Burde Éva, Szabó Éva egykori vasasos csapattársa:

- A Szabó… merthogy régen senki nem hívta ám Évának. Egy istenáldotta tehetség volt, egy zseni a pályán, korszakának a megfellebbezhetetlenül legjobb magyar női játékosa. Kár, hogy utált külföldön lenni, és nem is versenyzett ott eleget, mert sokunk szerint még ennél is többre vihette volna. A Vasasban persze vezéregyéniség volt, itthon többnyire megszorítani sem tudták. Ösztönösen követte mindenki, már fiatalon ő ment ki először az ajtón, ő szállt fel először a buszra és ő vezetett ki minket a pályára a csapatbajnokságokon. És ez így volt magától értetődő. A sporttársai és a környezete is maximálisan elismerte. Egyszer egy Dózsa elleni csb-döntőn esőszünet szólt közbe, mi pedig néma csendben, feszültséggel telve vonultunk az öltözőbe, ahol Évi egyszer csak nekiállt keresztrejtvényt fejteni. Közben bejött az egyik játékos mamája, akart valamit mondani a lányának, mire Éva felnézett és így szólt: „Sokaság, három betű…”. Az említett mama erre lábujjhegyen kisomfordált az öltözőből… Hát ilyen respektje volt…

Benjámin Józsefné „Cuni”, klubunk egykori titkárságvezetője:

- Éva nagy bohém volt, az egyik legszeretetreméltóbb ember, akivel valaha találkoztam. Már a vasasos antréja is emlékezetes volt, amikor 1964-ben belépett az Eötvös utcai székházba, és csak ennyit mondott: na végre, most jó helyre kerültem! Olyannyira, hogy egy darabig ő is a klubházban berendezett sportszálláson lakott. Reggel betöltötte a teret a dübörgő hangja, amikor a kávéját kérte, este pedig a kártyapartik aktív részese volt, de szívesen mulatott Mészöly Kálmánnal, Farkas Jancsival, vagy éppen Ihász Gáborral is. Közben pedig fantasztikusan teniszezett, számos szakosztály képviselői szurkoltak rendszeresen a meccsein. Mert Évát mindenkit szerette, és megvolt benne az az erő, amivel össze tudta tartani a közösséget.  A halála előtti héten is beszéltünk, a barátságunk kitartott, nehéz elfogadni, hogy ilyen hirtelen ment el….

Komjáti András, a Vasas korábbi legendás labdarúgója:

- Tizenhat évesen kerültem a klubhoz, és két hónapon át én is az Eötvös utcai székházban laktam. Éva is ott élt akkor, és rengeteget segített a beilleszkedésben. Ő mindenkit ismert és mindenkivel jóban volt, így hát engem is bemutatott mindenkinek. Volt ott egy étterem, és mivel mindketten szerettünk römizni, szívesen leült velem mint gyerekkel is játszani. Később sokat szurkoltam a versenyein is. Egy igazán vígkedélyű személyiség volt, az ilyen karakterek miatt volt legendás klubélet akkoriban a Vasasban. Nagyon megérintett a halálának a híre…
 

Komáromi Ferenc, a Vasas tenisz szakosztályának korábbi eredményes játékosa és edzője:

- Napi kapcsolatban voltunk mostanáig, a bátorításomra megtanulta kezelni a számítógépet, így aztán e-maileztünk is. Rendszeresen küldtem neki különböző bohózatokat a youtube-on, ő pedig mindig visszaírt. Nehéz elhinni, hogy ennek most vége szakad… Anno akkor érkezett a Vasasba, amikor még én is aktív játékos voltam, később magyar bajnokok lettünk vegyes párosban, sőt nemzetközi tornákon is értünk el jó eredményeket. Igazi tündéri lány volt, aki nem rejtette a véka alá a véleményét. Sokat viccelődtünk vele, hogy olyan nagy hangja van, hogy már akkor tudjuk, hogy érkezik a pasaréti pályára, amikor még csak a Moszkva téren jár…Csak jót tudok róla mondani, nagyon fog hiányozni!

Markovits László, a Vasas SC elnöke, korábbi magyar bajnok teniszező:

- Éva egy hallatlanul jókedélyű, jóhumorú, csupaszív ember volt, igazi egyéniség, nem utolsósorban pedig egy klasszis teniszező. Kevés olyan ember van, aki mindenkinek az arcára mosolyt tud csalni, de ő közéjük tartozott. Ha a régiek közül bárkinek említem Szabó Éva nevét, felcsillan a szeme, és előhoz egy jópofa közös sztorit. Egyik utolsó emlékezetes találkozásunk Prihradny Tamás bácsi kilencvenedik születésnapján történt Pasaréten, de pár nappal a halála előtt is beszéltünk még telefonon, hiszen mint mindig, fáradhatatlanul aktív volt, akkor például egy sportolót ajánlott a klub figyelmébe. Nagyon fog hiányozni a Vasas családnak és a teniszcsaládnak is!