Gy. Szabó Csilla, 2022.03.02. | Tenisz

A Vasas SC teniszszakosztálya és az Unik SE közös csapattal indul az idei férfi Szuper Ligában. Klubunk fiatal játékosai számára ez kiváló lehetőség lesz arra, hogy a hazai élmezőnnyel mérjék össze tudásukat, az együttműködő partner feljutást kiharcoló együttese pedig erősítésként tekint Boros Attiláékra.

Teniszszakosztályunkban az utóbbi évek szakmai munkájának köszönhetően felnőtt egy olyan 15-18 év közötti fiú generáció, amelynek megtartásához nemcsak edzésekre, edzőpartnerekre, de magas színvonalú hazai kihívásokra is szükség van. A férfi csapatbajnokság Szuper Ligája, amelyben például Fucsovics Márton is rendszeresen pályára lép az MTK Budapest színeiben, éppen ilyen. Ezért legjobb fiatal játékosaink számára egyértelműen továbblépési lehetőséget kínál.

„A hazai csapatbajnoki rendszerben legalább három év kellett volna ahhoz, hogy a harmadosztályból felverekedjük magunkat a legjobbak közé – beszél az együttműködés hátteréről Bocskay József, a Vasas teniszszakosztályának vezetője. – A fiúk azonban most vannak itt, nekik most van szükségük hazai nívósabb játéklehetőségre, ezért nyitottunk az Unik SE felé, amely tavaly vívta ki a legfelsőbb osztályban szereplés jogát. Ami számunkra nagy előny, hogy a szomszédos Nemzeti Edzésközpontban lesznek a mérkőzések, egyetlen, de annál intenzívebb hétre korlátozódnak a küzdelmek, az indulás finanszírozását pedig partnerünk vállalta magára. A sorozat előtti közös gyakorlásoknak viszont mi adunk majd otthont. Fiataljaink számára nagy lépés lesz a felnőtt férfi csapatverseny légkörének megismerése. Legeredményesebb játékosunknak, Boros Attilának pedig egyértelműen ott van a helye a Szuper Liga-mezőnyében. Különösen azért, mert így végre összemérheti tudását a legjobbakkal, lehetőséget kap a bizonyításra. Biztos vagyok benne, hogy remekül meg fogja állni a helyét.”

A két egyesület együttműködése azonban nemcsak a Szuper Ligáról szól, hiszen közös másod- és harmadosztályú gárdát is indítanak a férfi csapatbajnokságban. A Folyondár utcában a 2007-es születésű korosztálytól felfelé sok jó játékos nevelkedett az utóbbi években, nemcsak a legjobbak számára nyújt tehát majd új lehetőséget a közös indulás. Bocskay József szerint a rájuk alapozott együttes a másodosztályból jó eséllyel akár már idén feljuthat az elsőbe, s amennyiben fejlődésük töretlen marad, néhány éven belül akár saját Szuper Liga együttesünk is lehet. Ám addig is folyamatosan játszanak a közös csapatokban.

A Dekovics Attila által irányított Unik SE húsz éve alakult azzal a célzattal, hogy a korábbi elsőosztályú, illetve lelkes amatőr tagoknak játéklehetőséget biztosítson a csapatbajnokságban. Éppen ezért utánpótlás-nevelés nem is tartozott a feladatik közé, az évek során mégis feltűnt soraikban néhány tehetséges fiatal. Az idősebbek között Dobák Bálint, Jeck Viola Hajna, Zsembery András, a legfiatalabb Play and Stay korosztályban pedig Dekovics Luca gyűjtögeti szorgalmasan a tornagyőzelmeket.

Számunkra a közös sportélmény, a tenisz szeretete, a mozgás és a küzdés öröme a legfőbb motivációs erő – mutatja be egyesületüket Dekovics Attila, aki nem tagadja, hogy sokáig kizárólag saját szórakozásukra vettek részt a csapatversenyben. – Az utóbbi időben azonban bővült, fiatalodott és erősödött a gárda, s ennek köszönhetjük a Szuper Ligába való feljutást is. A bennmaradás, amely az idei esztendőre szerintem reális célkitűzés, azonban önerőből egyáltalán nem biztos, hogy ment volna. Ezért vágunk most bele örömmel az együttműködésbe. Húsz év munkája fekszik az egyesületben, ezért ma már ki tudtuk volna valamennyi csapatot állítani, a Vasas csatlakozásával azonban minőségi fejlődés is történt. S bár mindent megteszünk a lehető legjobb szereplésért, nekünk továbbra sem az eredmény a legfontosabb, sokkal inkább a közösségi élmény.”

Ez a közösségi élmény a Vasas játékosai számára ugyanakkor komoly megtartó erő lehet, hiszen a sportágban éppen a fiatal felnőttkorba lépő teniszezők esetében tapasztalható a legjelentősebb lemorzsolódás. A kiélezett találkozókhoz kötődő közös utazások, majd az azt követő kötetlen beszélgetések és a családias hangulat viszont olyan élményt adhat nekik, amely a folytatásra ösztönözheti őket. A színesedő, bővülő csapatbajnokság pedig mindenki számára nyereség, a magyar tenisznek pedig különösen.

(Nyítóképünkön Boros Attila és Sávay Zalán)

Fotó:huntennis


Hirdetések