Nagy Dániel, 2023.01.05. | Kézilabda

Az ifjúsági és a serdülő első osztályú leány kézilabda-csapatunk is két-két bajnoki meccsen szerepelt decemberben, nyerni viszont csak az idősebbeknek sikerült.

A Vasas decemberi teljesítménye az U19-es élvonalbeli bajnokság Keleti csoportjában:
PC Trade Szegedi SZNKE–Vasas SC 35–33
Vasas SC–BVSC-Zugló 35–21

Géber Zsolt, vezetőedző: „Jól kezdtük a szegedi meccsünket, már ötgólos előnyben is voltunk, ám a félidő előtt már majdnem egyenlített az ellenfelünk, a játékunk pedig a folytatásban sem javult fel. Ennek ellenére fej-fej mellett haladt az összecsapás, a hajrá viszont a hazaiaknak sikerült jobban; sajnálom az eredményt, nem sokon múlt a győzelem. A BVSC ellen végig jól teljesítettünk, hamar eldőlt a két pont sorsa. A félévet összegezve többször is nyerhető meccseket engedtünk ki a kezeink közül, amiket behúzva most a tabella első feléből várhatnánk a folytatást. Bízom benne, hogy tavasszal a javunkra dőlnek majd el ezek a találkozók.”
 


 

A Vasas decemberi teljesítménye az U17-es élvonalbeli bajnokság Keleti csoportjában:
PC Trade Szegedi SZNKE–Vasas SC 27–21
Vasas SC–FKSE-Algyő 26–31

Gálfalvi Áron, vezetőedző: „Decemberben két meccs várt a fiatalokra. Először a tabellán második szegediekkel csaptunk össze idegenben: az ellenfelünk hamar magabiztos előnybe került, amit nem tudtunk ledolgozni. Ezután az Algyő együttesét fogadtuk. Sajnos nem koncentráltak megfelelően a lányok, gyenge volt a fókusz, így ismét kikaptunk. Ami pozitívum, hogy mindkettő hajtós, jó iramú összecsapás volt, a helyzeteinket viszont be kell dobni, másképp nem lehet nyerni. A sérültjeink lassan felépülnek, remélem, minél hamarabb teljes kerettel szerepelhetünk a bajnokságban!”


Hirdetések