Jenkei Dániel, 2021.12.12. | Röplabda

A mögöttünk hagyott hónapban is győztes teljesítményt nyújtottak ifjú röplabdázóink.

U13 Kék-csapat

Bartha Kristóf edző: - Az U13-as országos mini bajnokságban a VASAS KÉK csapata a hazai rendezésű tornán november 14-én egy vereséggel és két győzelemmel szerepelt. A lányok az első mérkőzésen az MTK ellen álmosan kezdtek, aminek meg is lett a böjtje. A Szeged és a Szolnok ellen viszont már azt mutatták, amit igazából tudnak és szép játékkal sikerült nyerniük. November 28-án a VASAS KÉK csapatára a megilletődés volt a jellemző. Sajnos egész nap a játéktudásuk töredékét láthattuk a lányoknak. Vasas piros csapata ellen sajnos vereséggel kezdtük a napot. Utána a BVSC csapata ellen nyertünk, majd a Kecskemét csapatát is sikeresen legyőztük. A játék képe nem az volt, amire én, illetve amire a lányok számítottak. Dolgozunk azon, hogy jobban tudják a lányok a stresszhelyzeteket feldolgozni.


 U13 Piros-csapat

Fazekas Szilvia edző: - Novemberben 2 fordulón is részt vett Vasas Piros U13-as csapatunk. Elsőként Nyíregyházára utaztunk, ahol az UTE, Nyíregyháza, valamint a Békéscsaba csapatai ellen léphettünk pályára. Sajnos aznap nem igazán sikerült a saját játékunkat játszani, így 2 vesztes és 1 győztes mérkőzéssel térhettünk haza. November végén a 3. fordulóban már kicsit jobb teljesítménnyel sikerült előrukkolni, ezzel sikerült mind a 3 győzelmet megszerezni a Vasas Kék, a KESI és a BVSC ellen. Tanulunk a hibáinkból, dolgozunk tovább, Hajrá Vasas!


U15 Kék-csapat

Deák Ferenc edző: - Novemberben két OGYB fordulónk volt. Balatonfüreden két magabiztos győzelemmel,  szettvesztesség nélkül hoztuk le a napot. Majd november 20-án Pécsre utaztunk, ahol szintén két győzelmet tudtunk bezsebelni. Az OGYB fordulókon nyitásfogadás és a feladás nagy erősségünk volt, a mezőnyvédekezésünk fejlődik, gyakoroljuk a rendszereket. Támadásainkon sokat kell még csiszolni, a nyitásokat a meccsek elejétől stabilizálnunk kell. Fejlődünk minden héten. Időközben elindult az U19 Budapest Bajnokság is. Az elején technikailag nálunk jóval képzetlenebb csapatokkal mérkőztünk meg, de meccsrutinnak, illetve a stresszhelyzetek kezelésére alkalmasak ezek a meccsek. Ebben a korosztályban 4 Vasas csapat mérkőzik meg. Klubunk csapatai ellen már játszottunk kiélezett jó mérkőzéseket! Öt mérkőzésből 4 győzelem és 1 vereség a mérlegünk, ami eredményekben elégséges. De rengeteget kell tapasztalni és fejlődni a lányoknak, ezen vagyunk rajta!

U15 II. osztály:
Vasas SC Kék – Veszprém Volley 3-0
Vasas SC Kék – Szent Benedek RA 3-0
Vasas SC Kék – DELTA RSE 3-1
Vasas SC Kék – PTE PEAC 3-0


U15 Piros-csapat

Szappanos Máté edző: - Ebben a hónapban 2 fordulót rendeztek az U15-ös csapatunknak. A Jászberény csapata ellen magabiztos, gyors győzelmet arattunk a kemény nyitásainknak köszönhetően. A Nyíregyháza elleni mérkőzés egy jóval kiegyenlítettebb csatát hozott. A hazaiak nyitásaival sokszor meggyűlt a bajunk, de amint stabilizálni tudtuk ezt a játékelemet, onnantól átvettük a mérkőzés irányítását. Hullámzóan teljesítettünk, de támadásban felülmúltuk a lelkes ellenfelünk. A Kaposvár ellen későn pörögtek fel a lányok, de nyitásfogadásban ezúttal stabilak voltunk így jól tudtuk használni centereinket, ami nagyon pozitív, viszont szélső ütőink ezúttal nem voltak kellően hatékonyak. A Szombathely ellen pedig lelkesen, motiváltan és jól is játszottunk, így az a meccs is könnyed győzelmet hozott.

U15 I. osztály:
Vasas SC Piros – Jászberény 3-0
Vasas SC Piros – Nyíregyháza 3-1
Vasas SC Piros – Kaposvár 3-0
Vasas SC Piros – Szombathely 3-0


U17/U19 I. osztály:

Kőnig Gábor edző: - Ebben a hónapban 1-1 serdülő és Ifjúsági csoportkör szerepelt a programunkban, amelyeken helyenként már azon a szinten játszott a csapat, ahogy azt szerettük volna. Azért még mindig vannak hosszabb kihagyásaink, amik nagyon zavarnak, de szerencsére van karaktere a csapatnak és sikeresen túl tudunk lendülni a kisebb-nagyobb hullámzásokon. Később ezeket kell még majd minimalizálni, hiszen a hullámzás a fiatalságnak is betudható, de az elkerülése tanulható folyamat. Összességében elégedett vagyok az elmúlt hónapban látott teljesítménnyel.


U17 I. osztály alapszakasz:
Vasas SC Piros – MTK 3-0
Vasas SC Piros – RÖAK  Kaposvár „A” 3-0

U19 középszakasz: 
Vasas SC C- MTK 3-0
Vasas SC C – UTE 3-0


U17/U19 II. osztály

Gintner Domonkos edző: - Egy elég hosszúra sikeredett október után csak két fordulónk volt novemberben, egy U17-es és egy U19-es. Az U17-es fordulót stabilan, lendületes mérkőzésekkel hoztuk, az U19-es fordulónk viszont felemásra sikeredett. A hónapot sok sérülés és csapaton belüli átszervezés jellemezte, melyek megnehezítették a felkészülésünket. De dicsérve a lányokat, szépen alkalmazkodtak ezekhez az akadályokhoz. A csapat keményen dolgozik, szépen fejlődnek, reméljük, beérik majd ez a munka.

U17 II.osztály:
VASAS B- DELTA, 3:0
VASAS B - MTK, 3:0

U19 II. osztály:
Vasas B - BKGDSE, 3:0
Vasas B - VSD, 3:0
Vasas B - DKLSN, 0:3


U19/U21

Halász Márta edző: - Nagyon sok meccsen kellett novemberben helytállni az U19/21-es csapatnak, úgy, hogy minden poszton hiányosak voltunk vagy betegség, vagy sérülés miatt. Ez a hónap sajnos nem elsősorban arról szólt, hogy a lányok és a csapat fejlődése töretlenül haladjon a tervek szerint, hanem arról, hogy a hétvégéken tisztesen helytálljunk és a lehető legjobb eredményt tudjuk hozni. Több új taktikát és játékrendszert is ki kellett próbálni a meccseken, többször játszottak a lányok más posztokon, mint a sajátjuk. A veretlenségünket ugyan elveszítettük, de ennek ellenére büszke vagyok a játékosaimra, mert 6-7 játékossal is hozni tudtuk a kötelezőt. 

U21
Vasas SC - Közgáz 3-0 
Vasas SC - VESC 3-0 
Vasas SC - SZOESE 2-3 
Vasas SC - Röpsuli SE 3-0 
Vasas SC - Széchenyi Győr 3-0 

U19
Vasas SC -BRSE 0-3 
Vasas SC - SZRSE 3-1


Hirdetések