Gy. Szabó Csilla, 2022.11.12. | Karate

Három aranyéremmel térhettek haza a Vasas karatékái Olaszországból, a stílus Európa-bajnokságról. Klement Kármen, Geréd-Király Péter és Sarkadi Sebestyén egyaránt a dobogó legmagasabb fokára állhatott saját kategóriájában.

Riminiben rendezték a fudokan stílus Európa-bajnokságát október végén. A kontinensviadalon három versenyzőnk képviselte színeinket, a magyar delegáció élén pedig Nánai Ferenc, szakosztályunk stílusvezetője állt.

Klubunk kiemelt sportolója, Klement Kármen, a Vasas-tehetségek egyike, az utóbbi hónapokban kevesebbet versenyzett a szokásosnál, de ez egyáltalán nem látszott meg a formáján. Végig jól küzdött, olasz, szerb és német ellenfelét egyaránt magabiztosan győzte le.Geréd-Király Péter első kontinensviadalán járt, így ő kicsit megilletődötten kezdett, a folytatásban azonban ő is belelendült. Sarkadi Sebestyénnek ugyanakkor a gyors növekedés miatt kellett most különösen óvatosan készülnie a versenyre.

„Mindannyiunk számára nagyon jó visszajelzés volt a viadal, Sebi esetében pedig még inkább, hiszen versenykörülmények között tudtuk tesztelni a térdét – számolt be az Olaszországban történtekről Egri Tamás, karate szakosztályunk igazgatója. – Szerencsére a gyógytornásszal végzett lelkiismeretes munka meghozta az eredményét. Erre bizonyíték a nagyszerű eredménye is, hiszen ciprusi, cseh, olasz és portugál ellenfelét egyaránt három-nullára verte. Ebben azonban annak is része volt, hogy taktikailag nagyon jól választottuk meg a katákat, amelyeket mindig a vetélytárs stílusához igazítottunk. Peti kicsit lassabban pörgött fel a vártnál, de az első meccsét követően ezt átbeszéltük, és magasabb fokozatra kapcsolt. Kármen, ahogy tőle várható volt, dominálta a mezőnyt, magabiztosan dolgozott. A Csicsay, Forgács, Mérő hármas csapatban is indult volna, de utóbbi bokasérülése miatt sajnos nem tudtak felkészülni. Mérő Bálint azonban már indul a hétvégi Hungarian Openen, remélem eredményes lesz a visszatérése.”


Klement Kármen, a Vasas tehetsége, ismét legyőzhetetlen volt  (Fotó: Vasas Attila)

 

A Vasas szakembere örömmel számolt be arról, hogy a sikeres szereplés mellett a szakosztály bázisteremtő igyekezete is meghozta gyümölcsét, hiszen novemberben visszatérhettek egy olyan óvodába, amelyet a COVID19 idején veszítettek el. Pedig évközben ritkán kapnak engedélyt edzések megtartására, most azonban így történt, talán a régi jó kapcsolatnak köszönhetően.

Akik a Vasas karateszakosztályánál szerették meg a sportágat, azok nemcsak a színvonalas edzések miatt kötődnek a Dojohoz, de a közösségépítő programok miatt is. A Halloween erre egy újabb tökéletes alkalom volt, amit klubunk fiatal karatékái félelmetes jelmezekbe öltözve ünnepeltek. Az edzők pedig különleges játékokkal, sorversenyekkel és kreatív foglalkozásokkal szórakoztatták őket.

WFF Európa-bajnokság, Olaszország.
KUMITE.
Nők.
Felnőttek: 1. Klement Kármen (Vasas SC)
2. Chiara Ferrari (olasz), 3. Francesca Gaudenzi (olasz) és Nora Schütz (német).
Férfiak.
Juniorok: 1. Geréd-Király Péter (Vasas SC)
2. Alessandro Morandi (olasz) 3. Marco De Bastiani (olasz) és Yagmyrmyrat Sahetmyradov (török).
KATA.
Fiúk.
11-13 évesek: 1.
Sarkadi Sebestyén (Vasas SC) 2. Gustavo Brazao (portugál) 3. Filip Hartman (cseh) és Jiři Létal (cseh).


Hirdetések