Gy. Szabó Csilla, 2022.09.20. | Kosárlabda

Legjobbjait díjazta hétfőn este a Vasas Akadémia női és férfi kosárlabda-szakosztálya. A hagyományos évnyitó hangulatát az elmúlt idény sikerei tették igazán ünnepivé. Az új szezonban hasonló folytatásra számítanak, ám ebben idén az edzők, játékosok és a szülők együttműködése a korábbinál is hangsúlyosabb lesz.

„Mindig szép nap, amikor az előző idény sikereit ünnepeljük, hiszen évről évre bőven van részünk benne”. Ezekkel a szavakkal köszöntötte Bolyó Judit, a Vasas Akadémia női kosárlabda-szakosztályának elnöke a Pasaréti Sportcentrumban összegyűlt játékosokat, edzőket és szülőket. S valóban, az eredmények sorolásánál mindenki büszkének érezhette magát, hiszen sem a férfi, sem a női vonalon nem volt olyan korosztály, amely az elmúlt év folyamán ne szerzett volna legalább egyszer örömteli pillanatokat a Vasas-családnak.

A pasaréti szakember nem nyújtotta túl hosszúra mondandóját, úgy gondolta, hogy a jók között is legjobbak jutalmazása az évzáró-évnyitó fénypontja, ám azért néhány percig így is eltartott a bajnoki címek és helyezések felsorolása. A felnőtt élvonalbeli csapat értékelésénél pedig ismét fel kellett idéznie azt a sokszor hangsúlyozott tényt, hogy a női NBI/A legfiatalabb együtteseként, idegenlégiósok nélkül szerezte meg a bravúros hatodik helyezést. S bár ebből a csapatból idén nyáron többen is távoztak, ez éppen a Pasaréten folyó kiváló nevelőmunka bizonyítéka, hiszen kelendő portéka az itt pallérozódó kosárlabdázó. Az erősítés tehát elkerülhetetlen volt, s a két amerikai játékos érkezésével most már a hatodik helynél is feljebb tekintenek.

„Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen inspiráló légkörben dolgozhatom, s nap mint nap olyan edzők, játékosok jönnek szembe velem, akiknek láthatóan ég a tűz a szemében – mondta köszöntésében Mészáros Zalán, a férfi kosárlabda-szakosztály igazgatója, aki elsőként gratulált a női vonal sikereihez, nem megfeledkezve a további biztató szavakról sem. – Ez engem is arra késztet, hogy minden feltételt biztosítsunk a magas színvonalú munkához. A felnőtt csapat, ahogy a lányoknál, úgy nálunk is a fiatal játékosok beépítését, fejlesztését szolgálja leginkább, idén ennek ellenére egy fantasztikus eredményt tudtunk elérni. A Hepp-kupa-győzelem mindannyiunk számára kellemes meglepetés volt, a sérülések és betegségek tükrében pedig a bajnoki negyedik helyezéssel is elégedettek lehettünk.”


A Hepp-kupa-győztes férfi együttes az év csapatának járó trófeával

 

Szavait megerősítendő, Mészáros Zalán büszkén mutatott a pasaréti csarnokban sorakozó bajnoki zászlók közül a legfrissebbre, amely az NBI/B-s férfi gárda kupagyőzelmére emlékezteti nap mint nap a teremben készülőket.

A 2021/22-es szezon legjobbjainak, illetve válogatottjainak köszöntését megelőzően Bolyó Judit és Mészáros Zalán arra kérte az összegyűlt játékosokat és edzőket, hogy ezúttal a szülőket is tapssal köszöntsék, hiszen az ő segítségük és mindennapos áldozatvállalása nélkül az egyesületben nem folyhatna a jelenlegihez hasonlóan magas színvonalú munka.

Az év csapata és edzője cím kihirdetése minden esztendőben várva várt pillanat. A férfiaknál ezúttal a Hepp-kupa-győztes felnőtt gárdára esett a választás, a díszes trófeát a csapatkapitány Medve Máté vehette át, majd mesterüket, Vangelis Ziagkost szólították. Utóbbi nemcsak a sikernek, de az abba fektetett óriási munkának köszönhetően is lett az év férfi edzője Pasaréten. A gárda ugyanis nagyon mélyről indult, szinte alig akadtak olyan találkozók, amikor teljes csapattal léphettek pályára, mégis összeállt egységes egésszé, amit az eredmények is bizonyítottak. A legjobb játékosnak Farkas Attilát választották, Mészáros Zalán indoklása szerint az elmúlt idényben bemutatott a fejlődésért.

„Nem számítottam ilyen megtiszteltetésre, de természetesen nagyon örültem, amikor meghallottam a nevemet – kommentálta honlapunknak az év játékosa cím elnyerését Farkas Attila, aki két éve Zalaegerszegről érkezett a Vasas Akadémiára, s nemcsak a pályán, de az iskolában is megállja helyét, ma már az ELTE kiváló tanulója. – Nagyon nehéz év volt a tavalyi, csapatunkat sok sérülés és betegség sújtotta, nekem szerencsém volt, nem hiányoztam túl sokat. De még így sem lehetek teljesen elégedett, a védekezésemben ugyanis mindenképpen fejlődnöm kell. Mindent megteszek azért, hogy az új szezonban is elégedettek legyenek velem, s talán a döntőig is eljuthatunk. Zalaegerszegen inkább irányítói poszton szerepeltem, Pasaréten ez ritkábban fordul elő, csak ha be kell segíteni. Eleinte ez kicsit furcsa volt, mára megszoktam a helyzetet, de bevallom, mindig örömmel tölt el, amikor a játékmester szerepkörébe kell beugranom.”


A válogatott játékosokra mindenki különösen büszke Pasaréten

 

A felnőtt női csapat esetében ezúttal nem hirdettek év játékosát, a válogatottak felsorolásánál azonban többen is szóba jöhettek volna erre a címre is. Köztük volt Tóth Orsolya, aki az U23-as 3x3-as nemzeti együttesben szerepelt a nyáron, majd kiemelkedő játékának köszönhetően, a felnőttek között is többször pályára lépett. A 22 esztendős játékos a pasaréti bravúros hatodik helyből is kivette részét.

„Szerintem nagyon jók leszünk az idén – latolgatta az esélyeket Tóth Orsolya honlapunk kérdésére. – Az eddigi edzőmeccseken jól működött a csapategység, annak ellenére, hogy idén nyáron többen is távoztak. A mag azonban együtt maradt, ezért nem mondhatjuk azt, hogy teljesen új helyzet állt fel, ráadásul a fiatalok ismerik az itteni követelményeket. A két idegenlégiós szerencsére személyiségében és játékában egyaránt beillik a képbe, ezért is vagyok bizakodó. A játékstílus nem változott, egyre inkább meg tudjuk valósítani azt, amit edzőnk, Milos Pavlovic kíván tőlünk. Az eredményt illetően azonban óvatos vagyok, első cél a legjobb nyolcba jutás, utána pedig minden győzelem ajándék.”


Az év női csapata díj a serdülőké lett, az év edzőjének pedig mesterüket Farkas Fannit választották

 

A női szakág az év csapataként a bajnokságban második helyezést elérő serdülő leány együttest díjazta, a legjobb edzőként pedig mesterüket, Farkas Fannit. Az elismerést leginkább azzal érdemelték ki, hogy az esélytelenek nyugalmával indulva, hatalmas munkával küzdötték magukat a korosztályos fináléba, ahol nagy meglepetésre szereztek ezüstérmet. Az ő esetük tehát szépen példázza, hogy nemcsak az eredmény, de az addig vezető út is fontos.

Ezt követően valamennyi korosztályban köszöntötték a csapat legjobbjait, a válogatottak pedig külön ajándékot kaptak, majd pedig egy közös képre is összeálltak. Ez a fotó pedig mindenképpen a Vasas Akadémia egyik legnagyobb büszkesége lesz, hiszen oktató-nevelő-képző munkájuk célja a sportág legjobbjai számának gyarapítása. Valamennyi korosztályban.

Az évnyitó-évzáró ünnepségen részt vett ifj. Gyimesi János mesteredző is, aki mentorként segíti a férfi szakosztály utánpótlás-nevelő munkáját. A magyar kosárlabdázás kiemelkedő alakja ugyanakkor egy másik szerepében is résztvevő volt, hiszen az Áldás utcai általános iskolában, feleségével Novák Judittal, évtizedek óta gyermekek sokaságát ismertetik meg a sportág alapjaival, ma már a Vasas Akadémia bázisát erősítve.

Számomra nincs annál nagyobb boldogság, hogy a Vasas Akadémia korosztályos csapataiban egykori tanítványaink köszönnek vissza, és a mai díjazottak között is többen közülük kerültek ki – mutatott körbe büszkén ifj. Gyimesi János, majd egy igencsak népes fotóra is összeálltak az akadémián helyüket megtaláló egykori „áldásos” gyerekek. – Mivel az itt folyó munkáról csakis a legjobbakat tudom elmondani, nyugodt vagyok a sorsukkal kapcsolatban, jó helyen, jó szakemberek keze alatt fejlődhetnek tovább. Persze számomra soha nem volt elegendő az, hogy jó kosárlabdázókat neveljünk. Legalább ilyen fontos, hogy felelős, igaz emberek váljanak belőlük, Pasaréten pedig erre is megvan a garancia.”


Novák Judit és ifj. Gyimesi János az Áldás egykori és mai csapatával. Többen ma már a felnőtt csapatot erősítik.

A mesteredző pedig már fordult is egykori, az ünnepséget követően kötetlenül kosárra dobáló tanítványa felé, a „könyököd” felszólítással. A fiatal játékos pedig azonnal tudta, hogyan kell javítania a mozdulatát. A 80. születésnapját augusztusban ünnepelt szakembert ugyanis még az ilyen ünnepi pillanatok sem zökkentik ki legfontosabb szerepéből, a sasszemű edzőéből.

Fotók: Makó Éva

 


Hirdetések