Az indián nyár már véget ért, ennek ellenére kellemes időben szállhattak vízre a Vasas SC fiatal kajakosai az október végi edzésen. Az újpesti Tungsram-vízitelepen minden a szokásoknak megfelelően zajlott: a külső szemlélők elől „eldugott” bázison a rádió zajától hangos portáról elő-elő bukkanó gondnok, Flóri bá’ köszöntötte az érkezőket, ám nem ő volt az egyetlen, aki a csónakház körül sürgött. A szép lassan csordogálva, egyesével érkező ifjúságot a három edző, Giczy Zsófia, Bara Alexandra és Giczy Csaba (Zsófia édesapja) várta. A névsorhoz „veretes” eredmények párosulnak: a felnőttek között mindannyian letették korábban a névjegyüket, előbbi kettő világbajnokságon állhatott dobogóra, Csaba bá’ pedig Mexikóvárosból hozott haza olimpiai ezüst- és bronzérmet 1968-ban.
 

Giczy Zsófia Fotó: Vasas Attila

Zsófia szerint edzésről edzésre változik a létszám, nem könnyű kiszámítani, hogy éppen aznap hány fiatal ragad lapátot náluk; szám szerint nagyjából 70 kajakos tartozik hozzájuk, közülük a felénél is többen utánpótláskorúak.

 Amíg a sportolók szállingóztak, a csónakházban kaptunk rögtönzött körbevezetést.

„Hosszú évtizedek óta használja ezt a létesítményt a klub – kezdte a vegyészmérnöki és szakedzői diplomával (micsoda párosítás!) egyaránt rendelkező Giczy Zsófia. – Modernnek a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni, de talán pont ezért van benne valami különleges – egy biztos, sokat látott falak ezek. A tárolóhelység mellett konditermünk is van, amit igyekszünk a lehető legjobban kihasználni, sőt kikapcsolódásra is van lehetőségük a fiataloknak: a klubszobában egyebek mellett asztaliteniszezni is tudnak, de közkedvelt a kinti focipályánk is.”
 

A helyszín és az egyesület működésének bemutatása mellett természetesen az egyre nagyobb létszámban érkező fiatalok is szóba kerülnek.
 

„Nem vettem észre, hogy a régies létesítmény problémát okozna az esetükben. Aki tényleg szeret kajakozni, és szenvedélyből űzi a sportágat, annak nem lesz problémája a környezettel. Sokkal fontosabb, hogy megszeressék a társaságot, és minket, a szakembereket. Emiatt igyekszünk élvezetes edzéseket tartani, valamivel mindig feldobjuk az adott foglalkozást. Ebből a szempontból mondjuk a gyerekeket sem kell félteni; feltalálják magukat, néha olyan gyakorlatokat, feladatokat találnak ki, amire mi sosem gondoltunk volna. A jó hangulat és az élvezetes munka a kulcs a fiatalok megtartásához. A csapatunkban egyébként többen is tagjai a korosztályos válogatottnak, vannak nagyon tehetséges fiataljaink. Legutóbb például Magyar Emma ért el szép eredményt a pozsonyi Olimpiai Reménységek Versenyén.”
 

Bara Alexandra Fotó: Vasas Attila
 

De vajon mennyire működik olajozottan a közös munka az édesapjával?

„Minden rendben megy, főleg, hogy én vagyok a főnök – mondta nevetve Zsófi, aki már öt éve tölti be az edzői pozíciót a klubnál. – A végső döntéseket én hozom meg, de egyébként közös munkáról van szó, mindent megbeszélek Szandival és apával. Ebből sosem szokott gond lenni, hiszen szinte az összes felmerülő kérdésben egyetértünk. Talán az edzésmódszerek azok, amikben különböző elképzeléseink vannak – mi szívesebben kísérletezünk, újítunk, míg Csaba bá’ követi a hagyományokat. Ez azonban a javunkat is szolgálja, hiszen több nézőpontból közelítjük meg a megoldásokat. Egyébként akármilyen módon beszélünk a beosztásokról, egy biztos: apa a törzsfőnök, nélküle nem működne itt semmi.”

A csónakházból kiérve az udvaron bőszen munkálkodó kezekbe ütköztünk, és rögtön megértettük, mire célzott Zsófi az utolsó mondatával. A kajakos berkekben kevésbé jártas személyek felvont szemöldökkel figyelhették az emlegetett Giczy Csabát, amint épp az egyik hajót javította.

„Aféle Mekk mesterként is funkcionálok, hiszen ehhez a sportághoz hozzá tartozik, hogy érteni kell a felszereléshez – mondta Csaba bá’. – Éppen egy négyszemélyes kajakot javítok, pontosabban az egyik ülés sérült meg. Speciális technikát kell használni, műanyagozással hozom rendbe a repedést. Ezzel a nagyobb bajt előzzük meg, hiszen könnyen keletkezhet súlyosabb kár, ami után már Szokolyára kéne szállítani a hajót javításra. Én elsősorban a kezdőkkel foglalkozom, ők érthető módon kevésbé ismerik a felszerelés megfelelő használatát, így időről időre előfordulnak sérülések a hajókon.”
 

Giczy Csaba – a fiataloknak csak Csaba bá' – ülést javít Fotó: Vasas Attila
 

A szakember 1958-ban kezdett el kajakozni, ráadásul ugyanezen a vízitelepen, aminek a legkisebb zugát is jól ismeri. Versenyzőként 20 évet húzott le komoly sikereket elérve, 1978 óta pedig már edzőként segíti a helyszínen a kajakozókat. Felmerül a kérdés: mások-e a mai gyerekek a negyven évvel ezelőttiekhez képest?

„El lehet képzelni, ennyi idő alatt sok mindent megéltem ezen a helyszínen, de mind nagyon szép emlék. Például tíz-tizenöt éven át nem volt világításunk a főút felé vezető ösvényen, így sötétedés után a kocsink fényszórójával kellett az utat világítani az edzésről hazafelé tartó fiataloknak. A segítség hirtelen és a semmiből jött: egy nap az elektromos művektől érkeztek hozzánk terepszemlére, az illetékes úriember pedig még aznap világítást varázsolt az utunkra – egyszerűen zseniális volt! Hogy a fiatalok változtak-e időközben? Szerintem nem. A világ persze a feje tetejére állt; talán elfoglaltabbnak látom őket, az iskolán kívül sokszor több különböző területen is helyt kell állniuk. Ettől függetlenül ugyanazt a csillogást látom a szemeikben, mint negyven éve, az edzések hangulata, a nevetés, a szalonnasütés… A lényeg megmaradt.”