Gy. Szabó Csilla, 2021.10.01. | Tenisz

A Vasas Körmöczy Teniszakadémia több fiatal játékosa is szabadkártyát kapott a hazai szövetségtől a Budapesten zajló 25 ezer dollár összdíjazású ITF-tornára. Sávay Zalán és Kisantal Botond a selejtezőtáblán, Boros Attila pedig a főtáblán mérhette össze tudását a rangos nemzetközi férfi mezőnnyel.

A szabadkártyák kiosztásáról a versenyzők nem sokkal az indulás előtt értesültek, így nem is igazán volt lehetőségük arra, hogy nagyon sokáig készüljenek rá. De ebben az esetben ez talán jobb is volt így, hiszen a felesleges idegeskedésre sem volt idejük. A mindössze tizenhat esztendős Sávay Zalán legalábbis így gondolta, amikor budapesti torna selejtezőtábláján való szerepléséről kérdeztük:

„A meccs előtti estén tudtam meg, hogy indulhatok, és most már tényleg azt mondom, hogy ez így volt a legjobb. Annyi futott csak át az agyamon, hogy biztosan nagyon jó tapasztalat lesz a számomra, amiből a későbbiek során építkezhetek majd. Úgy éreztem, hogy jó formában vagyok, s hiába erős, komoly torna, talán arra is van esélyem, hogy nyerjek. Egy huszonegy éves német ellen kezdtem, és a stabilitásomnak köszönhettem a győzelmet. A fontos pontokat én tudtam jobban megjátszani, ezen dőlt el a meccs. A második találkozón is én kezdtem jobban, s labdám is volt a kettő-nullához, tehát nagyobb előnyhöz is juthattam volna, de elizgultam a dolgokat. Kicsit belefeszültem, nem tudtam magam kellőképpen elengedni. Ennek ellenére nagyon boldog vagyok, hogy győzelemmel mutatkozhattam be karrierem első felnőtt nemzetközi tornáján.”


A Boros-Sávay duó a nemzetközi férfi versenyen az első fordulóban kikapott, ám az egy héttel korábbi felnőtt országos bajnokságon bronzérmes lett.

Sávay Zalán ugyanakkor azt is elismerte, hogy az adogatások terén még sokat kellene fejlődnie, ha hozná a szervagémeit az hatalmas pluszt jelentene a számára a jövőben. De a játéktempóját is fokoznia kéne ahhoz, hogy a felnőttekkel is partiban legyen.

A selejtezőtáblán indulhatott Kisantal Botond, aki szintén a Folyondár utcában készül Bocskay József szakosztályvezető irányításával. Neki Sávayval ellentétben nem sikerült győzelemmel bemutatkozni a felnőtt mezőnyben. A brit Edward Hubnertől 6:3, 6:1 arányú vereséget szenvedett.

„Annyira jó érzés volt egy ilyen jó mezőnyben játszani – mesélte boldogan Kisantal Botond. – Szerencsére el tudtam engedni magam játék közben, és sikerült tartanom a labdát. Fizikálisan és mentálisan azonban erősebb volt nálam az ellenfelem. Azt hiszem ezen a két területen még nagyon sokat kell fejlődnöm. Összességében nagyon boldog vagyok, hogy indulhattam a tornán.”

A tizennyolcadik születésnapját decemberben ünneplő Boros Attila a főtáblára kapott szabadkártyát, s bár az utóbbi hónapokban nagyon sok juniortornán szerepelt sikeresen, nemzetközi felnőtt viadalon eddig még nem játszhatott. A budapesti tornán az a Velcz Zsombor volt az első fordulóban az ellenfele, aki tavaly a 64. helyen zárta korosztályos karrierjét, s 15 ezer dollár összdíjazású tornán már többször is volt negyeddöntős. A Vasas fiatalja tehát semmiképpen sem számított esélyesnek, s ő is úgy vágott neki a tornának, hogy megpróbálja kihozni belőle a legtöbbet. Játszik egy jót és majd meglátja mire lesz ez elegendő.

„Azért egy huszonötezres tornához képest nem volt rossz a sorsolásom – értékelte a nyitómeccset Boros Attila, amelyet 5:7, 7:6(5), 6:4 arányban nyert meg. – Igazából nem tudok olyan nagyon sokat mondani magáról a találkozóról, Zsombi is nagyon jól játszott, és én is. A fontos pontoknál talán én rontottam kevesebbet, és igazából ez döntött. Mentálisan erősebb voltam, tovább tudtam tartani a labdát, a lényeges pillanatokban pedig jó döntéseket hoztam. A tanulság viszont az, hogy erőnlétileg még sokat kell fejlődnöm. Abban Zsombi is jobb volt nálam.”

A győzelem azt is jelentette, hogy Attila a második fordulóban újabb tanulságos meccsel folytathatta, amelyben a torna első kiemeltje, a 2017-es junior Australian Open-győztese, Piros Zsombor volt az ellenfele. A magyar Next Generation jelenlegi legeredményesebb tagja ellen is jól kezdett a Vasas játékosa, 3-3-ig fej-fej mellett haladtak, ám Piros a legjobb pillanatban breakelt, majd ezt az előnyt megtartva 6-4-re hozta az első szettet. A másodikat pedig 6-3-ra.

„Eddig sohasem volt alkalmam játszani ellene, éppen ezért a vereség ellenére is örülök, hogy most alkalmam nyílt rá – mondta a második fordulót követően Boros Attila. – A megbeszélt taktikánk az volt, hogy minél kevesebb ingyen pontot adjak neki. Az első szettben szerintem ezt meg is tudtam valósítani, s hajszálon múlott csak, hogy hozni tudta. A másodikban már jobban kijött a rutinja és a tapasztalata, és mentálisan is erősebb volt nálam. A végén sajnos sokat rontottam. Ennek ellenére boldog vagyok, s még most is nehéz elhinnem, hogy életem első felnőtt nemzetközi versenyén azonnal értékes ATP-pontokat is szereztem. Azt hiszem, ez nagy lökést fog adni a további karrieremnek.”


Boros Attilának mestere, Bocskay József gratulál a Velcz Zsombor elleni győztes meccs után

Boros Attila Velcz Zsombor elleni győzelme sokakat meglepett, csak éppen Bocskay Józsefet, a Vasas Akadémia szakosztályvezetőjét nem:

„Úgy látom, hogy Sávay Zalán éppen szintlépésben van, Boros Attila viszont idén nyáron már ugrott egyet. Éppen ezért mindkettőjüknek ott volt a helyük a tornán, és nagyon örülök, hogy győzelemmel mutatkoztak be a felnőtt mezőnyben. Atis esetében nem lepődtem meg azon, hogy nyerni tudott, mert tisztában vagyok a képességeivel. Ütőerőben pontosan ott van, ahol a többiek, csak ezen a sebességen egyelőre nem tud hosszabb ideig játszani. Ez a következő lépcsőfok, amit meg kell lépnie.”

Bocskay József szerint Sávay Zalánnak mentálisan a legjobb időben jött ez a győzelem. Ugyanakkor az is tény, hogy a felnőtt  nemzetközi mezőny ezen kategróiájában sok olyan teniszező van, mint akit az első fordulóban megvert.  S bár ellenfele azt várta, hogy rontani fog, ő nem rontott. Ehelyett lépésről lépésre építette fel a játékát. Ez pedig több mint biztató a jövőre nézve.

A párosok között is lehetőséget kaptak a fiatalok, a Boros, Sávay kettős azonban már az első fordulóban 7:5, 7:6(3)-os vereséget szenvedett az Ilnytskyy, Veremeichuk ukrán párostól. Boros Attila szerint azonban akár nyerhettek is volna, több szettlabdájuk is volt, ám ezeket a lehetőségeket nem tudták kihasználni. Kisantal Botond viszont nagyon szépen menetel Szombathelyi Benedek oldalán, előbb a Bíró André, Füle Mátyás kettőst verték 7:6(4), 6:4-re, majd a Varga-Tóth Olivér, Zeljenka Martin duót 6:0, 3:6, 10:2-re. Az elődöntőben péntek délután egy cseh egység ellen kísérlik meg a döntőbejutást.

FOTÓK: MAGYAR TENISZ SZÖVETSÉG


Hirdetések