Nagy Dániel, 2022.10.08. | Kézilabda

Vasárnap este a Kispest NKK-val játszik fővárosi összecsapást az együttesünk a női NB I/B 5. fordulójában; a mérkőzés előtt Nagy Zsuzsanna nyilatkozott honlapunknak.

NB I/B, 5. forduló

Kispest NKK–Vasas SC
október 09., 18:00
Soroksári Sportcsarnok


Nem érkezik könnyűnek kézilabdacsapatunk ötödik bajnoki meccse: a lányok maradnak a fővárosban, és a Kispest NKK együtteséhez látogatnak, amely jelenleg a tabella hatodik helyén áll, három győzelemmel és egy vereséggel, hozzánk hasonlóan hat pontot szerezve.
 


A találkozó előtt átlövőnket, Nagy Zsuzsannát kérdeztük a mérkőzéssel kapcsolatban.

„A múlt héten nem volt bajnoki forduló, kupameccset játszottunk, így a keret is fel volt picit forgatva, ennek ellenére a felkészülés nem változott, az elmúlt napok pedig már teljesen megegyeztek a korábbi rutinnal – mondja Nagy. – Erre a meccsre is úgy készülünk, mint bármelyik másikra, fontos összecsapás, amin a cél a győzelem. Döntő lehet, hogy mennyire leszünk fegyelmezettek, nem szabad kapkodnunk támadásban. A Kispestben egyébként sok rutinos, jó kézis játszik; az elmúlt két fordulóban nyerni tudtak, míg mi ikszeltünk, így mindenképpen javítani kell a hétvégén!”


Hirdetések