Gy. Szabó Csilla, 2021.09.16. | Sportlövészet

Mostantól a párizsi olimpiai részvétel lebeg Gáspár Lalita szeme előtt, aki a hétvégén az 50 méteres országos bajnokságon áll lőállásba. Nyári felkészülése jól sikerült, s egyre jobb formában várja az előtte álló kihívásokat.

Talán még soha nem volt olyan hosszú pihenőben része a Vasas junior-világbajnok sportlövőjének, Gáspár Lalitának, mint idén nyáron. Ehhez persze az olimpiai játékok is hozzájárultak, hiszen akkori edzője Szucsák László több hetet töltött Tokióban a válogatottakkal. A nemzetközi szintéren nagyon korán, már tizennégy évesen Európa-bajnokságot nyerő sportolónknak azonban pont a legjobbkor jött a néhány hetes szünet, hiszen augusztusban már ismét lőállásba lépett, ráadásul edzőt is váltott, szeptember elején pedig megkezdte felsőfokú tanulmányait a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem nemzetközi igazgatás szakán.

„Az első két hét természetesen nem volt könnyű, hiszen minden nagyon új még, meg kell szoknom az egyetemista létet – mesél az iskolakezdésről Gáspár Lalita, aki sohasem akart mindent egy lapra, vagyis a sportlövészetre feltenni. – Az ismerkedés időszakában vagyok, ezért most több időt töltök bent az egyetemen. Ez a pár nap viszonylag fárasztó volt, de szerintem nem lesz gond. A tanulmányaimat össze fogom tudni egyeztetni a magasszínvonalú edzésmunkával. Az augusztusi alapozásom egyébként is nagyon jól sikerült. Az edzőtábor a szokásosnál is intenzívebb volt, nemcsak a lövészetre koncentráltunk, de reggelente nagyon komoly erőnléti edzéseink is voltak. Ennek köszönhetően fizikálisan kiváló állapotban vagyok, s mivel most az életemben is minden a legnagyobb rendben van, mentálisan is kifejezetten jól érzem magam.”


Lalita a párizsi olimpián való részvételt tűzte ki maga elé hosszútávú célként

Az elmúlt hónapokban sok minden változott Lalita életében. Tavaly a lövészet volt az egyetlen elfoglaltsága, most pedig meg kell majd osztania figyelmét a tanulás és az élsport között. Ez szerinte akár jól is elsülhet, hiszen a biztos háttér, a nyugalom különösen fontos a sportágában. Ráadásul az általa választott szak is nagyon érdekli, szeret utazni, kíváncsi a nemzetközi történésekre, később szívesen tevékenykedne a sportdiplomácia terén. Ez azonban most még a jövő zenéje, s egyelőre sportlövőként szeretne jobbnál jobb eredményeket elérni.

Az első nagy megmérettetésre a hétvégén, az országos bajnokságon kerül sor, amelyre bizakodóan készül 21 esztendős sportolónk.

„A versenyekre mindig elszántan érkezem, és a dobogót tűzöm ki célként – beszél a saját magával szemben felállított elvárásokról Gáspár Lalita. – Ez most is így van, szerintem másképp nem is lenne értelme indulni. Ugyanakkor nyugodtan beszélhetünk a távolabbi célkitűzésekről is, amelynek középpontjában egyértelműen az olimpia áll. Minden vágyam, hogy kijussak Párizsba, s már nincs is olyan túl sok idő hátra. Mátyással idén nyáron leültünk és tudatosítottuk ezt a célt, s mostantól csak ez lebeg a szemünk előtt.

Az idei nyár történéseihez egy edzőváltás is hozzátartozik, mégha apáról fiúra is szállt Lalita edzéseinek irányítása. Eddigi mestere Szucsák László a sportágban töltött hosszú évtizedeket követően a jövőben kevesebb időt tölt majd a lőállásban, a stafétát pedig Szucsák Mátyás vette át tőle.

„Már régebben is edzettünk együtt Mátyással, ezért nem igazán volt szükség arra, hogy összeszokjunk – beszél az edzőváltásról Lalita. – A gyakorlásokat ugyan másképp építi fel, mint Laci bácsi és a habitusa is különböző, de ez a kis újdonság most kifejezetten jól jött. Az edzéseken mindenesetre egyre jobban megy a lövés, remélem az ob-n folytatódik a jó széria.”

Fotók: Vasas Attila


Hirdetések