Jenkei Dániel, 2022.04.22. | Vízilabda

Mindhárom kiemelt korosztályos csapatunk bejutott a bajnokság nyolcas döntőjébe, ez előtt azonban még vár rájuk három meccs a következő egy hétben.

Gyermekcsapatunk után a serdülők és az ifik is lejátszották a középszakasz első szakaszának utolsó fordulóját az FTC ellen.

Homonnai Dániel csapata hétből hetedik meccsén is győztesen hagyta el a medencét, az ifik viszont vereséget szenvedtek a zöld-fehérektől.

A lényeg azonban az, hogy az összesített eredmények alapján mindhárom csapatunk készülhet a nyolcas döntőre, előtte azonban még körmérkőzéseket játszanak a KSI, UVSE, BVSC hármassal, eldöntve azt, hogy ki kivel játszik majd a Final Eightben.

Ez a három meccs hamar lepörög, hiszen egy hét alatt lejátsszák őket a csapatok.

 

Országos Ifjúsági Bajnokság, középszakasz 7. forduló

Vasas SC-FTC 5-12

Gólszerzőink: Hajdú B. (2), Sipos B., Hertzka D., Fazekas D.

Bóbis Máté vezetőedző: - Ha a tabellát nézem, nem volt számunkra tétje a meccsnek, ezért próbáltunk olyan dolgokat gyakorolni, amelyek hasznosak lehetnek majd a nyolcas döntőben. Volt, amit sikerült megvalósítani, volt, amit nem igazán, összességében megérdemelten nyert a Fradi.


Országos Serdülő Bajnokság, középszakasz 7. forduló

Vasas SC-FTC 8-7

Gólszerzőink: Peőcz Ádám (4), Básity M. (3), Orsós R.

Homonnai Dániel, vezetőedző: - Nehéz volt felpörögnünk erre a meccsre, hiszen a csapat egyik fele válogatott összetartáson vett részt, így igencsak fáradtan érkezett, a többiek pedig talán túlpihenték magukat, és egy kis sonkamérgezést is összeszedtek az ünnepek alatt. Nem is kezdtünk jól, de a harmadik negyedben sikerült megfordítanunk a meccset, és utána ki is tartott az előny. A győzelem kulcsa az volt, hogy hátulról át tudtuk lőni a Fradi zónáját, amiben főleg Peőcz Ádám, Básity Milán és Orsós Richárd jártak élen. Próbáljuk folytatni a jó sorozatunkat a következő egy hétben is, hiszen nem mindegy, hogy kivel kezdjük majd a nyolcasdöntőt.


Hirdetések