Nagy Dániel, 2022.12.16. | Röplabda

A MTK Budapest elleni negyeddöntős párharc visszavágóját is három szettben nyerte meg a Vasas Óbuda a Magyar Kupában, így a sorozat címvédőjeként bejutott a legjobb négy csapat közé.

MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
VASAS ÓBUDA–MTK BUDAPEST 3:0 (16, 12, 14)

Folyondár utca, 85 néző. Vezette: Horváth M., Soltész
Vasas: Török 8, Kump 7, Bannister 5, Fricova 15, Abdulazimova 5, Skrypak 1. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Vezsenyi 5, Fábián 1, Papp O. 4, Jámbor 5. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos
MTK: Szabó L. 3, Briga 4, Asonja 2, Tatár 2, Costa 8, Endrődi. Csere: Divényi, Weidemann (liberók), Varga B. 4, Monteiro, Tarr 5. Vezetőedző: Leiszt Máté


A múlt szombati odavágó után a Folyondár utcában találkozott újra a Vasas Óbuda és az MTK Budapest a Magyar Kupa negyeddöntőjében. A mieink szettveszteség nélkül nyertek idegenben, és péntek este sem lassítottak: az első néhány labdamenetben elkövetett hibák kiküszöbölése után 25–16-ra nyertük az első játszmát, majd a másodikban is hamar komoly előnyt építettünk fel, és 25–12-vel már az elődöntős helyünket is bebiztosítottuk. A harmadik játszmára mindkét együttes felforgatott összeállításban állt fel, ám ez sem akadályozta meg a vasasos lányokat, hogy szettveszteség nélkül zárják le a párharcot.

Csapatunk a Fatum-Nyíregyháza és az UTE párharcának továbbjutójával találkozik a legjobb négy között. Az első mérkőzést a nyírségiek a fővárosban 3:1-re nyerték, a visszavágót szombaton rendezik.

Csapatunkra legközelebb kedden a Developres Rzeszów elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés vár: az évzáró meccsünk 18:15-kor kezdődik a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.
 


 

Giannis Athanasopoulos vezetőedző így nyilatkozott a találkozó után a Vasas Óbuda honlapjának:
– Az első szettben hét szervát rontottunk, ez nem fér bele, ha a legmagasabb szinten is eredményesek szeretnénk lenni. Ezt leszámítva jól játszottunk, elégedett vagyok a csereként beállt játékosok teljesítményével is, mert küzdöttek, hajtottak. Néha volt egy-két kaotikus pillanatunk, de ez megesik, ha ennyit változtatunk egyszerre. Sikerült túljutnunk a nehézségeken, vasárnaptól pedig készülünk az év utolsó meccsére, szeretnénk jó teljesítménnyel búcsúztatni 2022-t.


Hirdetések