Jenkei Dániel, 2021.02.05. | Ökölvívás

Ökölvívó-szakosztályunk megingathatatlanul a legjobb magyar egyesület, így volt ez 2020-ban is, ám ennek ellenére sem fenékig tejfel az életük.

Bár a bokszolóknál is csonka év volt a 2020-as, azért került sor rangos hazai versenyekre felnőtt - és utánpótlásszinten egyaránt. Ezek közé tartoztak az országos bajnokságok, továbbá a Bocskai, az Énekes és a Bornemissza Emlékverseny, valamint az egyéb utánpótláskupák.

A Vasas-Süllős ökölvívói elsősorban a fenti viadalokon nyújtott teljesítményükkel szereztek 100 969 pontot a szakosztálynak, amellyel immár hetedik (!) éve szakosztályunk a legeredményesebb hazai műhely. Csak, hogy lássuk az arányokat: a DVSC 71 502 ponttal végzett a második helyen, a Kőbánya pedig 69 433-al a harmadikon ebben az összevetésben.

Ahogy Dr. Burján Attila szakosztály-igazgató kimutatásából megtudtuk, a vasasos versenyzők a kiemelt versenyeken összesen 12 érmet nyertek (4 arany, 3 ezüst, 5 bronz), emellett pedig 12 helyezésnek is örülhettünk. Ezeket az eredményeket összesen 31 versenyző produkálta a Vasas-Süllősből a 2020-as év folyamán.
 

A számok örömteli állapotot sugallnak, ám Dr. Burján Attila kicsit árnyalta a képet honlapunknak:

- Természetesen hatalmas büszkeség, hogy immár hét éve miénk a legeredményesebb műhely Magyarországon. 2020-ban jóval kevesebb versenyt rendeztek, de próbáltuk ebből is kihozni a maximumot. Azt tudni kell, hogy az elmúlt öt évben szezonról szezonra szinte teljesen újra kellett építeni a szakosztályt. Volt olyan év, amikor 21 versenyzőnk távozott és közel ugyanennyi sportolót kellett beépítenünk. Ez a mértékű fluktuáció 2015 óta szinte állandónak mondható. Nem arról van szó, hogy a sportolók nem szeretnek a Vasas-Süllősnél lenni, egész egyszerűen a középiskolában való megfelelés egy érzékeny időszak ebből a szempontból, illetve a felnőtt korba lépő ökölvívók nagyon nagy többségének választania kell a sport és a civil élet között, és többségük a biztos megélhetés érdekében abbahagyja a bokszot. Persze vannak extrém esetek is, Harcsa Zoltán, az akkori legnevesebb magyar amatőr ökölvívó például tavaly az olimpiai ciklus legvégén fejezte be, és így három és fél év kőkemény felkészülése veszett oda számára. Jelenleg sem egyszerű a helyzet, hiszen a január-februári átigazolási időszakban több versenyzőnk is távozott a Vasastól, Kozák László például az UTE-ban folytatja pályafutását. Nekünk 2021-re az az egyik nagy célunk, hogy Fodor Milán sikeresen megvívja a hátralévő kvalifikációs mérkőzését, és így Bacskai Balázs és Harcsa Zoltán riói szereplése után Tokióra is adjunk ökölvívó olimpikont a magyar sportnak a Vasasból. Ha ez így lesz, akkor mindez reményeim szerint a sportág és a szakosztály számára is lendületet adhat majd.

 


A kvalifikáció előtt azonban még egy fontos esemény következik, hiszen február 8. és 12. között 65. alkalommal is megrendezik Debrecenben a Bocskai Emlékversenyt, amely a járvány miatt zárt kapuk mögött, de a tervek szerint 21 ország ökölvívóinak részvételével zajlik majd.

A Vasas-Süllőst hat vagy hét öklöző képviseli jelen állás szerint (Dudek Beáta, Dóka Alíz, Fodor Milán, Rostás Armandó, Tallósi Péter, Anselment Tizián, Lokár Márk), a szakvezetés pedig közülük legalább két versenyzőnél reálisnak látja a döntőbe jutást.


Hirdetések