Gy. Szabó Csilla, 2021.06.10. | Curling

A jó idényt záró Szekeres Ildikó, Nagy György curling vegyes páros számára még mindig a téli olimpián való részvétel a legnagyobb álom. A jeges szezonnak most vége, a Vasas vb-ezüstérmes kettőse erőnléti edzésekkel készül az új szezonra és a pótkvalifikációra.

A koronavírus-járvány miatt ugyan a szokásosnál kevesebb világkupa-viadalt rendeztek a legjobb curlingesek számára, ám a Szekeres Ildikó, Nagy György vegyes páros így is eredményes szezont tudhat maga mögött. A Vasas SC vb-ezüstérmes kettőse kilenc állomáson vett részt, amiből hétszer pontszerző helyen végzett, háromszor pedig a dobogóra is felállhatott. Szekeres Ildikó szerint szinte alig volt fennakadás az edzésmunkájukban, WCT-versenyen azonban gyakrabban szerettek volna indulni.

„A jégidőnk szinte teljes volt, a márciusi lezárást leszámítva, gyakorlásra mindig volt lehetőségünk – tekint vissza a tavalyi idényzárást követő időszakra vegyes párosunk hölgytagja, aki a vegyes és a női csapat tagjaként idén két újabb országos bajnoki címet is hozzátehetett az egyébként is gazdag gyűjteményéhez. A szövetség joggal választotta az év női curlingesének. – A kondizást is megoldottuk otthon, futni pedig mindig lehetett. Fizikálisan tehát semmit sem veszítettünk. A sok gyakorlásnak köszönhetően azonban a jégen is fejlődtünk, dobástechnikában, csapategységben, az egymás közötti kommunikációban határozottan előbbre léptünk. A szokásosnál kevesebb világkupa-viadalt azért sajnálom, mert kellenek az erős ellenfelek és a különböző pályákon szerzett, egymástól eltérő tapasztalatok. Még nekünk is, akik kifejezetten a rutinos párosok közé tartozunk. Az igazi célunk az olimpiai szereplés. Az a nagy álmunk.

Ennek megvalósítása azonban pillanatnyilag egyáltalán nem tűnik egyszerűnek, hiszen az ob-győztes Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt kettős, az Aberdeenben rendezett vegyes páros világbajnokságon nem tudott kvótát szerezni Magyarországnak. Ha ez sikerült volna, akkor a legutóbbi téli ötkarikás játékok óta országos bajnokságot nyert csapatok, vagyis az UTE és a Vasas SC döntött volna egy speciális mérkőzésen a részvételről. Erre a meccsre most már azért fog sor kerülni, hogy a pótselejtezőn résztvevő egység kilétére fény derüljön, amely egy siker esetén már biztosan ott lesz a februári pekingi játékokon.

„Titokban nagyon bíztam abban, hogy Dóriéknek sikerül kvótát szerezniük a világbajnokságon, hiszen második körben ez már sokkal nehezebb lesz – latolgatja a pótselejtező esélyeit Szekeres Ildikó. – Ráadásul ők a nemzetközi tornákon általában az alapszakaszban szoktak eredményesebbek lenni, így a nyolcba jutással már csak egyetlen lépésre lett volna Magyarország a kvalifikációtól. Most viszont már jó adag szerencse is kell a kijutáshoz, hiszen sokkal több olyan jó csapat lesz, akik éppen lemaradtak a lehetőségről. Mi mindenesetre gőzerővel készülünk az őszi hazai megméretésre és bízunk benne, hogy végül mi utazhatunk a pótselejtezőre, azt követően pedig Pekingbe.”


Nagy György és Szekeres Ildikó között idén tovább javult a mérkőzések alatti kommunikáció

Ami hátrány volt a nemzetközi szintéren, az előnyt jelentett a hazain, hiszen Szekeres Ildikó többet tudott edzeni az országos bajnokságon aranyérmet nyert Vasas Nők együttesével. A korábbi években a sűrű világkupa-program miatt, többnyire csak beugrott a meccsekre, most azonban a közös gyakorlásokon is részt tudott venni. A csapategység tekintetében pedig ez döntőnek bizonyult, ahogy az eredményesség szempontjából is.

„Nagyon örültem a közös sikernek, ráadásul ez egy Eb-részvételt is jelent, ami különösen motiváló a számunkra. Az edzéseknek köszönhetően a többiek is kiismerhették a játéktechnikámat, ami miatt sokkal jobb lett közöttünk az összhang. Szerintem nagyon jó csapattá kovácsolódtunk össze, és még sok szép közös győzelemben lehet részünk” – értékelte a női együttes bajnoki sikerét Szekeres Ildikó, aki kemény szárazföldi edzésekkel folytatja a nyári alapozást, lélekben azonban már az olimpiai pótselejtezőn való indulást eldöntő párharcra készül.  

Fotók: Vasas Attila


Hirdetések