Gy. Szabó Csilla, 2021.10.25. | Evezés

Ismét evezőseink sikeréről szólt a MEC-Vasas őszi hagyományos versenye, a Tass-MEC Hosszútávú Regatta. Czeglédi Péter és Dobos Balázs a győztes, Németh Zsolt pedig a negyedik helyezett egységben teljesítette az ötvenkét kilométeres távot.

Tíz hajóban, huszonhárom evezős vágott neki idén a Tass-MEC Hosszútávú Regattának, amely a Vasas evezősszakosztályának egyik hagyományos, amolyan idényzáró versenye. Az ötvenkét kilométeres távot a Varga József (Óbudai Ganz Vízisport Egyesület), Czeglédi Péter (MEC-Vasas), Dobos Balázs (MEC-Vasas) összeállítású kormányos nyitott kétpárevezős nyerte. A második helyen egy fiatal ferencvárosi egység végzett, míg negyedikként a tavalyi győztes Németh Zsolt (MEC-Vasas), Erős Márton (Esztergomi Evezősök Hajós Egylete) kormányos nélküli kettesben futott be.

„Kifejezetten szeretek hosszútávon versenyezni, mert számomra ez sokkal nagyobb kihívás – mondta a célba érkezést követően a MEC-Vasas evezőse, Dobos Balázs. – Nagyon ott kell lenni fejben, koncentrálni kell, ez a táv ugyanis nemcsak a fizikális, de a mentális erőről is szól.”

Csapattársa, Czeglédi Péter kevésbé elfogultan áll hozzá az ötvennégy kilométerhez, ám ez semmit sem változtat a végeredményen, vagyis a részvétel tényén:

„Közben nagyon nem szeretem a hosszútávot, de bármilyen sokszor fogadom is meg, hogy soha többé nem indulok, végül mindig ott vagyok a hajóban. Olyan ez, mint a kábítószer, egyszerűen nem lehet leszokni róla.”


Czeglédi Péter, Dobos Balázs, Varga József és az edző, Halmi Béla (balról jobbra) a célbaérkezést követően, a MEC-Vasas stégjén

Arra a kérdésre pedig, hogy számítottak-e a győzelemre, Dobos Balázs határozott nemmel válaszolt. Czeglédi Péter ezzel szemben társukat, Varga Józsefet jelölte meg az egység igazi motorjaként.

„Bíztam a győzelemben, mert tudtam, hogy Józsi nagyon keményen fog húzni, s ez így is történt. De ha ő indul valahol, akkor a többiek már úgyis csak a második helyre készülhetnek lelkileg” – állapította meg némi humorral fűszerezve, Czeglédi.

A hajó rangidős tagja, Varga József azonban egészen másban látja a siker titkát:

Igazi csapatmunka volt ez a győzelem, mi abban vagyunk a legjobbak. Együtt evezni, talán nincs is ennél szebb dolog a földön!”

A négy óra kilenc perces idő eléréshez persze felkészülésre is szükség volt, nem is kevésre. A trió minden vasárnap reggel együtt gyakorolt a szokásos hétközi edzéseken kívül. Tanácsokkal pedig Halmi Béla, az Óbudai Ganz Vizisport Egyesület szakembere látta el őket. S ha minden jól megy, akkor jövőre talán Európa egyik legismertebb hosszútávú versenyén, a Genfi-tó megkerülésén is rajthoz állnak. A népszerű regattán közel tizenkét óra alatt teljesítik az evezősök a 160 kilométeres távot. Ehhez azonban a mostaninál is több felkészülésre lesz szüksége a triónak.


Erős Márton (elől) és Németh Zsolt megjavította tavalyi idejét, ám ez most csak a negyedik helyezésre volt elegendő

A MEC-Vasas jelenlegi elnöke, a masters csapatok összefogója, Németh Zsolt, idén is esztergomi párjával, Erős Mártonnal vágott neki az ötvenkét kilométeres távnak, s bár ezúttal csak az abszolút negyedik helyezést sikerült elérniük, mégsem voltak csalódottak.

Már a nevezésnél láttuk, hogy a tavalyi címünk megvédésére nagyon kicsi az esély – mondta Németh Zsolt a célba érkezést követően. – Józsiék egysége nagyon erős volt, tudtuk, hogy nagyon nehéz őket megverni. Pedig jobb időt mentünk, mint tavaly, enyhe tolószélben, csodálatos napsütésben evezhettünk. Ideális volt az időjárás, azt hiszem mindenkinek jó érzés egy ilyen kellemes versennyel zárni a szezont.”

Tass-MEC hosszútávú regatta 2021.
Abszolút sorrend:
1. Varga József, Czeglédi Péter, Dobos Balázs 4:09 (Óbudai Ganz Vízisport Egyesület, MEC-Vasas); 2. Kiss Bence, Kovács Gergely (FTC) 4:15; 3. Somodi Kinga, Márton Gábor 4:39 (Budapest Evezős Egylet, Pető SE); 4. Németh Zsolt, Erős Márton (MEC-Vasas, Esztergomi Evezősök Hajós Egylete) 4:40.


Hirdetések