Gy. Szabó Csilla, 2021.11.21. | Sportlövészet

Nem sikerült előbbre lépnie a légfegyveres Hungarian Open harmadik napján Gáspár Lalitának, az igen erős nemzetközi mezőnynek köszönhetően azonban így is nagyon sok hasznos tapasztalatot szerzett fiatal sportlövőnk.

Egy váratlan technikai hibának is nagy része van abban, hogy Gáspár Lalita nem tudott javítani pénteki teljesítményén a Hungarian Open zárónapján, vasárnap. A Vasas SC 21 esztendős sportlövője, a nyitányon sikeresen teljesítette az edzője, Szucsák Mátyás által kijelölt feladatok egyikét, a tudatos ritmuslövést, számszerű eredményével azonban nem volt teljesen elégedett. Utóbbin vasárnap szeretett volna javítani, még akkor is, ha az amúgy is erős mezőny az open kategóriában még válogatottabb lett. A felnőttekhez csatlakozó juniorok, különösen a magyarok, ugyanis csak korban maradnak el a nagyoktól, tudásban már aligha. Erre mi sem jobb bizonyíték annál, hogy a női légpuskások nyolcas döntőjébe végül öt utánpótláskorú versenyző is bejutott.

„Sajnos az első sorozat hatodik lövésében a fegyver technikai hibája miatt húsz percen keresztül kellett állnia, ami természetesen nagyon megzavarta és kizökkentette az oly fontos ritmusból, valamint a versenyhangulatból – számolt be honlapunknak a Hungarian Opent követően Szucsák Mátyás. – A kényszerszünet után már nem tudta igazán felvenni a jó ütemet, hiszen nagyon sok időt elveszített és gyakorlatilag „futnia” kellett a többiek után. Összességében azonban nagyon jó erőfelmérő volt számunkra a Hungarian Open, nagyon sok hasznos tapasztalatot szereztünk, hiszen nagyon erős volt a mezőny. Az biztos, hogy légpuskával még nagyon sok munka vár ránk, Lalitának ebben a fegyvernemben sokat kell még fejlődnie. Az ötven méteres számokban most még jóval esélyesebb, ezért örülünk annak, hogy két hét múlva a hosszabb távon is rendeznek egy országos bajnokságot. Megpróbálunk arra a lehető legjobban felkészülni”

Hungarian Open. Budapest. Légpuska. Nők. Open kategória. Alapszakasz: 1. Toma Dorina 631.6; Mészáros Eszter 631.0; Dénes Eszter 630.5 … 45. Gáspár Lalita (Vasas SC) 615.5 (100.9, 102.9, 103.9, 102.8, 101.5, 103.5)


Hirdetések