Gy. Szabó Csilla, 2021.01.27. | Evezés

A koronavírus hatását ugyan még érzi a teljesítményén, de már lelkesen készül az áprilisi olimpiai kvalifikációs versenyre és az azt követő EB-re Gerei Tamás. Most éppen Törökországban táborozik a válogatottal és új párospartnerével Danó Dániellel.

Törökországba utaztak vasárnap a legjobb magyar evezősök, köztük a MEC-Vasas sportolója, Gerei Tamás. Az öthetes válogatott edzőtáborban az áprilisi olimpiai kvalifikációs versenyre, valamint az Európa-bajnokságra készülnek a sportolók, a két fontos viadal idejét és olaszországi helyszínét hétfőn hagyta jóvá a Nemzetközi Evezős Szövetség, valamint az Európai Evezős Szövetség elnöksége.

A kontinentális olimpiai kvalifikáción egypárevezősben és könnyűsúlyú kétpárban lehet kvótát szerezni Tokióra. Gerei Tamás ezzel szemben a normálsúlyú kétpárban érdekelt, mégpedig a fradista Danó Dániellel, akivel most is együtt vannak Köycegiz városában, és terveik szerint nemcsak közösen gyakorolnak, de a február 22-i, utolsó héten sorra kerülő csapatok számára meghirdetett válogatón a lehető legjobb pozícióba szeretnének kerülni. Amennyiben ők lesznek a legjobb magyar egység, akkor a kontinensviadalon, vagy az azt követő végső, luzerni pótkvalifikáción próbálkozhatnak. Bár egyelőre még vízre sem tudtak szállni.


Gerei Tamás, amíg vízre nem tud szállni Törökországban, hegyi utakon kerékpározva szerez egy kis extra állóképességet

„Sajnos pillanatnyilag elég rossz az idő, a viharos széltől olyan hullámok vannak, hogy nem tudtunk hajóba ülni – számolt be honlapunknak a törökországi tábor körülményeiről Gerei Tamás, aki számára ugyan az ötkarikás játékok a végcél, ám idén még az Universiádén való indulás jogának kiharcolása tűnik számukra a legreálisabb lehetőségnek. – Lelkesek vagyunk és motiváltak, szerintem nagyon jó csapatot fogunk alkotni Danival. Ha Tokióba mégsem sikerülne kijutnunk, az egyetemisták nagy találkozóján biztosan ott leszünk. Utóbbi mezőnyéről semmit sem lehet tudni a járvány miatt, de ha jól felkészülünk, akár dobogós helyezésben is reménykedhetünk. Az előrejelzések szerint a hétvégén már jobb lesz az idő, addig leginkább ergométeres edzéseink vannak, és kerékpározni is lehet. Tél elején én is átestem a koronavíruson és bár már jól vagyok, az erőnléti állapotomon sajnos nyomot hagyott a betegség. Indulás előtt megcsináltuk a szokásos kétezer méteres ergométeres tesztet és három másodperccel rosszabb lett az eredményem, mint a tavaly. Ez persze nem olyan nagy tragédia, gyorsan összeszedem magam, de azért látható az egy évvel korábbihoz képesti visszaesés. De így van ezzel szinte mindenki, aki átesett a koronán. De ez már a múlt. Most sokkal jobban sajnáljuk, hogy nem tudtunk még vízre szállni, de azért nagyon jó érezzük magunkat, hiszen mindenkinek jót tesz a környezetváltás és az, hogy az egész válogatott együtt, jó hangulatban készülhet.”

Az öthetes táborozás utolsó hetében mérik össze tudásukat a csapategységek, így a Gerei, Danó kettős számára is ekkor jön el a nagy tesztelés ideje. A MEC-Vasas evezőse ezért a második hét után egy hétre hazatér, és közvetlenül a válogatók előtt kapcsolódik majd be újra a közös munkába. Ezt a döntését egyrészről az egyetemi tanulmányai miatt hozta meg, másrészről így megtörheti a hosszú edzőtáborozás monotonitását, s az ötödik héten ismét motiváltan ülhet a hajóba. Társával ugyanis nem másra készülnek, mint a győzelem.

 


Hirdetések