Az idén nyáron nyolc év után távozik klubunkból Szatmári Melinda. Ebből az alkalomból készítettünk vele interjút, amelyben szóba kerül a kezdeti időszak, a sok-sok szép emlék és persze az utolsó mérkőzés is.
Még 2014-ben érkeztél a Vasashoz. Ha visszatekintesz erre a hosszú időszakra, milyen utat jártál be? Honnan hova sikerült eljutnod?
Igen, valóban hosszú időszak volt ez, de úgy érzem, mintha egy pillanat alatt eltelt volna. Nagyon sok emlék van mögöttem, amit itt élhettem át. Szinte tisztán emlékszem az első vasasos edzésemre még a régi csarnokban. Tizenhat éves voltam, Györffy Sanyihoz kerültem először és már akkor éreztem, hogy nagyon jó társaság tagja lettem. Kétezertizenötben vele sikerült megszereznünk a Prága-kupa első helyét, majd Varga Márti lett az edzőm, és volt olyan év, amikor három bajnokságban tudtunk a dobogó legfelső fokára állni, ezek mind-mind nagyon szép emlékek számomra. Közben a felnőttcsapat feljutott az első osztályba (2016/17), ekkor már velük edzhettem, és volt olyan NB I-es mérkőzés, amelyen pályára léphettem, ez jelentős mérföldkő volt nekem. Aztán következett néhány NB I/B-s év, de tavaly ismét visszaküzdöttük magunkat az első osztályba. Nagyon örültem, hogy újra az élvonalban játszunk, és együtt eljutottunk ide a csapattal. Azt gondolom, hogy tanulságos év volt ez számunkra, sok tapasztalatot szereztünk és közben megmérethettük magunkat a világelithez tartozó csapatok ellen is.
Szatmári Melinda 2014-ben tizenhat évesen érkezett a Vasashoz, az utolsó piros-kék szezonjában az NB I-ben szerepelhetett (Fotó: Vasas Attila)
Mit adott Neked a klub? Hogy érezted magad a Vasas családban?
Úgy gondolom, sok-sok tapasztalatot szereztem itt, nagyon jól éreztem magamat, visszagondolva csakis a jó dolgok jutnak eszembe. Nagy szakmai tudással bíró edzőktől is tanulhattam, ők sokat segítettek a fejlődésemben. Belegondolva, nagyon sok minden történt az ittlétem alatt, sok barátot kaptam, akikkel megannyi élményt élhettünk át a közös utazásokon, edzőtáborozásokon, illetve persze a rengeteg mérkőzésen, amit magunk mögött tudhatunk. Megismerhettem a klub szurkolóit is, akik mindig kitartóak voltak és támogatták a csapatot, a sikerek és a nehézségek során is.
A Siófok elleni meccs láthatóan nagyon érzelmes kétszer harminc perc volt számodra. Mennyire volt nehéz az utolsó alkalommal pályára lépni?
Nagyon nehéz! Belegondolok és könnybe lábad a szemem még most is. Ahogy sétáltam be a csarnokba, előtörtek az emlékek és eszembe jutottak az első edzések, meccsek még az akkori, „régi, kék” csarnokban. A meccs végén a könnyeimmel küszködve próbáltam köszönni a szurkolóknak és elbúcsúzni a csapattól. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy egy korszak lezárult az életemben.
Balszélsőnk az idény utolsó mérkőzésén csapatkapitányként futhatott ki a pályára (Fotó: Vasas Attila)
Hogyan tekintesz előre? Illetve mennyire fogod követni a jövőben, hogy mi történik a Vasassal?
Nagyon pozitívan tekintek előre, hiszen új korszak kezdődik számomra, új impulzusok fognak érni, amit persze kíváncsian várok, és állok elébe a kihívásoknak. Azt gondolom, hogy ezt a klubbot mindig is követni fogom, hiszen itt nőttem fel és örökre szívembe zártam ezeket az éveket. Végül pedig szeretném megköszönni a családomnak, páromnak és barátaimnak, a csapattársaimnak, a szurkolóknak, a klubnak a sok támogatást, bizalmat, amit tőlük kaptam.
