Jenkei Dániel, 2021.02.17. | Ökölvívás

Becsülettel helytálltak a Vasas-Süllős bokszolói a 65. Bocskai István emlékversenyen, amelynek jutalma a legjobb magyar egyesületnek járó elismerés lett.

A Vasas-Süllős hat versenyzővel képviseltette magát a koronavírus-járvány miatt speciális körülmények között, ám mégis nemzetközi mezőny részvételével megrendezett hagyományos Bocskai-emlékversenyen.

Férfi 63 kg-ban Fodor Milánért izgulhattunk, aki tudvalevőleg egy meccsre van az olimpiai kvótától. Ő egy litván versenyző legyőzése után 3:2-es pontozással alulmaradt az elődöntőben az Európa-bajnok grúz ellenfelével szemben, így a harmadik hely jutott számára. Edzője, Ráth Miklós ezen a téren hiányolta kicsit a hazai pályát, de pozitívumként elmondta, hogy Milán a tavaly év végi országos bajnokság óta fejlődő ívet mutat.

Ugyanebben a súlycsoportban Rostás Armandó egy nyert meccsel zárt, őt a Milán által később legyőzött rutinos litván öklöző búcsúztatta.

A férfimezőnyben ugyancsak egy-egy győzelemmel fejezte be a versenyt a Vasasból Tallósi Péter (81 kg) és Anselment Tizián (+ 91 kg), akik így mindketten pontszerző helyen zártak.

A hölgyeknél Dudek Beáta 51 kg-ban képviselte klubunkat, ő nagyot küzdött vb-ezüstérmes ellenfelével, de végül megosztott pontozással veszített. Ráth Miklós elmondása szerint versenyzőnknél minden adott a további fejlődéshez, hiszen még csak nemrég kezdődött el a közös munka.

Dóka Alíz pedig a 60 kg-osok között élete első felnőtt meccsét vívta, és bár látszott rajta egy kis megilletődöttség, azért állta a sarat későbbi döntős angol riválisával szemben.

A bronzéremnek és a további pontszerző helyezéseknek köszönhetően a Vasas-Süllős lett a viadal legjobb magyar csapata.

 

(borítókép: MÖSZ)


Hirdetések