Gy. Szabó Csilla, 2022.01.27. | Tenisz

A Vasas SC-hez igazolt Tóth Amarissa Kiara, a hazai női tenisz kiemelkedő reménysége. A juniorkarrierjét tavaly záró fiatal számára igen fontos lesz első hivatalos felnőtt esztendeje, amely kihívások sorát tartogatja a számára. Ezen a nehéz úton kívánja mostantól segíteni a Bocskay József által irányított vasasos edzői team, valamint a Folyondár utcában készülő játékostársak.

Amarissa korábban is többször lejárt a Vasas Körmöczy Teniszakadémia délutáni gyakorlásaira, s az ezeken szerzett kedvező tapasztalatai döntöttek végül a klubváltás mellett.

„Az ismeretségünk tehát korántsem újkeletű, mindig is jól éreztem magam a Folyondár utcában, miközben egy nagyon jó szakmai kapcsolat is kialakult Bocskay Józseffel, valamint Kovács Márkkal – indokolta választását Tóth Amarissa, aki az évvégi felnőtt női ITF-tornákon aratott sikereit már a Vasas csapatával készülve érte el. – Nagyszerű közösségbe csöppentem, gyorsan befogadtak, és a mindennapi munka is nagyon jól alakul. Felszabadultnak érzem magam, s ennek köszönhetően, már október végén döntőztem Törökországban egy tizenötezer dollár összdíjazású viadalon, amit novemberben és decemberben három elődöntő követett. Párosban még ennél is jobb eredményeim voltak, hiszen az öt fináléból hármat meg is nyertem Drahota-Szabó Dorka, illetve az orosz Ksenia Laskutova oldalán. Utóbbival az év végén ahhoz is közel voltunk, hogy háromból hármat megnyerjünk, ám az utolsó mérkőzés tiebreakjében végül kikaptunk román ellenfeleinktől. Pedig de jó lett volna mind a hármat behúzni! De hát ilyen a tenisz, néha egyetlen ponton vagy hibán is sok múlhat. Legközelebb azonban nekünk lesz több szerencsénk. A tavaszi másik kettővel együtt azonban összesen öt győzelmet hoztam párosban. Ezek a sikerek nagyon jót tettek az önbizalmamnak, éppen ezért az új esztendőben már emelni szeretném a tétet, inkább huszonötezreseken igyekszem indulni és a lehető legmesszebbre jutni."

A WTA-világranglistáján 835. helyen álló fiatal teniszező idén a top500-at tűzte ki célul egyesben, párosban pedig a legjobb 350 közé szeretne bekerülni. Úgy gondolja, hogy a játéka ehhez már most megvan, csak meg kell szoknia a felnőtt meccsek légkörét és kellő rutint szereznie az erősebb és a juniornál sokkal megfontoltabb mezőnyben.


Orosz partnerével az évvégén Tóth Amarissa háromból két ITF-tornát megnyert, az utolsón pedig csak néhány ponton múlt a győzelem

A Vasas teniszszakosztályának vezetője, Bocskay József nagyon örül, hogy egy olyan kiváló hozzáállású, a többiek elé eredményeivel és mentalitásával egyaránt példaképként állítható játékossal bővült egyre erősebb csapatuk, mint Tóth Amarissa, aki már 2020-ban és 2021-ben is felnőtt országos bajnoki címet nyert. Juniorjátékosként. A korosztályos világranglistán pedig a 28. helyezés volt a legjobb rangsora.

„Technikailag jól képzett, tökéletes ütésekkel rendelkezik, ugyanakkor kellően gyors és erős, tudja mire van szüksége, hogyan kell edzenie, ám a további karrierje szempontjából legfontosabb pillanatokban még nagyon komoly szakmai tanácsokra és vezetésre van szüksége – dicsérte Tóth Amarissát a szakember, miközben az előttük álló feladatokra is utalt. – Amin változtatni szeretnénk az leginkább a játékstílusa. Szeretném, ha támadóbban lépne fel a pályán, hiszen nagyon jól röptézik, az ellenfele második szerváira fantasztikusan jó ritmusban válaszol, és felszálló ágban is tud jól, igazi nyerőket ütni. Azért, mert az átlagosnál kisebb növésű, még nem kell mindent a védekezésre feltennie. Sőt. Minden képessége megvan ahhoz, hogy a mostaninál jobban variálja a játékát, ezen a téren még óriási fejlődési lehetőséget látok benne. Szerintem már most tudja a háromszázasok szintjét, igaz még csak időlegesen, amikor nagyon jól elszalad a keze. Célunk, hogy ezeket a jó pillanatokat állandósítsuk. S bár ez korántsem könnyű feladat, szakmailag és emberileg egyaránt arra törekszünk, hogy tökéletes hátteret biztosítsunk az előrelépéséhez."

Arra a kérdésre, hogy leginkább mely területeken szeretne fejlődni, Amarissa a Vasas szakemberével teljes összhangban felel. Ő is úgy gondolja, hogy a jövőben támadóbb szellemben kell fellépnie, az eddigieknél is jobban variálni a játékát, az alapvonalon pedig már felszálló ágban megütni a labdákat. Ugyanakkor kulcskérdés lesz számára az adogatások erősebbé és biztosabbá tétele is. Még akkor is, ha a Folyondár utcában töltött időnek köszönhetően már ezen a téren is határozott előrelépést érez. Amit az utóbbi napok hazai edzőmérkőzései is bizonyítanak. Persze az igazi értékmerők az ITF-tornák lesznek, amelyek sorozatát már február első napjaiban megkezdi a Vasas Körmöczy Akadémia újdonsült játékosa.  


Hirdetések