Gy. Szabó Csilla, 2021.06.01. | Karate

Két arany-, két ezüst és egy bronzéremmel az ötödik helyen végzett a Vasas karateszakosztálya a hétvégén megrendezett korosztályos magyar bajnokság egyesületi éremtáblázatán. Mérő Bálint győzelme ráadásul Eb-részvételt is ért, akiért augusztus közepén szoríthatunk a finnországi kontinensviadal U21-es mezőnyében.

Az ob-n szerzett érmeink száma magáért beszél, ám ha azt is figyelembe vesszük, hogy hat karatéka képviselte klubunk színeit, akkor az eredményességi arány még kedvezőbb. Ez pedig arra utal, hogy a minőség fontosabb a mennyiségnél, és a versenyeken való indulást is pontos szakmai indokok alapján tervezi Egri Tamás a szakosztály igazgatója.

A legfiatalabbak között, vagyis az U14-es leányok +54 kilogrammos mezőnyében indult Ádám Vivien, aki az ötödik helyen végzett, jóllehet csak egy karnyújtásnyira volt a harmadik helytől.

Vivien mindössze három hónapja lépett fel ebbe a korosztályba és nagyszerűen harcolt – kezdi értékelését Egri Tamás. – A bronzmeccsen is vezetett, ám az utolsó másodpercekben kilépett a tatamiról, amiért intést kapott és leléptették. Nagyon sajnálom a történteket, hiszen addig magabiztosan menetelt a harmadik hely felé. A kadet fiúk között induló Barta Domonkos mindkét meccsén nagyon jól teljesített, az elsőn hajszálhíján maradt csak alul, a bronzéremért vívott mérkőzésen pedig nem hibázott. Kis szerencsével azonban akár az aranyért is mehetett volna. Rácz Petra két nagyon jól sikerült formagyakorlatot mutatott be a juniorok között, amivel a második helyen végzett. Neki egy kis erőt kell még gyűjtenie, a bírók előtt pedig határozottabban fellépni, s akkor akár a legfényesebb éremért is harcba szállhat.”

Az U21-es mezőnyben Mérő Bálint bemutatóját várhattuk a legnagyobb izgalommal, hiszen a három Eb-válogatóból kettőt már megnyert, a hétvégi ob-n pedig a harmadikra készülődött. Edzője Egri Tamás korábban azt nyilatkozta honlapunknak, hogy semmit sem akarnak a véletlenre bízni, százszázalékos teljesítménnyel szeretnék a kontinensbajnokságon való indulás jogát megszerezni. Az idén érettségiző és felvételiző Mérő Bálint pedig nem is okozott csalódást, és ismét magabiztosan utasította maga mögé a katások mezőnyét.

„Jó érzés úgy készülni az Eb-re, hogy Bálint egyértelműen a korosztálya legjobbja, ráadásul sorozatban hetedszer lett országos bajnok – hívja fel a figyelmet tanítványa különleges teljesítményére Egri Tamás. – Különösen annak fényében nagy dolog ez, hogy ezúttal a suliban is sok dolga volt. Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy Csicsai Gergely a tanulmányai miatt nem indult el az ob-n. A második helyezés így Forgács Richárdé lett. Három versenyzővel akár a dobogó mindhárom fokát kibérelhettük volna.”

A leány U21-esek mezőnyében indult Szedő Luca, aki két év után tért vissza a versenyzéshez, mégpedig a lehető legszebben, egy aranyéremmel. A fiatal sportoló a -68 kilogrammosok között három jó ellenfelét legyőzve lett országos bajnok, igaz, az ő esetében ez nem jelentett Eb-részvételt.

Egri Tamás összességében nagyon elégedett volt versenyzői teljesítményével, és bizakodva várja a július elején Poreč-ben sorra kerülő korosztályos nemzetközi viadalt. Bálinttal pedig tovább készülnek az Európa-bajnokságra.


Hirdetések