőt adott a folytatáshoz, de bevallom, nagyon izgultam, hiszen fontos verseny várt ránk Budapesten, ami a ranglistapontok miatt is kulcsfontosságú volt, ráadásul hazai pályán kellett bizonyítani. A legjobb tizenhat közé kerülés volt az alapvető célom, amikor pedig ezt elértem, feltettem magamnak a kérdést: »miért álljak meg«? A döntőben picit kizökkentem, végül az ezüst jött össze, ami csodálatos eredmény. Hab a tortán, hogy a magyar lányok közül én jutottam a legtovább! A csapatverseny során már elég fáradtak voltunk, de talán az előző nap lendülete tartott ki, a dobogó tetején pedig remek érzés a társakkal együtt állni.”
 


Spiesz Anna (balról) az aranyérmes csapatban Forrás: Magyar Vívó Szövetség
 

A fiatal produkciójáról az edzője, Kósa Miklós is elégedetten nyilatkozik.

„Nagyon elégedettek lehetünk a vasasos fiatalok teljesítményével – mondja a szakember. – Anna a legfontosabb pillanatokban is ott tudott lenni fejben, az pedig, hogy Sugi (az olimpikon Battai Sugár Katinka – A szerk.) nélkül nyerték meg a csapataranyérmet, óriási fegyvertény. Jár a gratuláció a klubunk fiataljainak, a fiúk is kitettek magukért, míg voltak, akik kadétként állták meg a helyüket a juniormezőnyben. Sűrű időszak előtt állunk, amelynek végén korosztályos Eb, majd vb következik. Számos versenyzőnk áll kvalifikáló helyen jelenleg, bízzunk benne, hogy minél többen képviselhetik majd a magyar színeket.”

Spiesz mellett két másik vasasos fiatal is éremmel fejezte be a hetet: Budapesten a fiúk között Vigh Benedek lett ezüstérmes csapatban, miután – óriási izgalmakat követően – a négyes egy tussal kikapott a döntőben az olaszoktól.

A hazai versennyel párhuzamosan Udinében zajlott a párbajtőrözők és a tőrözők junior-világkupaversenye, az előbbi fegyvernemben pedig Kulcsár Viktor ért oda a második helyre a fiúcsapat tagjaként – ők is 45:44-re maradtak alul a fináléban, Egyiptom korosztályos legjobbjaival szemben.

(A kiemelt képen: Spiesz Anna (balra) egyéniben ezüstérmet szerzett a budapesti junior-világkupaversenyen Forrás: Magyar Vívó Szövetség)


Hirdetések