Jenkei Dániel, 2022.09.26. | Klub

Véget ért a Vasas-tehetségek sorozatunk első felvonása, az elmúlt hónapokban heti szinten ismerkedhettünk meg igazán színes formában az egyéni sportágaink kiemelkedő ígéreteivel. A tehetségeink pedig azóta sem álltak le, hiszen az elmúlt félévben is számos világraszóló eredményt értek el. 

Két kattintással máris eléred valamennyi Vasas-tehetségünk profilját, az alábbiakban pedig azt is összefoglaljuk, hogy sportszakmai szempontból kivel mi történt az elmúlt időszakban.

 

A birkózó Arszunkaev Musza parádézott a nyári világversenyeken, az U17-es Eb-n, majd a világbajnokságon is ezüstérmesként jöhetett le a szőnyegről.

A 400-as gátfutó Bánóczy Árpád immár a felnőtt országos bajnokságon is letette a névjegyét egy ezüstéremmel, saját korosztályában pedig esélyeshez méltóan nyert bajnoki címet, de nemzetközi viadalokon is rajthoz állt.

A kardvívó Bognár Liza és Domonkos Emese kadet Európa-bajnokként készül a következő szezon kihívásaira.

Az úszó Bujdosó Zsombor ifjúsági korosztályban két nagyon komoly világversenyen is képviselte a Vasast, ráadásul az Eb-ről és a vb-ről is ezüstérmet hozott. Cserfalvi Olaf pedig az ifjúsági Eb-n tudott döntőbe jutni.

A birkózó Elekes Emese bronzérmet nyert az U23-as Európa-bajnokságon.

A sportlövő Gáspár Lalita a felnőtt ob-n gazdagodott egy bronzéremmel.

Az úszó Gyurinovics Fanni a felnőtt világ -és Európa-bajnokságot is megjárta idén nyáron, előbbin egy ötödik, utóbbin egy nyolcadik hely volt a legjobb szereplése a váltók tagjaként. Húga, Gyurinovics Lili pedig szintén a stafétákkal ért fel a korosztályos csúcsokra: immár ifjúsági világ és Európa-bajnokoknak mondhatja magát.

Joó Linda és Nagy Laura Karolina az előttünk álló curlingszezonban is szép eredményeket érhet el, mind a korosztályos, mind a felnőtt versenyeken. Előbbi az idei felnőtt ob-n is bezsebelt már egy ezüstérmet.

 


 

 

A kajakozó Keresztes Kristóf felnőtt magyar bajnok lett a nyáron csapathajóban, emellett pedig az U23-as Eb-re is kijutott, ahol hatodik lett.

Karate-fronton Klement Kármenben és Mérő Bálintban is sok lehet a következő szezonban, és az is remek hír, hogy immár edzőként is segítik a szakosztályt.

A párbajtőröző Koch Máté és Nagy Dávid a felnőtt világkupa-sorozatban remekelt, mindketten nyertek érmet tavasszal, emellett pedig felnőtt csapatvilágbajnoki negyedik hellyel zárták a szezont.

A paraúszó Száraz Evelin felnőtt világbajnoki harmadik lett 2022-ben, és Payer Kata is azért dolgozik, hogy ott lehessen a párizsi paralimpián.

A kardvívó Rabb Krisztiánnak egy hetedik hely jutott az U23-as Eb-n, de továbbra is fáradhatatlanul edz azért, hogy berobbanjon a felnőtt mezőnybe.

A birkózó Rosz Roland és Ubornyák Csaba a következő korosztályos lépcsők megugrására készül.

A vívó Spiesz Anna az U23-as Eb-n is csúcsra ért a női kardcsapattal.

Az úszó Szabó-Feltóthy Eszter a római felnőtt Eb-n ért el egy értékes negyedik helyet.

A kajakozó Szántói-Szabó Tamás szeptemberben Szegeden lett U23-as világbajnok kajakpárosban.

Szimcsák Mira immár junior világ -és Európa-bajnok nyíltvízi úszónak mondhatja magát. Nem semmi nyara volt!

A teniszező Tóth Amarissa egyre komolyabb nemzetközi tornákon villantja fel a tehetségét.

Az alpesi síző Tóth Zita pedig a téli olimpia után a felnőtt világkupa-sorozatban is letenné a névjegyét.

 

Sikeres világversenyek olimpiai számokban
Polgár-Veres Árpád, klubunk sportszakmai elnökhelyettese is kitűnőnek értékeli a mögöttünk hagyott utánpótlás szezont, és már előre tekint a következő évekre.

- Kiemelkedően jó szereplést láthattunk idén azon versenyzőinktől, akik részesei a Vasas Tehetség Programnak. Ha a számokat nézzük, a különböző korosztályos eseményeken összesen tizennyolc érem, ebből hét Eb-arany és négy vb-arany született. Külön említésre méltó, hogy ez az éremtermés öt olimpiai sportágban kilenc vasasos sportoló nevéhez fűződik. Ha ehhez hozzáadjuk a nyáron távozó vívóutánpótlás válogatottak eredményeit is, valamint a programon kívül eső, csapatsportos sikereket is, akkor szakmailag kétségkívül a 2022-es szezon tekinthető az elmúlt két évtized legjobb vasasos utánpótlás szereplésének. Értelemszerűen vannak olyan versenyzők, akik idővel kiöregednek ezekből a keretekből, hiszen elérik a huszonhárom éves kort, de ugyanígy lesznek mindig új csatlakozók, így folyamatos a működés. Tapasztalataink szerint és a visszajelzések alapján is különösen nagy szükség van a program által nyújtott tehetséggondozásra tizenhét és huszonhárom éves kor között, hiszen általában ebben az életszakaszban dől el, hogy az utánpótláskorú sporttehetségből lesz-e, lehet-e később eredményes felnőtt élversenyző. Az esély erre mind a huszonnyolc kiválasztott sportolónak adott, és egészen biztos vagyok benne, hogy közülük jó néhányan fognak még további örömeket okozni nekünk, akár már 2024-ben is, de még inkább az azt követő felnőtt világversenyeken.

Hirdetések