Jenkei Dániel, 2021.11.18. | Műkorcsolya

A múlt hétvégén a Vasas Jégcentrum adott otthont a saját rendezésű Vasas Kupának, ahol a legkisebbektől a juniorokig láthattuk a műkorcsolyázókat, sőt a szinkronkorcsolya is bemutatkozott a versenyen.

Számos remek produkciót láthattak a kilátogató érdeklődők múlt szombaton és vasárnap a szakosztályunk által szervezett Vasas Kupán.

Ami a mieink eredményeit illeti, aranyérmet nyert a Vasas versenyzői közül Halász Csenge, Hiezl Emma és Dózsa Benedek.

Ezüstérmes pozícióban végzett Csombok Zsüliett, Rácz Kolos és Éltető Hanna.

Tóth-Páldi Anna és Pittia Liliána pedig bronzéremnek örülhetett.

Emellett meg kell még említeni Balázs Bianka negyedik, Kovács Lilla és Sági Luca ötödik, Koczka Szofi hatodik, Galambos Gréta és Juhász-Tompos Lilla nyolcadik, Daka Lili kilencedik és Batári Zsófia tízedik helyezését is.

Ami pedig a szinkronkorcsolyát illeti, színvonalas produkciókat láthattunk mind a Vasas Team Passion, mind a Budaskate Team Adult és Basic Novice csapataitól.

 

Hajek-Major Andrea szakosztály-igazgató így értékelte honlapunknak a hétvégét:

- Úgy érzem, jól sikerült a verseny, sok pozitív visszajelezést kaptunk. Eredetileg azt terveztük, hogy az idei évre már nemzetközire bővítjük a Vasas Kupát, de végül a covid-helyzet ezt nem tette lehetővé. Kategóriák terén azonban így is sikerült előrelépni, hiszen idén már voltak junior versenyzők és három szinkronkorcsolya csapat is megméretette magát. Összességében idén is száz feletti versenyző lépett jégre, és valamennyi budapesti, illetve vidéki egyesület képviseltette magát. A mieink is jól szerepeltek, büszkék vagyunk mindenkire, a legkisebbeknél pedig ismét volt olyan vasasos lány, aki most mutatkozott be versenyen. Gratulálunk minden sportolónak és edzőnek, köszönjük a segítséget a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnek, a versenyirodának, a bíróknak, a szponzorainknak, a fantasztikus önkéntes csapatunknak , és mindenkinek, aki hozzájárult a gördülékeny lebonyolításhoz. Jövöre folytatjuk, reményeink szerint egy nemzetközi kupával.
 


Az idei szezon pedig még csak most indul be igazán, az előttünk álló hétvégén jön Miskolcon a DVTK-kupa, utána pedig a Mikulás-kupa, amelyre már nagyon készülnek vasasos versenyzőink.

 


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések