Gy. Szabó Csilla, 2022.03.29. | Kosárlabda

Ötödik helyen fejezte be az alapszakaszt férfi NBI/B-s csapatunk, a playoff előtt azonban még egy Hepp Ferenc Kupa négyesdöntő is vár rájuk. Az együttes helyzetét nehezíti, hogy pillanatnyilag mind a négy magas emberünk betegséggel vagy sérüléssel küzd. Ennek ellenére a legjobb eredményre törekednek majd a hétvégi, debreceni fináléban.

Mennyire elégedett a csapat teljesítményével és az abból fakadó helyezésével – tettük fel a kérdést Mészáros Zalánnak, a Vasas Akadémia férfi szakosztálya igazgatójának.

A sérülések, betegségek és az egyéb hátráltató tényezők fényében számomra ez egy elfogadható és reális eredmény. Ideális esetben természetesen előkelőbb helyen is végezhettünk volna, de sajnos nem ez volt a helyzet. A problémákat hűen mutatja, hogy ebben a pillanatban egyetlen hadra fogható magas emberünk sincs. Az utolsó bajnokit követően az igen jól játszó Andrássy Géza is belázasodott, csak reménykedni tudunk, hogy gyorsan felépül. A Rátgéber Akadémia ellen megsérült Barócsi Ádámnak két-három hetet kell pihennie, a Honvéd meccsen komoly bokaszalagszakadást szenvedő Kelenföldi Domonkosra pedig aligha számíthatunk már. A korábban térdműtéten átesett Bagó Martin most tér vissza, de ő még nincs százszázalékos állapotban.

Új, görög vezetőedzővel vágtak neki az idénynek. Hogyan sikerült Vangelis Ziagkos beilleszkedése?

Novemberig mindenki kereste a helyét, ő is és a játékosok is. Az általa képviselt igen profi hozzáállást összhangba kellett hozni az akadémiai helyzettel. Csapatunkban többen is dolgoznak, vagy tanulnak, ezért neki is át kellett gondolnia azt a rendszert, amelyben korábban tevékenykedett. Úgy érzem ez jól sikerült, ami decembertől már az eredményekben is megmutatkozott. Február közepéig, egy kéthónapos, nyolc győzelmes sorozatot produkáltunk, amely természetesen a csúcsa volt ennek az összhangnak. A realitás valahol középen található. Vangelis személyében egy végtelenül profi, a játékosokhoz rendkívül jó érzékkel nyúló edzőt találtunk.


Novemberre mindenki megtalálta a helyét, s azóta teljes az összhang - ahogy azt a kép is mutatja

Milyen elvárásokkal vág neki a csapat a rájátszásnak?

Nem fogalmaztunk meg konkrét elvárásokat. De ha a négyből, legalább három magas emberünk hadra fogható lenne, akkor a bajnoki cím megszerzését mondanám. A helyzet ismeretében persze most sokkal óvatosabb vagyok, de abban biztos vagyok, a csapat mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb eredményt érje el a playoffban.

Ám előbb a Hepp Kupában szeretnének bizonyítani.

Ez így van. Büszkék vagyunk arra, hogy kiharcoltuk a négyes döntőben szereplés jogát. Ráadásul a Magyar Kupa-finálé helyszínén, azt megelőzően, vélhetően zsúfolt nézőtér előtt fogunk játszani Debrecenben. S bár a bajnokság elején a Hepp Kupa nem kapott kiemelt helyet a céljaink között, s többnyire arra használtuk, hogy a bajnokin kevesebbet játszók is szóhoz jussanak, most azért átértékeltük a jelentőségét. Szerencsés sorsolásunk volt, szeretnénk élvezni a játékot, a helyszínt és a nagyszerű körülményeket. A jó teljesítménnyel pedig Hepp Ferenc személye előtt is kívánunk tisztelegni, hiszen a magyar kosárlabda itthon és külföldön egyaránt elismert, kiemelkedő szakembere volt. S bár ez a négyes döntő tökéletes felkészülésnek tűnik a playoffra, ha már ott leszünk Debrecenben, akkor a lehető legjobb eredményre törekszünk. Ha legalább egy magas emberünk a rendelkezésünkre áll, akkor mindenképpen a döntőbejutás lesz a célunk.

Fotók: Vasas Akadémia


Hirdetések