Gy. Szabó Csilla, 2022.07.05. | Sportlövészet

Magabiztos győzelmet aratott Gáspár Lalita, a PVSK Kupa vasárnapi 50 méteres fekvő testhelyzetű puskás számában. Ez a siker egészséges önbizalmat adhat neki, az Eb-, illetve vb-válogató sorozat harmadik, utolsó állomására, amelyet július végén Budapesten rendez a hazai szövetség.

Az őszi Európa- illetve világbajnokságra készülő legjobb hazai sportlövők számára a hétvégi PVSK Kupa szolgált a válogató sorozat második állomásául. Az elsőn, Budapesten, Gáspár Lalita igen biztató rajtot vett, Pécsett azonban kicsit gyengébben sikerült az olimpiai programban szereplő és a világversenyekre való kijutás szempontjából figyelembe vett három testhelyzetű szám. Ennek ellenére volt oka az örömre, hiszen vasárnap, a fekvő testhelyzetben, az egész női mezőnyt maga mögé utasította, ráadásul igen magabiztosan. Az őt követő, második helyezett Lovász Dorinánál közel hét körrel jobbat lőtt.

„A szám szerinti eredménnyel is elégedett vagyok, a teljesítménnyel azonban még inkább – értékelte Lalita sikerét edzője, Szucsák Mátyás. – A fekvő testhelyzet során magabiztosan és tökéletes ritmusban lőtt. Valamennyi pihenő idejét kivette, mégis gyorsan haladt a sorozatokkal. Rég láttam ilyen éretten és természetesen versenyezni. A győzelem most biztosan nagy önbizalmat ad neki a folytatáshoz, hiszen még mindig van esélye arra, hogy kivívja a világversenyekre utazás jogát. De ennél is fontosabb lehet a jól sikerült lövések érzése, amit Pécsről magával hozhatott. Újra megtapasztalhatta azt a könnyedséget, amely korábban sokszor jellemezte a sorozatait és a jó eredményei egyik záloga volt. Hosszútávon pedig ennek nagyobb jelentősége lehet, mint az idei világversenyeken való részvételnek. De ez utóbbi továbbra is a tervek között van, hiszen két körnél kevesebb a jelenlegi hátránya az összevetésben.”

Pedig Pécsett korántsem voltak ideálisak a körülmények, hiszen az óriási meleg a sportlövők számára különösen nagy megterhelést jelent. A vastag, speciális bőrruhák – amelyeket természetesen nem cserélhették könnyű melegítőre – csak fokozták a hőség által okozott nehézséget. Ebben a különleges helyzetben pedig még inkább dicsérendő az a figyelem, amellyel Lalita a hétvégét végig küzdötte.

A folytatásra, vagyis a harmadik, egyben utolsó válogatóra július végén Budapesten kerül sor, s egy erős alapszakasz esetén a Vasas SC fiatal sportlövőjének reális esélye van a világversenyekre utazó válogatott keretbe kerülésre.

PVSK Kupa.
Nők. 50 méteres puska. Három testhelyzet. Alapverseny:
1. Lovász Dorina (MATE-GEAC) 590-35x; 2. Mészáros Eszter (MATE-GEAC) 583-22x; 3. Toma Dorina (UTE) 580-27x … 5. Gáspár Lalita (Vasas SC) 576-24x (192,193,191). Döntő: 1. Dénes Eszter (UTE) 404.5; 2. Lovász Dorina 403.9; 3. Mészáros Eszter 401.4 … 6. Gáspár Lalita 345.3.
Fekvő testhelyzet: 1. Gáspár Lalita 618.0 (102.9, 102.8, 103.2, 102.6, 103.1, 103.4);
2. Lovász Dorina 611.3; 3. Mészáros Eszter 611.1.

Fotók: Vasas Attila


Hirdetések