Jenkei Dániel, 2021.09.24. | Klub

A tokiói olimpián és paralimpián kiemelkedően szereplő XIII. kerületi sportegyesületeket köszöntötte Dr. Tóth József polgármester.

Dr. Tóth József polgármester és az önkormányzati vezetés vendégei voltak a Vasas SC és a Honvéd képviselői péntek délelőtt a XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatalban.

A mieinket Pap Bianka paralimpiai bajnok, Markovits László klubelnök és Polgár-Veres Árpád sportszakmai elnökhelyettes képviselte. A Honvéd részéről pedig Milák Kristóf olimpiai bajnok és Gergely István elnök volt jelen.

A találkozó apropója a kiemelkedően sikeres tokiói szereplés volt, hiszen mind az olimpiai, mind a paralimpiai pontversenyben az élen végezett a két klub. Ezt a teljesítményt pedig az önkormányzat képviselőtestülete pénzügyi támogatás formájában is elismerte, amelyről a szeptember 9-i ülésükön döntöttek.

Ahogy Dr. Tóth József fogalmazott, önálló országok is megirigyelnék a Vasas és a Honvéd jelenkori, illetve múltbeli ötkarikás eredményességét. A polgármester ennek kapcsán több statisztikát is említett példaként, és azt is megtudtuk, hogy korán kelőként ő maga is követte a hajnali órákban a tokiói eseményeket.

A kötetlen hangulatú beszélgetés során mindkét klubelnök megköszönte az önkormányzat által nyújtott támogatást, és elmondták, hogy a Vasas SC és a Honvéd nem egymással versenyez, hanem sokkal inkább partnerként tekint egymásra.

Markovits László külön kiemelte, hogy 2002-es megválasztása óta remek kapcsolatot ápol polgármester úrral és az általa vezetett önkormányzattal, akik példaértékű munkát végeznek a kerületben és minden tőlük telhető segítséget megadnak a sportegyesületeknek is. Egyúttal köszönetet mondott a sportolók elképesztő munkájáért és kitartásáért, amit a szürke hétköznapokban végeznek a sikerek érdekében.


Hirdetések