Jenkei Dániel, 2021.08.31. | Atlétika

Jenkei Péter 1:06:18-as időeredménnyel nyerte meg vasárnap a Wizz Air Budapest Félmaratont. A Vasas SC atlétája több mint egy percet javított egyéni legjobbján, így bizakodva várja a szeptember végi Berlin Maratont.

- Június elején kezdtem el egy alapozást, aminek a fókuszában a szeptember 26-i Berlin Maraton áll, hiszen az lesz most a tervek szerint az őszi főversenyem. Az elmúlt időszakban mennyiségi és minőségi szempontból is jókat edzettem, a felkészülés részeként sikerült megnyernem például a Kékestetőn a hegyifutó országos bajnokságot is. A félmaraton előtt közvetlenül viszont éreztem egy kis hullámvölgyet, ezért óvatos voltam az elvárásokkal – avatott be minket a hétvégi verseny előtörténetébe Jenkei Péter.
 

- Ennek megfelelően a tervezettnél egy kicsit óvatosabban kezdtem, 3:10-es kilométereket futottunk az elején, és a BEAC-os Farkas Dáriusszal váltva vezettünk az első néhány kilométeren. Érdekes, mert a futásnak ez a része esett kevésbé jól, után egyre jobban éreztem magam. Dáriusz egyébként jól bírta, csak a 15 km-nél tudtam ellépni tőle. Összességében biztató, hogy a táv második fele gyorsabbra sikerült, mint az első, a 66:18-as időnek pedig kifejezetten örülök, hiszen ez több mint egy perccel jobb, mint az eddigi egyéni csúcsom. Egyébként tekintve, hogy sokat vezettem egyedül és azért a vártnál kicsit melegebb volt, még maradt ebben a futásomban is. Mindenesetre egy ilyen félmaraton birtokában optimista lehetek Berlin kapcsán, ahol az a terv, hogy egy 67:30-as félmaratonnal kezdek majd.

 


És hogy mi vár addig még sportolónkra?

- Jövő hétvégén a Szuperliga döntőjében futok majd 5000 méteren, ott is szeretnék egyéni csúcsot elérni, utána pedig Olaszországba megyek magaslati edzőtáborba, a Berlin Maraton előtt pedig még egy 10 000 méteres ob is vár rám. Azt sajnálom, hogy a hivatalos félmaratoni országos bajnokságról lemaradok, de sajnos csak júniusban tűzték ki a dátumot, és nekem addigra le voltak fixálva a versenyeim és az edzőtáboraim.

 


 

36. Wizz Air Budapest Félmaraton
1. Jenkei Péter (Vasas SC) 1:06:18 óra
2. Farkas Dárius Ádám (BEAC Atlétika 1898) 1:07:05
3. Kovács Attila (SZOESE) 1:09:07

Hirdetések