B.V., 2022.01.26. | Klub

A maga nemében egyedülálló kezdeményezés élére állt a Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria: a három szervezet létrehozta A hónap utánpótlásedzője díjat, amelyhez kapcsolódóan átadják majd Az év utánpótlásedzője elismerést is

A keddi rendezvényen a sportvezetők mellett a magyar sport legendás alakjai is részt vettek: ott volt a négyszeres olimpiai bajnok úszó, Darnyi Tamás, az egyaránt kétszer győztes Gyulay Zsolt kajakos, Vári Attila vízilabdázó, az egyszeres aranyérmes öttusázó, Fábián László, valamint a férfi vízilabda-válogatottat szövetségi kapitányként három elsőségig vezető Kemény Dénes is. A klasszisfelvonulás alighanem azt igazolja, hogy a díjnak nemcsak létjogosultsága van, hanem valódi értéke is lesz.

 


Forrás: jochapress.hu

 

Olyan elismerés ez ugyanis, amely a sportélet legkevésbé reflektorfényben lévő, ugyanakkor legfontosabb munkát végző szakembereit, az utánpótlásban dolgozó trénereket ismeri el.

Az alapítók hangsúlyozták, hogy az edzői munka sikerességének megítélésekor figyelembe veszik az adott időszak világversenyein, nemzetközi eseményein, legjelentősebb hazai viadalain, bajnokságain elért eredményeket, de a díjra történő jelölésnél ugyancsak döntő szempont a kiválasztott szakmai múltja, megfelelő edzői végzettsége, erkölcsi feddhetetlensége, példaértékű nevelői munkája.

A díjazottakról a három alapító szervezet képviselőiből álló kuratórium dönt; a havi győztesek 200 ezer forintos pénzdíjazásban részesülnek.

A kuratórium odaítéli majd Az év utánpótlásedzője díjat is, amelyet első alkalommal az idén szeptember 25-én, az Edzők Napja alkalmából tartandó rendezvényen vehet át az addigi havi győztesek valamelyike. Az év utánpótlásedzője díj mellé nettó 1 millió forint jár majd.


Hirdetések