Gy. Szabó Csilla, 2021.11.02. | Tenisz

A Vasas Körmöczy Teniszakadémia fiatal növendékei kiugróan sikeres hétvégét zártak, az ETC kupán szinte minden döntőben érdekeltek voltak. Boros Attila, Benke Giosanu Izabella és Nemcsek Gréta ráadásul a végső győzelmet is megszerezte, Boros Bence pedig a második helyen végzett.

A legfiatalabbak, vagyis az U14-es leányok mezőnyében indult Nemcsek Gréta, aki ugyan idén még csupán tizenkét esztendős, de fejlődése érdekében a hazai versenyeken egyre többször próbálja ki magát az idősebbek között is. Bár az elmúlt hétvégén a kategóriaválasztás hátterében nem a felfelé játszás húzódott meg érvként, hiszen az erzsébeti tornán két kivétellel valamennyi résztvevő hozzá hasonlóan 2009-es születésű volt, ellenfelei között pedig nem is volt 2008-as. Ez a tény azonban semmit sem von le a győzelmek értékéből. Gréti ráadásul igen magabiztosan, szettveszteség nélkül jutott el a döntőig, s ezen az úton is mindössze hat játékot „hullajtott el”. Az elődöntőben a torna második kiemeltjét, Teker Lottit búcsúztatta 6:3, 6:0-as eredménnyel, a fináléban pedig az elsőszámú kiemeltet, az addig hozzá hasonlóan magabiztosan menetelő Kardos Lorát győzte le 6:0, 6:0-ra.


Nemcsek Gréta (balról) magabiztosan nyerte meg az ETC Kupát

A tizenhárom esztendős Benke Giosanu Izabella is egy korosztállyal feljebb indult, a leányok összevont U16-os és U18-as kategóriájában. Iza a mezőny legfiatalabbjaként egy 6:1, 6:4-es, valamint egy 6:1, 6:0-as győzelemmel jutott el a döntőig, amelyben Kovács- Sebestyén Lililt verte 6:2, 6:2-re.


Benke Giosanu Izabella (balról) az U16-U18-as leánymezőny legfialabbjaként sem talált legyőzőre az ETC Kupán

Az U14-es fiúk között, saját életkori kategóriájában nevezett Boros Bence. A Vasas teniszezője első kiemeltként vágott neki a 64-es táblának, amelyen előbb Török Ábelt verte (6:2, 6:2), majd Fehér Milánt (6:0,6:1), egy fordulóval később pedig Szikora Mihályt (6:1, 6:1), aki szintén akadémiánk növendéke. Utóbbi két szorosabb mérkőzéssel jutott el a negyeddöntőig. Boros Bence az elődöntőben is egy csapattárs ellen vívta ki a finálés szereplés jogát, hiszen Laczkovich Zoltán volt az ellenfele. A Vasas két fiatal játékosa között nagy csata alakult ki, amelyet 7:6(5), 7:5-re nyert Boros. A döntő is igen izgalmasra sikerült, amelyet végül a pasaréti Von Bartheld Alex nyert 7:5, 7:5 arányban. Ebben a kategóriában összesen hat játékosunk indult, amely azt mutatja, hogy a fiúk között igen erős utánpótlás formálódik a Folyondár utcában. Mlinárok Bálint is két győzelemmel zárt, a negyeddöntőben Laczkovichtól szenvedett 7:6(5) 7:5-ös vereséget. Szenes István és Tóth Bence ezúttal nem jutott túl az első fordulón, igaz utóbbi meccs tiebreakben kapott ki budaörsi ellenfelétől.


Boros Bence a dobogó második fokán az U14-es fiúk versengésében

A Vasas teniszszakosztályának pillanatnyilag legeredményesebb utánpótláskorú játékosa, Boros Attila lassan búcsút int a junior versenyeknek, éppen ezért ő az ETC Kupán már a felnőtt első osztályú mezőnyben indult. Harmadik kiemeltként magabiztosan lépkedett fordulóról fordulóra, az elsőben Liszka Mártont verte 6:2, 6:3-ra, a másodikban hasonló arányban Városi Ferencet, a negyeddöntőben pedig Kovács Vilmost 6:0, 6:2-re. Az elődöntőben 6:4, 6:0-val búcsúztatta Sztasák Jonatánt, a fináléban pedig 6:4, 6:2-re verte a fóti Thuri Nagy Dominikot.

A tizenhat esztendős Sávay Zalán is a felnőttek között mérette meg magát az ETC Kupán. Az első fordulóban 7:5, 4:6, 10:6-ra verte Nádasy Gergelyt, a másodikban pedig óriási csatában, 1:6, 6:3, 13:11-es vereséget szenvedett a Tenisz Műhelyes Gubi Trisztántól.  A vele egyidős Varga János Kőszegi Dominiktól szenvedett 3:6, 7:5, 10:3-as vereséget az első fordulóban, a tizenöt esztendős Halmos Kornél pedig az első kiemelt Héjjas Csongorral szemben maradt alul 6:4, 6:4 arányban.


Hirdetések