B.V., 2021.10.29. | Jégkorong

Eddig remekül szerepelnek a korosztályos jégkorongbajnokságokban csapataink, az U18-as gárda már az osztrák ICE Ifjúsági Ligában is bemutatkozott.

Legutóbbi beszámolónk óta a Jánosi Csaba vezette U21-es társaság megkezdte az útját az alapszakasz felsőházában, méghozzá nem is rosszul: az államilag kiemelt Újpest Jégkorong Akadémia és DVTK Jegesmedvék Akadémia együttesét egyaránt 5-4-re múlta felül, ráadásul mindkét csatát büntetőkkel nyerte meg.

A második találkozót követően így értékelt a vezetőedző honlapunknak: Ma nem tudtuk hozni azt a pozitív agresszivitást és korcsolyázó sebességet, mennyiséget, amit szerettünk volna. Ugyanakkor mindenki tette a dolgát becsülettel, és végig hittünk a sikerben, még a nehéz helyzetekben is. Ismét megnyertünk egy ki-ki mérkőzést kiélezett büntetőpárbaj után, ami azt mutatja számomra, hogy mentálisan rendben vagyunk.” 


Az U18-as csapatunk, miután megnyerte a kvalifikációt természetesen az alapszakaszban is a legjobb tíz együttes között folytathatja – emellett pedig az osztrák bázisú utánpótlás-bajnokságban az ICE Ifjúsági Ligában is szerepel. A külföldi riválisok ellen egyelőre nem aratott győzelmet, a héten itthon azonban újabb fontos sikert könyvelhettek el Nagy László tanítványai, az Újpest otthonában nyertek 5-2-re.

A vezetőedző így nyilatkozott az összecsapás után: „Sikerült túllépnünk az elmúlt hetek fáradalmain. Sokat korcsolyáztunk, harcosak voltunk, sikeresek voltak a letámadásaink, gyorsan visszaszereztük az elvesztett korongokat, jól működött a passzjátékunk és sok időt töltöttünk a támadóharmadban az egész mérkőzésen. Az Újpest jól védte a kapujának előterét, nem volt könnyű feltörni a védelmüket és a kontratámadásaik igen veszélyesek voltak. Az eredmény sokáig szoros volt, de a záró harmadban többször is betaláltunk, biztossá téve a három pont sorsát.” 


Az U16-osok továbbra is az A2-es bajnokságban játszanak, az elmúlt két hétben legyőzték a Győrt (6-2) és a Debrecent (6-0), valamint kikaptak a Székelyföldi Jégkorong Akadémiától (1-2). Az utolsó meccs után Haluska Gábor edző értékelt:

„A vasárnapi mérkőzés után hamar jégre kellett lépnünk újra. Egy sokat dolgozó, fegyelmezett, harcos csapattal találtuk magunkat szemben. Egyenlő létszámnál leginkább mi voltunk dominánsak, de rengeteg kiállítás jellemezte a mérkőzést. A rendes játékidőben lőtt egy-egy gól is előnyből született. Volt néhány százszázalékos helyzetünk, amit nem sikerült értékesítenünk, így hosszabbításra került sor. Ezt végig előnyben játszhattuk, de egy pontatlan átadást követően a koronggal az ellenfél a kapunkra vezethette a korongot, amit be is lőtt és ezzel megnyerték a meccset. Szerettünk volna a tabella élére ugrani, de ez az egy pont ahhoz kevés. Vasárnap játsszuk az alapszakasz utolsó mérkőzését, amire fel kell készülnünk, mert várhatóan ismét egy nehezebb ellenféllel kell megküzdenünk."


Hirdetések