Gy. Szabó Csilla, 2022.02.10. | Kosárlabda

Élvonalbeli női kosárlabda csapatunk több mint egy hónapon keresztül volt kénytelen kapitányát nélkülöznie. Bach Boglárka január végén, a Pinkk Pécsi 424 elleni győzelem részeseként tért vissza, s a jelenlegi válogatott szünetet is leginkább arra használja, hogy százszázalékosan visszanyerje őszi jó formáját. Az alapszakaszból hátralévő négy mérkőzés ugyanis létfontosságú lesz a rájátszás szempontjából.

Bach Boglárka december 12-én, Szigetszentmiklóson lépett utoljára pályára, s akkor még  maga sem hitte, hogy ilyen hosszúra fog nyúlni a váratlan kényszerpihenő.

„Az az igazság, hogy két hétig teljesen átlagos, szezonális megfázással küzdöttem, majd a karácsonyi családi covid-tesztelés alkalmával derült ki, hogy addigra már a koronavírust is elkaptam – beszélt honlapunknak az enyhe tünetekkel lezajlott betegséggel töltött időszakról Bach Boglárka. – A számunkra meghatározott protokoll számos vizsgálatot ír elő a visszatérés előtt, ám ezek szerencsére mind negatív eredményt hoztak. Most már azt mondom, alakulhatott volna rosszabbul is, a lényeg, hogy meggyógyultam és ismét a csapat rendelkezésére állok.”

Bach Boglárka nem titkolja, hogy a teste igencsak megérezte a leállást, s bár mostanra egészen jó állapotba hozta magát, még nincs százszázalékos állapotban. Ebből a szempontból tehát kifejezetten jól jött számára a válogatott miatti közel egy hónapos szünet, amelyre most amolyan második alapozásként tekintenek Pasaréten. De a 3x3-as válogatott múlt heti összetartását is alaposan kihasználta, amelyen Papp Klaudia, Tóth Orsolya és Budácsik Dorottya társaságában vett részt. A Károlyi Andrea szövetségi kapitány által összehívott hetes keretbe ezúttal négy akadémistánk is meghívást kapott. Bogi szerint jó sokat játszottak, jól elfáradtak, s ez a betegség utáni visszatérésben kifejezetten segítette őt.


A 3x3-as magyar női válogatott hét fős keretében négy Vasas játékos kapott helyet az első összetartáson

„Pillanatnyilag Pasaréten is nagyon fizikálisak az edzéseink, amit egyrészt az időszak hosszúsága tesz lehetővé, másrészt Sara Heljic és Nadija Smailbegovic távollétében amúgy sem gyakorolhattuk volna hatékonyan a legfontosabb taktikai elemeket. Mindketten igazoltan, nemzeti együttesük hívó szavára voltak, illetve vannak távol. Borzasztóan fontosak a mostani tréningek, s nemcsak személy szerint nekem, de az egész csapatnak, hiszen kemény négy mérkőzés vár ránk. Ott állunk a playoff-ba kerülés küszöbén, de ehhez úgy tudom, három meccset is nyernünk kell. Hibázni tehát nem lehet, ami azért tesz némi nyomást a vállunkra. Ugyanakkor a tény, hogy még odaérhetünk a legjobb nyolc közé, óriási motivációt is ad nekünk. Nagyon bizakodó vagyok, hiszen a csapat, és a szakvezetés célja teljes összhangban van, kiharcolni a playoff-ban szereplés jogát. Úgy, ahogy azt tavaly is tettük” – foglalta össze a február 23-án, a DVTK ellen induló nagy hajrával kapcsolatos gondolatait Bach Boglárka.

A csapatkapitány elismerte, hogy az idei esztendő annyiban azért mégiscsak más, mint az előző, hogy Brianna Fraser távozásával, igazi idegenlégiós nélkül vágtak neki az idénynek. Különösen azért volt eleinte furcsa számukra a helyzet, mert két éven át stabil pontnak számított az amerikai kosárlabdázó, aki különösen erős volt a pontszerzésben. Az új felálláshoz Bogi szerint kifejezetten jól alkalmazkodott a csapat, s ahelyett, hogy egyvalaki állt volna Bri helyére, mindenki hozzátette a tőle telhető maximumot a közös eredményhez.

„Mindig valaki más bizonyul húzójátékosnak, aki az egész együttesnek lendületet tud adni az adott találkozón – emeli ki a csapatmunka fontosságát Bach Boglárka. – Ez pedig kifejezetten jó dolog. De azt is pozitívan értékelem, hogy Bri posztján most a fiatalok több játékpercet kapnak, akik nagyszerűen éltek is a kínálkozó lehetőséggel. Szemmel látható a fejlődés, amelyen nemcsak egyénenként, de együtt, közösségként is átmentünk. Azt hiszem valójában ez utóbbin alapul az az optimizmus, amivel az alapszakasz hajráját várom!”


Hirdetések