Jenkei Dániel, 2022.08.24. | Vízilabda

Fridvalszki Marcell, az A-Híd VasasPlaket erőnléti edzője, a Testnevelési Egyetem doktorandusza egy kutatócsapat tagjaként végzett újszerű tudományos vizsgálatot a vízilabdasportágban. A kutatást a közelmúltban egy rangos nemzetközi folyóiratban publikálták. A részletekről beszélgettünk szakemberünkkel.

- Hogyan került képbe a vízilabda mint sportág és annak a tudományos elemzése?
2016 óta vagyok a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Doktori Iskolájának PhD hallgatója, ahol elsősorban az agilitásos sportágakban, azon belül is a csapatsportokban dominánsan megjelenő kognitív képességek jelentőségét kutatom. A vízilabda sportág célirányos elemzésével 2018 óta foglalkozom. Amellett, hogy számomra kiemelt kutatási terület, az A-Híd VasasPlaket felnőtt csapatának erőnléti edzőjeként is rendkívül fontosnak tartom a célsportág alapvető tulajdonságainak, szerteágazó elméleti ismeretének meglétét, ezért folyamatosan követem a nemzetközi trendeket. 


- Mit mutatnak ezek a trendek, milyen a sportág tudományos megközelítése?
Ha áttekintjük az elmúlt években az inváziós, territoriális sportágakban lefolytatott tanulmányokat, akkor kijelenthetjük, hogy míg más labdajátékokban számtalan nemzetközi sporttudományos szakember foglalkozik a döntési hatékonyság, valamint észlelési képesség és a sportágspecifikus teljesítmény kapcsolatának mérésével, addig a vízilabda sportágban elsősorban zárt természetű motoros tesztek vizsgálata történik. Ennek természetesen több oka is van, ugyanakkor a vízi közegben rendkívül nehéz sztenderd környezetet kreálni úgy, hogy a tudományosság kritériumai ne sérüljenek. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy mivel a játék eredményességének egyik fő kulcsa a pillanatnyi játékszituációkban észlelt, késedelem nélkül meghozott legjobb döntések sorozata, elengedhetetlen az ilyen helyzeteket modellező funkcionális tesztek elkészítése, edzéseken való alkalmazása.


- A mostani kutatás miért éppen a támadásspecifikus elemekre helyezte a hangsúlyt?
Védekezésspecifikus elemeket tartalmazó teszt már létezik a vízilabda sportág világában, támadásspecifikus teszt módszertani prezentálása, annak publikálása ezidáig nem történt. Kutatási csapatunk mindenféleképpen úttörő szeretetett volna lenni egy innovatív teszt kifejlesztésében, ugyanakkor kiemelt prioritást élvezett a tudományos probléma megfogalmazása, továbbá a kidolgozott funkcionális tesztben rejlő hatalmas potenciál, a gyakorlati alkalmazásbeli variációs lehetőségek leírása.

 


- Hogyan zajlott a vizsgálat a gyakorlatban? Mi volt a pontos módszertan?
Több egyesület sportolóit sikerült lemérnünk, és ennek kapcsán kiemelt köszönettel tartozunk a Vasas vízilabda-utánpótlás szakmai vezetőjének, Földi Lászlónak, illetve a szakosztály edzőinek és a vizsgálatban résztvevő játékosoknak. A vizsgálatunk témája egy funkcionális teszt kialakítása, annak megbízhatósági mérése volt, a kutatásunkban pedig bizonyítást nyert, hogy a támadásspecifikus elemeket is magába foglaló teszt megbízhatóan alkalmazható vízilabdasportágban. Ahogy az alábbi képen is látható, a tesztben egyszerre egy játékos mérése történik (EP), akinek mozgásirányát segítő játékosok (TESTER 1-4) határozzák meg. A teszt során a cél a maximális sebességre törekvő irányváltásos mozdulatokat követő nagyfokú lövési hatékonyság. 

 

A támadásspecifikus teszt sematikus ábrázolása

 

- Milyen gyakorlati haszna lehet a kutatásnak a vízilabda-szakemberek számára?
A mi üzenetünk leginkább az, hogy a támadásspecifikus edzésfeladatokban a játékosok céljuk elérése érdekében agilitásos mozgásokat, cseleket, manővereket alkalmazzanak, lassítással-gyorsítással, az ellenfélre, a közegre való folyamatos reagálással, megelőzéssel próbáljanak üres területeket szerezni, melyből nyíljon a lehetőség a gólszerzésre. Hiszen speciális teljesítőképességük a képességek komplexitásának, pszichomotoros koordináció hatékonyságának, összhangjának köszönhető. Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a teszt kialakításánál és mérésénél olyan kiegészítőket is használtunk, amelyek nem biztos, hogy gyakorlati alkalmazásban valamennyi klub számára elérhetőek, viszont más eszközökkel, játékosokkal pótolhatóak, így a protokoll tökéletesen beépíthető az edzésperiodizációba. A tesztben rejlő variációs lehetőségek lehetővé teszik az edzéseken való alkalmazást, de szolgálhat mankóként, különféle sportági tesztek kialakítása folyamán. Azt gondolom, hogy a mögöttes tartalom tanulmányozását követően a támadásspecifikusságot modellező edzésfeladatok nagy számban fejleszthetők, hasonló tesztek kreálhatók, több, más ingerek (több zavaró játékos, jobb/bal karlendítésnek külön jelentősége, előfárasztásos gyakorlatok stb.) implementálásával, cél a mérkőzés támadásainak szimulálása.


- A közelmúltban egy komoly helyen publikálták a kutatást. Mit lehet erről pontosan tudni?
A kézirat az International Journal of Environmental Research and Public Health nevű folyóiratban jelent meg, amely tiszteletreméltó 4,61 impakt faktorral rendelkezik. Ez egy minősítő mérőszám, és kifejezetten magasnak számít, ezért rendkívül büszkék és boldogok vagyunk, hogy relatív rövid idő alatt publikálni tudtunk egy ilyen nívós folyóiratban.
A tudományos publikációk megjelenése előtt beiktatott szakmai elbírálás összetett folyamat. A folyóirat szerkesztősége a kapott anyag kapcsán eldönti, hogy érdemes-e a témában járatos szerkesztőknek való kiküldésre, átnézésre. Amennyiben igen, a felkért szakértők véleményezik a cikket, visszautasíthatják, további javításokat és pontosításokat kérhetnek a kutatóktól, vagy rögtön el is fogadhatják, utóbbi azonban igen ritka. A procedúra általában 1-12 hónapos időtartamú, kifejezetten nehéz a publikálás, mivel rendkívül sok érdekes, értékes felfedezés, eredmény kerül leírásra manapság. 


- Milyen további iránya, kifutása lehet ennek a mostani kutatásnak?
A jelenlegi projektjeinkben elsősorban a laboratóriumi körülmények között mért kognitív képességek, valamint a napokban elfogadott vizsgálati protokoll továbbfejlesztett verziója, és további motoros tesztekkel kapcsolatos összefüggések vizsgálata van fókuszban különféle korosztályok vonatkozásában. A közeljövőben a témával kapcsolatos további két kézirat megírását tervezzük. Sikeres publikálás esetén szívesen állok rendelkezésedre egy következő interjú keretein belül a téma bemutatására. 

 

Az interjú témáját adó tanulmány teljes egészében ide kattintva érhető el.


Hirdetések