Jenkei Dániel, 2022.11.21. | Úszás

Hatodik lett a Vasas SC a kaposvári rövidpályás ob összesítésében, Szabó-Feltóthy Eszter és Szimcsák Mira is komoly ezüstkészletet gyűjött be, ahogy a váltóink jól teljesítettek.

Ha a vasasos aranyérem nem is jött össze a kaposvári rövidpályás országos bajnokságon, a hat ezüst -és egy bronzéremre mindenképpen büszke lehet a piros-kék küldöttség.

Külön kiemelendő Szabó-Feltóthy Eszter, aki az egyéni számok közül 200 háton és 400 vegyesen lett második, emellett pedig tagja volt az ezüstérmes 4x100-as női vegyesváltónak és a 4x200-as gyorsváltónak is.

A másik ezüstlányunk Szimcsák Mira volt, aki nyílt vizi úszó létére remekül teljesített rövidpályás medencében is, hiszen mind 800, mind 1500 gyorson második lett, emellett pedig egy váltó ezüst -és bronzérmet is begyűjtött.

Mindhárom érmes stafétának tagja volt Gyurinovics Lili, aki ismét igazolta, hogy remek csapatember.

Külön öröm, hogy Eszter, Mira és Lili is szerepeltek az elmúlt hónapokban a Vasas-tehetségek között.

 

 

Ahogy a lent közölt eredmény-összevetésből is látszik, ezen túlmenően is rengeteg döntős és pontszerző helyet értek el Lőrinczi György és Dr. Egressy János tanítványai, így jó szájízzel zárhatja a Vasas-úszás a 2022-es évet. A kaposvári szereplés pedig különösen annak tükrében pozitív, hogy idén Gyurinovics Fanni, György Réka és Sós Dániel nélkül vágtak neki a viadalnak a mieink.


ÉRTÉKELÉSEK

Szabó-Feltóthy Eszter:
„Iszonyú sok rajtom volt ebben a négy napban, és ráadásul nem is rövid távokról beszélünk, úgyhogy inkább teljesítménytúra jellege volt a kaposvári eseménynek. Célnak azt állítottam, hogy magabiztos, jó versenyt teljesítsek, és ez sikerült: a főbb számaimban, amelyekben egyéni érmeket is nyertem, megfelelően álltam bele a futamokba. A váltókban úszni pedig mindig remek élmény, és külön öröm, hogy együtt is dobogóra állhattunk. Egyébként csúcsformát nem nagyon hozott senki az ob-ra, hiszen a felkészülés közepén vagyunk, mindenki más szakaszában jár a programjának, ettől függetlenül a hangulat rendben volt, az úszás pedig jólesett. Hiányérzetem nincs, örülök, hogy sikerült érmeket nyerni.” 


Szimcsák Mira:
„Nem számítottam rá, hogy ennyire jól sikerül majd az országos bajnokság; ha jól összegzek, minden számban egyéni csúcsot úsztam. Korábban még nem nyertem rövidpályás felnőtt ob-n érmet, Kaposváron viszont négy is összejött; inkább állapotfelmérő volt ez a nyíltvízi világkupa után, úgyhogy két célom volt: hogy kiússzam magamból a legtöbbet, és hogy jól érezzem magam. Szerencsére mindkettő teljesült, emiatt nagyon boldog vagyok. Most párhetes pihenő következik, ami korábban elmaradt, majd szép lassan visszaállok a munkába.”


Dr. Egressy János, vezetőedző:
"Az előzetes számítások alapján hatodik helyen végeztünk a pontversenyben, és úgy tűnik, ugyanez lesz a pozíciónk a teljes 2022-es év összevetésében is, amire mindenképpen büszkék lehetünk. Most itt Kaposváron mondhatjuk, hogy Szimcsák Mira volt a meglepetésemberünk, aki korábban nem igazán tudott eredményes lenni medencés úszásban, most azonban önmagát messze túlszárnyalva jött be dobogós helyekre, hatalmas egyéni csúcsokat úszva. Ez mindenképpen egy biztató fejlemény. Szabó-Feltóthy Eszterrel is elégedett voltam, nyilván örültünk volna egy aranyéremnek, de ő most rengeteg számban indult, és láthatóan nagyon kiegyensúlyozottan tudta venni az akadályokat, ami mindenképpen pozitívum. A vegyesúszáshoz való visszatérésében sem kellett csalódnunk, háton és pillangón nemzetközi szinten van, a mellen és a gyorson viszont még sokat kell dolgoznunk. Mindig jó megélni az országos bajnokságokon a váltósikereket is, ismét jól együtt tudtunk működni a Lőrinczi-csoporttal."


Lőrinczi György, edző:
"Hangsúlyozom, hogy a csapatunk nagy részét ifjúsági és serdülő úszók alkották, így az elsődleges cél az volt, hogy minél több A-döntőt és egyéni csúcsot érjünk el, emellett pedig a váltókhoz minél többet hozzátegyünk. Azt hiszem, ilyen szemmel nézve elégedett lehetek, több mint tíz bajnoki döntőt úszhattak a tanítványaim, hoztuk a pontokat, a váltókkal az érmeket, illetve számos egyéni és korosztályos csúcs született. Gyurinovics Lili és Bujdosó Zsombor számára lesz még egy korosztályos rövidpályás ob, tőlük ott is sokat várok, Pajor Eszter, Koós Márton és Forgács Bence kapcsán pedig a jövő évi ifi Eb a nagy cél. Ehhez egy jó alap volt, hogy most meg tudták mutatni magukat egy felnőtt ob-n. Büszke vagyok mindenkire!"

 

Vasasos eredmények
2. Szabó-Feltóthy Eszter (200 m hát)
2. Szabó-Feltóthy Eszter (400m vegyes)
2. Szimcsák Mira (1500m gyors)               
2. Szimcsák Mira (800 gyors)
2. 4x100m női vegyesváltó (Galamb Szimonetta, Gyurinovics Lili, Olajos Dorottya, Szabó-Feltóthy Eszter)         
2. 4x200m női gyorsváltó (Gyurinovics Lili, Pajor Eszter, Szabó-Feltóthy Eszter, Szimcsák Mira)
3. 4x100m női gyorsváltó (Gyurinovics Lili, Pál Adél, Szimcsák Mira, Zbiskó Evelin)
4. Szabó-Feltóthy Eszter (100m hát)
4. Szabó-Feltóthy Eszter (200m vegyes)
4. Nagy Márton (200m vegyes)
4. Szimcsák Mira (400m gyors)
4. 4x100 m férfi gyorsváltó (Babik Barna, Bujdosó Zsombor, Forgács Bence, Nyilas Kornél)
4. 4x100 mix gyorsváltó (Bujdosó Zsombor, Nyilas Kornél, Gyurinovics Lili, Zbiskó Evelin)
5. Szabó-Feltóthy Eszter (200m pillangó)
5. Petrikovits Olivér (50 mell)    
5. 4x100 mix vegyesváltó (Babik Barna, Forgács Bence, Olajos Dorottya, Szabó-Feltóthy Eszter
6. Szimcsák Mira (200m gyors)
6. Nagy Márton (200m mell)
6. Babik Barna (50m gyors)
6. Olajos Dorottya (50m mell)
6. 4x100m férfi vegyesváltó (Babik Barna, Bujdosó Zsombor, Forgács Bence, Koós Márton)
7. Gyurinovics Lili (100m gyors)
7. Gyurinovics Lili (200m gyors)
7. Olajos Dorottya (100m mell)
7. Forgács Bence (200m vegyes)
8. Koós Márton (100m vegyes)
8. Pajor Eszter   (200m hát)
8. Nyilas Kornél (50m mell)
8.  Gyurinovics Lili (50m gyors)
8. 4x200m férfi gyorsváltó (Beningni Márk, Bujdosó Zsombor, M. Kiss Jakab, Szedlák Gellért)

               


Hirdetések