Jenkei Dániel, 2021.02.15. | Vívás

Koch Máté újabb állomást nyert a párbajtőr Magyar Kupában, jelezve ezzel, hogy készen áll a válogatott-feladatokra. A nőknél pedig elsősorban csapatban villogott a Vasas, Szász-Kovács Emesééket senki nem tudta megállítani. Megszólalnak a főszereplők.

Férfi párbajtőrben ismét nagyszámú és rendkívül kiegyensúlyozott mezőny gyűlt össze a Magyar Kupa aktuális, ötödik állomásán, ezért is nagy szó, hogy a szezonban immár másodszor tudott Koch Máté diadalmaskodni egyéniben, aki a fináléban Peterdi Andrást győzte le, előtte azonban rendesen megizzadt, már a főtábla elején is.

A Vasasból ezúttal a fiatal Hamilton-Meike Jonathán tudott még odakerülni a legjobbak közé, ő a nyolcadik helyen végzett.

A győztes Koch Máté így értékelt honlapunknak:

- Az egyéni kicsit fáradtan indult nekem, szenvedtem a csoportban, egy vereség is becsúszott, Péter bá (Halla Péter – a szerk.) kicsit le is szidott akkor. A botlás miatt nehezebb ágra kerültem, már a 32 között válogatott ellenféllel vívtam, majd jött a Nagy Dávid elleni házirangadó, amit hirtelen halálban nyertem meg. Ekkor már jobban éreztem magamat, a végjáték talán simább is lett, de persze egy döntő mindig más. Ott sikerült az elején megfognom Peterdi Andrist. A másnapi csapatverseny miatt kicsit magamat is hibásnak érzem, a döntőben már nem igazán ment oda a fegyverem hegye, ahová akartam. Nagy Dáviddal beszéltük utána, hogy most kicsit visszarántott minket a Honvéd a valóságba, mostanában többször vertük őket, de nyilván várható volt, hogy visszavágnak előbb-utóbb. Most megyünk edzőtáborba, aztán kiderül, hogy bekerülök-e a kazanyi világkupa-csapatba. Úgy érzem, sikerült megmutatnom az utóbbi hónapokban, hogy lehet rám számítani.

 

A női mezőnyben Szász-Kovács Emesének ezúttal a legjobb nyolc volt a végállomás, így ő az ötödik helyen zárt, közvetlenül mögötte vasasos csapattársa, Wetzker Laura végzett, de Kardos Edina is odafért a nyolcadik helyre.

A csapatversenyek során viszont a hölgyek örülhettek jobban: a női csapatunk (Szász-Kovács Emese, Csonka Valéria, Kardos Edina, Szenti-Bukócki Bianka) kiváló vívással szerezte meg az aranyérmet, míg a férfi négyesünk (Buta Levente, Fenyvesi Csaba, Koch Máté, Nagy Dávid) a nagy rivális Honvédtól kapott a döntőben, így ezüstérmes lett.
 

Szász-Kovács Emesét is megkérdeztük a tapasztalatairól:

- Szerettem volna érmet nyerni egyéniben, de már annak is örülni kell, hogy versenyezhetünk. Nekem személy szerint is nagyon fontos, hogy minél többször éles szituációba kerüljek. A csapatverseny nagyon jól sikerült, mindenki jól vívott és a hangulatra sem lehetett panasz, pláne, hogy meg is nyertük a végén. Lassan körvonalazódnak a nemzetközi versenyek is, lesz majd egy kazani világkupa, illetve a napokban véglegessé válhat a zónaverseny időpontja is, ami az olimpiai kvalifikáció szempontjából lényeges.



Ahogy versenyzőink utaltak már rá, látszódnak a nemzetközi feladatok is párbajtőben: március második felében, az oroszországi Kazanyban rendeznek majd világkupa-viadalt, amely elsősorban a magyar férfi párbajtőr-csapat számára lesz majd sorsdöntő az olimpiai kvalifikáció szempontjából. Az, hogy a nemzeti csapatban lesz-e vasasos versenyző, egyelőre még nem dőlt el.

 

(fotók: hunfencing)


Hirdetések