Gy. Szabó Csilla, 2021.11.22. | Klub

Nyílt nap keretében, bajnokok társaságában próbálhatták ki az érdeklődők a téli olimpiák műsorán is szereplő jeges sportágat, a Vasas SC curlingszakosztályának szervezésében. Az esemény teljes bevételével a Bókay Gyermekklinikát segítették a résztvevők. 

A Vasas két kiemelkedő bajnoka, Sastin Marianna és Szász-Kovács Emese nemcsak a birkózószőnyegen, illetve a vívópáston, de a jégen is otthonosan mozog, hogyha sportról van szó. A curlingszakosztály jótékonysági nyílt napján mindketten először fogtak 20 kilogrammos gránit követ a kezükbe, mégis olyan biztonsággal dobták őket a házukba, mintha világ életükben mást sem csináltak volna.

Pedig a program indulásakor az olimpiai bajnok párbajtőrvívónő és a birkózó világbajnok szinte semmiben sem különbözött a sportág kipróbálására összegyűlt amatőröktől, sem a mozdulatokat, sem a szabályokat nem ismerte. S bár Szász-Kovács Emese a biztonság kedvéért indulás előtt azért tájékozódott egy ismerősénél a várható nehézségekről, ám a résztvevők legnagyobb félelme őket végül utol sem érte.

Hiába sokkal gyorsabb a curlingesek jégfelülete, mint mondjuk a jégkorongozóké, Sastin Marianna és Szász-Kovács Emese mindvégig talpon maradt, egyetlen egyszer sem esett el. Miközben a sportággal mellettük ismerkedők között többek lába alól csúszott ki a talaj dobás, vagy söprés közben. A nyílt nap egyik segítője, klubunk curlingese és utánpótlásedzője, Szarvas Gábor szerint azonban ez korántsem a véletlen műve.

„A fegyelmezettségük azonnal megkülönböztette őket a "civilektől", ha nem tudtam volna róluk, hogy élsportolók, a viselkedésük akkor is elárulta volna őket – jellemezte két alkalmi tanítványát klubunk szakembere, aki szívvel-lélekkel segítette a hozzárendelt tanítványokat, köztük Mariannát és Emesét. – Persze az is látható, hogy gyorsan tanulják a mozgásokat, ám ennél is fontosabb, hogy elhitték, megértették és elfogadták, amit mondok nekik. Nagyon jó volt velük gyakorolni. Az egyik legrosszabb élményem egy másik téli sport edzőihez fűzödik. Ők annyira nem hallgattak rám, hogy nem tudtam velük mit kezdeni. A pozitív példa pedig a TF-növendékek, de a vízilabdázókban is kellemesen csalódtam. Azt hittem, hogy a kötött izomzatuk miatt nehezebben hajolnak le, csúsznak a kővel, de nem lett igazam. Amikor kezdőket oktatok, akkor egyébként is egyetlen dolog számít, és az az öröm. Szeretem látni az arcukon, hogy élvezik, hiszen ez a célja az egésznek. Mi itt mindannyian azért curlingezünk, mert szeretjük, kizárólag a játék öröméért jön vissza az, aki minket választ.”


Szarvas Gábor éppen a söprés technikáját magyarázza Szász-Kovács Emesének és Sastin Mariannának

A Vasas curlingszakosztálya által vasárnap megrendezett nyílt nap láthatóan valamennyi résztvevője arcára örömöt csalt. S még ha el is csúszott valaki, már pattant is fel, csakhogy ki ne maradjon a játékból. A kapitányok „söprés, söprés, söprés” kiáltásánál csak az itt ott feltörő nevetés volt hangosabb. Az önfeledt pillanatok igazi értékét azonban az esemény valódi szándéka adta meg, a résztvevők tetszőleges összegű nevezési díjából befolyó teljes bevételt a Bókay Gyermekklinikának ajánlották fel a szervezők.

„Mindig szívesen megyek Vasas-rendezvényekre, de ebben az esetben az is számított, hogy jótékonyságról van szó és gyerekekről. Kisfiam, Olivér születése óta különösen érzékeny vagyok ezekre a témákra, örülök, hogy segíthettem. És mellesleg jól is éreztem magam. Nem estem el, úgyhogy nagyon is jó sport ez a curling” – jegyezte meg vidáman Sastin Marianna, akit éppen ezért nem is kellett kétszer invitálnia Dencső Blankának, a Vasas curlingszakosztálya vezetőjének. De Szász-Kovács Emese is gondolkodás nélkül mondott igent a meghívásra.

„Természetesen nekem is fontosak a Marianna által felsorolt szempontok, de engem azért valami más is vonzott – egészítette ki „kolléganőjét” a pályafutását lassan befejező párbajtőrőzőnő, aki az évvégi ob csapatversenyében még biztosan pástra lép, ám azt követően alighanem szögre akasztja fegyverét. – Nagyon szeretem az új dolgokat, élvezettel próbálok ki mindent, ami sport, ami mozgás, ami izgalmas. Ez pedig nagyon is az volt, s mivel a jóslat, hogy biztosan el fogok esni, nem jött be, csak és kizárólag szép emlékeim maradnak erről a napról.”

A nyílt napon résztvevőket négy-öt fős csapatokba osztották és a mentor-edzők irányításával mindenki lépésről lépésre ismerkedett meg a sportág alapjaival. Először a curling sava-borsát adó dobással, amelyhez ruganyos mozdulatokat igénylő csúszótechnikát kellett megismerniük, majd pedig a nézőcsalogató söprést, amelyről gyorsan kiderült, nagyon is fárasztó része tud lenni egy akciónak. Azt pedig már Dencső Blankától tudhatták meg, hogy milyen kevés ideje marad egy játékosnak a pulzusszámot hirtelen felemelő erőkifejtés és a teljes nyugalmat és koncentráltságot megkövetelő dobás kivitelezése között.


Shane Tusup (balról) mentáltrénerként segíti curlingezőik felkészülését, ezért a nyílt napon is örömmel lépett jégre Dencső Blanka, valamint klubunk két bajnoka társaságában. FOTÓ:KÜTTNER ÁDÁM/TopSchool

A szakosztály-igazgató éppen egy héttel korábban lett bronzérmes a Magyar Kupa idei küzdelmeiben, a Vasas Ice Ladies csapat tagjaként. Az együttes kapitánya, Szurmai-Palotai Piroska ezúttal a kollégáit hozta el a Kamaraerdei Curling Clubba, s örömmel figyelte első próbálkozásaikat a jégen.

„Egyrészt a curling kifejezetten jó csapatépítő program, hiszen itt együttműködés nélkül semmit sem lehet elérni – magyarázta részvételüket a Vasas curlingese, aki igazi törzsgárda tag, hiszen a kamaraerdei pálya tizenhat évvel ezelőtti nyitása óta űzi ezt a sportágat. – Másrészt fontosnak tartom a kórház megsegítését, hiszen cégem a sporttámogatások miatt elsősorban gyermekekkel foglalkozik, ebben az esetben pedig ők a kedvezményezettek. A Bókay-s apróságok által nap mint nap megvívott csaták mellett, a mi legnagyobb meccseink is eltörpülnek nehézségében és jelentőségében. Az ittlétünknek azt hiszem, ez a legnagyobb hajtóereje.”

Szurmai-Palotai Piroska végül az egyenpulóverben pályára lépő munkatársainak teljesítménye miatt is örülhetett, hiszen egyetlen kővel ugyan, de végül megnyerték a rögtönzött háziverseny aranymeccsét.

Az esemény főszervezője, Dencső Blanka a résztvevők nagy számával, és a jó hangulattal egyaránt elégedett volt, miként a szigorúan lepecsételt, átlátszó perselyben gyűlő öt- tíz és húszezres bankók számával is.

„Bármilyen jól is éreztük magunkat, a mai nap legfontosabb üzenete azért mégiscsak az együttérzés és a segítségnyújtás hangsúlyozása – értékelte a nyílt napot a szakosztály-igazgató. – Ám ahhoz, hogy mi segíthessünk, ahhoz nekünk is támogatókra volt szükségünk. A Vasas SC, a Magyar Curling Szövetség, valamint a Curling Sport és Rendezvényszervező Kft. nélkül hiába lett volna minden igyekezetünk. Köszönjük, hogy mellénk álltak, és segítettek az ötlet megvalósításában. Aki pedig most kedvet kapott a sportághoz, azt szeretettel várjuk az edzéseken is, hiszen a Vasas curlingszakosztálya számára különösen fontos az utánpótlás-nevelés. „A jég sakkjának” is nevezett sportágunkat pedig aki egyszer jobban megismeri, az örökre a rabjává válik.”

FOTÓK: VASAS ATTILA


Hirdetések