B.V., 2022.02.06. |

Magyar idő szerint hétfő hajnalban állt rajtba először Tóth Zita a pekingi téli olimpián, klubunk versenyzője az első futamban hibázott óriás-műlesiklásban, így nem ért célba. 

FRISSÍTÉS

Tóth Zita 56-os rajtszámmal indult a 82 fős mezőnyben, de nem tudott lejönni a 44 kanyart és 47 kaput magába foglaló pályán, már a pálya első részén, a 10. kapunál rontott.

A futam után az MTI-nek elmondta, hogy hibázott, és ebből tanulnia kell.

„Nagyon nehéz volt a pálya. A felső rész nagyon jeges és meredek volt, amikor váltottam volna lábat, a belső lécem megcsúszott a jégen, és kisodródtam. Vasárnap, amikor kétszer lejöhettünk, teljesen más hóviszonyok voltak, a szél mostanra lehordta a havat az alsóbb szakaszokra, így a felső részen maradt a jég. Ráadásul a reggeli bemelegítésnél is estem, és ez nem tett jót mentálisan” – értékelt Zita, aki szerdán műlesiklásban még bizonyíthat.

BEHARANGOZÓ

A vasárnapról elhalasztott férfi lesiklóverseny miatt az eredeti 3:15-ös kezdés helyett már 2:30-kor elkezdődik hétfő hajnalban a női óriás-műlesiklás selejtezője a 2022-es pekingi téli olimpián a játékok egyetlen vasasos versenyzőjével, Tóth Zitával.

Az utolsó tréninget követően beszélgettünk vele, elmondta, jó érzésekkel várja az ötkarikás bemutatkozást.

„Ahogyan az elmúlt napokban, úgy ma is nagyon jól ment az edzés. Most már tényleg alig várom, hogy rajtba állhassak. A vasárnapi hivatalos gyakorláson kétszer mehettünk szabadon, és mindkettő remekül ment. A technikámnak fekszik a hóágyúzott kemény hó és szerintem a viszonylag meredek pálya lejtéséből is jól jöhetek ki.”

 


Tóth Zitának jól ment a gyakorlás a pekingi havon Fotók: Molnár Ádám/Magyarock

 

Még pénteki megnyitóünnepségen a szintén alpesi síelő Kékesi Márton mellett versenyzőnk vihette a magyar zászlót. Természetesen gyönyörű emlék marad neki a ceremónia.

„Hatalmas élmény volt a csodaszép Madárfészek Stadionban bevonulni nekem és a tv-n keresztük az egész családomnak. Hihetetlenül izgultam előtte. Egyébként folyamatosan érzem otthonról a támogatást, sokan írnak, küldenek videókat. Hétfőn és szerdán is igyekszem majd megfelelni az elvárásoknak, azon leszek, hogy mindenkinek örömet szerezzek.”

Zita végül elmondta, ők is figyelemmel követték a rövid pályás gyorskorcsolya mixváltó bravúros szombati bronzérmét.

„Sajnos három különböző faluban van szétszórva a magyar csapat, mi összesen négyen vagyunk, Kékesi Mártonnal, Bertivel az edzőnkkel, valamint Szabolccsal az orvosunkkal. Csak tévéből tudtuk követni a tegnapi versenyeket, de nagyon drukkoltunk neki, és persze a végén nagyon örültünk a sikerüknek.”


Hirdetések