Gy. Szabó Csilla, 2022.04.22. | Curling

Ausztrália kettőse ellen kezdi meg a világbajnoki szereplést a Szekeres Ildikó, Nagy György vegyes páros szombaton, Svájcban. A Vasas kettősének ez lesz a hatodik vb-szereplése, sportolóink 2009-ben az előkelő második helyen végeztek. Az egység felkészülten várja a rajtot.

A világ húsz legjobb curling vegyes párosa méri össze tudását szombattól Genfben, s legnagyobb örömünkre az A ligás küzdelmekben klubunk idén ismét országos bajnokságot nyert, s ezzel a részvételi jogot elnyerő kettőse képviselheti a magyar színeket. Szekeres Ildikót és Nagy Györgyöt két edző kísérte el Svájcba, Dencső Blanka, valamint Shane Tusup. Az első edzésekre pénteken délután került sor, amelyen a Vasas sportolói is megismerkedhettek a helyi viszonyokkal.

„Nagyon vártuk a jégre lépés pillanatát, kíváncsiak voltunk milyen lesz a felület, amelyen egy héten keresztül kell majd egységünknek játszania – osztotta meg honlapunkkal a gyakorlás során szerzett első benyomásait Dencső Blanka, a Vasas curlingszakosztályának igazgatója. – Természetesen nem kellett csalatkoznunk, a körülmények ideálisak, vb-minőségű jég várt bennünket Genfben. A hangulat kiváló, a szervezés tökéletes, minden flottul működik körülöttünk. Minden szükséges információt megszereztünk a szombati kezdéshez, amelyet már nagyon várunk. A csapat nagy odafigyeléssel készült a világbajnokságra, reméljük, hogy ez a teljesítményünkön is látható lesz majd”


A magyar kettős pénteken már a helyszínen gyakorolt két edzőjével


Ami pedig az elvárásokat illeti, Dencső Blanka szerint az a legfontosabb, hogy párosunk tudása legjavát adja a feszített tempója hét folyamán. S hogy ez mire lesz elegendő a világ- és olimpiai bajnokok társaságában, az majd a sorozat során derül el, az biztos, hogy jócskán lesz alkalmuk bizonyítani. A curling világbajnokságokon megszokott ütemben zajlik majd a küzdelem, az egységeknek két naponta három meccset kell vívniuk. A helyosztókra és az elődöntőkre pénteken kerül sor, az arany- valamint bronzmeccset pedig szombaton játszák a legjobbak.

De nem szabad megfeledkeznünk az eseménnyel párhuzamosan zajló szenior vb-ről sem, hiszen annak férfi mezőnyében is érdekeltek vagyunk, a Barna Krisztián által irányított Jakab Zoltán, Bartalus Gábor, Asztalos Sándor és Sárdi Péter alkotta Vasas gárda révén. Ennek a csapatnak az ob-győzelemben, s ezáltal a kvalifikációban nagy szerepet vállaló Nagy György ezúttal csak tartaléka, hiszen neki elsősorban a vegyes páros világbajnokságra kell koncentrálnia.

A Szekeres Ildikó, Nagy György vegyes páros mérkőzései a világbajnokság alapszakaszában.
Április 23. 14:00 Magyarország – Ausztrália. Április 24. 10:00 Németország – Magyarország, 18:00 Magyaroroszág – Anglia. Április 25. 14:00 Magyarország – Spanyolország. Április 26. 10:00 Magyarország – Kanada, 18:00 Törökország – Magyarország. Április 27. 14:00 Skócia – Magyarország. Április 28. 10:00 Egyesült Államok – Magyarország, 18:00 Magyarország – Csehország.

A férfi szenior-válogatott mérkőzései a világbajnokság alapszakaszában.
Április 23. 18:00 Magyarország – Írország. Április 24. 9:00 Svájc – Magyarország. Április 25. 8:00 Svédország – Magyarország. Április 26. 20:00 Csehország – Magyarország. Április 27. 16:00 Magyarország – Norvégia. Április 28. 12:00 Magyarország – Anglia.


Hirdetések