A Vasas Akadémia férfi szakága idén is valamennyi utánpótlás bajnokságban remekül teljesít, az U18-as és az U16-os csapat egyaránt vezeti a tabellát, az U14-es gárda pedig eddig még egyetlen meccsét sem veszítette el. Korántsem szokatlan forgatókönyv ez Pasaréten, hiszen a fiatalok rendszerint mindig ott vannak a végjátékban. Még akkor is, ha a nevelőmunka nem feltétlenül a csapatok eredményességében, sokkal inkább a hazai élvonal számára felnevelt játékosok számában mérhető. A kettő persze többnyire összefügg, s emiatt örömteli a fiatalok menetelése is a korosztályos bajnokságokban.

Az U18-as csapat remeklése is különösen biztató, hiszen időben ők vannak a felnőtté váláshoz a legközelebb, amely mindig kritikus pontja az utánpótlás-nevelésnek. Az átmenet senkinek sem könnyű, ám a Vasas Akadémián a megszokottnál is nagyobb figyelmet fordítanak erre a fontos időszakra. Az NBI/B-ben játszó felnőtt férfi csapat vezetőedzőjét, Faragó Pétert arról kérdeztük, milyen módszerekkel lehet ezt a folyamatot megkönnyíteni és eredményesebbé tenni:

„Sokféle metódus létezik, én csak arról beszélhetek, amelyet a saját tapasztalataim alapján alakítottam ki. Pontosan emlékszem arra, hogy ebben a kritikus időszakban én hogyan láttam önmagamat és mi segítette volna jobban a fejlődésemet. Szerintem egy csapaton belül nem a kor, hanem a teljesítmény alapján lehet csak különbséget tenni. Van jó és rossz játékos, a fiatal csak annyiban különbözik az idősebbtől, hogy többet hibázhat, a bizalom mégis töretlen vele szemben bizonyos ideig. Sohasem a mai tudását nézem a tanítványomnak, hanem azt, ahová eljuthat. A jövőbeni énjét látom magam előtt, ahhoz igazítom a tanácsaimat, és a módszereimet is. A legjobb persze mindig a leggyorsabb, legegyenesebb út, hiszen ez jár a legkevesebb önbizalomvesztéssel, de van, hogy a kacskaringókat sem lehet kikerülni. Ilyenkor kell ott állni mellettük, hogy lássák, nincsenek egyedül a nehézségeikkel.”

Ez azt is jelenti, hogy nincs egyetlen jó módszer, amely minden gyerekre ráillik?

„Hogy is lehetne? Sohasem tudhatjuk ki hogyan reagál egy adott helyzetre, ezért először mindig a személyiségüket kell kiismernünk. Finoman kell a srácok lelkével bánni, figyelembe venni a családi hátterüket, problémáikat. Tudnom kell róluk például, hogy otthon laknak-e vagy kollégiumban, netán albérletben, a szülők együtt vannak vagy elváltak. Ezek a körülmények annak felismerésében segítenek, kinek hol húzódnak a határai? De az is fontos, hogy felemeli-e őt a befogadó felnőtt közeg vagy sem? A kosárlabdában az új játékosnak alázatával és lelkesedésével egyfajta pluszenergiát kell hozzá adnia a csapat egészéhez, ilyenkor az „öregek” gond nélkül befogadják őket. Arról nem beszélve, hogy még országonként is változik az az életkor, amely a társadalom számára a felnőtté válás esetében elfogadott. Mindig meg kell találni az ideális pillanatot, amely ugye még egyénenként is változik. De ha egy edző és csapata között megvan a bizalmi állapot, akkor az nagyban megkönnyíti a fiatalok beilleszkedését is. Amennyiben a játékosaim elfogadnak engem és a döntéseimet, tudják, hogy csak annak adok lehetőséget, akinek ott és akkor adnom kell. Nem kételkednek sem bennem, sem a fiatalban, hanem segítik. Úgy gondolom, nálunk ez most így működik.”

Radics Gerzson (4) a felnőttek között is használni tudta agresszív betöréseit, mégis kellett új dolgokat mellé tanulnia   Foto:Vasas Attila
 

A koronavírus-járvány miatt számtalan csapatsportban a tervezettnél korábban kellett mélyvízbe dobni néhány fiatalt. A Vasas Akadémia felnőtt csapatát sem kerülte el a betegség, így itt sem volt más választás.

„A mi esetünkben ez nem igazán volt kényszer, hiszen a mindennapjaink része az, hogy a jó időpontban lehetőséget adjunk a szárnyaikat bontogató fiataloknak. Az elmúlt hetekben közülük, Kelemen Ádám, Horváth Botond, Várszegi Ádám és Lakatos Máté ugrott be a keretbe minden probléma nélkül, amelynek tagja lett Pleesz Ádám is. Erre a folyamatra Kelenföldi Domonkos és Radics Gerzson a legjobb példa, előbbi húsz, utóbbi tizennyolc múlt, színtiszta Vasas nevelések, itt járták végig a szamárlétrát, miként Steier Bence és a Marosvásárhelyről származó Sólyom Botond is. Gerzson különleges eset, hiszen már tizenhétéves kora után feljött a felnőttbe és alig egy évvel később már meghatározó ember lett. Egy fiatal játékos esetében kulcskérdés, az erőssége vajon a felnőttek között is működik-e? Ha igen, akkor ettől kellő önbizalmat nyerhet, ha viszont nem, akkor hosszabb és kanyargósabb úton találja csak meg a helyét. No persze csak akkor, ha nehezebb út nem veszi el a kedvét a játéktól.”

Radics Gerzson estében mi volt ez az erősség?

„Gerzson az erős fizikumra épülő játékát, az erőszakosságát és a munkához való alázatos hozzáállását egyaránt át tudta menteni. Persze nem szászszázalékosan, de éppen annyira, hogy maradt energiája azon képességeinek fejlesztésére, amelyek nem tartoztak az erősségei közé juniorként. Nagyon jók voltak a betörései, a befejezései és látta, hogy a nagyok között is eredményes tud lenni. De kiemelkedni nem tudott ezzel, ezért hozzá kellett adnia egy kis pluszt. Ráfeküdt tehát a külső és középtávoli dobásokra és most hétről hétre az egyik legjobb játékosunk. A megoldást természetesen nem kellett egyedül megtalálnia, ezért mondom, hogy az edző felelőssége is hatalmas ezekben a pillanatokban. A számára legideálisabb útra kell terelni a sportolót, majd az egyéni edzések során a gyakorlatban is megvalósítani.”

Sokszor az alapján ítélik meg a fiatal játékosokat, hogy mit nem tudnak. Ez helyes ön szerint?

„Szerintem egyáltalán nem. Én is gyakran hallom ezeket a megjegyzéseket, de hát azért vagyunk mi, vagyis az edzők, hogy megtanítsuk nekik! Másrészt pedig mindig az erősségeikre kell koncentrálni, ha fordítva tesszük, akkor túl hosszú lesz az út, mire beérnek. Az edző felelőssége abban is óriási, hogy segítsen a játékosának reális képet kialakítania önmagáról. Van, akit epizód szerepre kell felkészíteni, mert mondjuk egyetlen képessége van, amivel kiemelkedik a többiek közül, abban viszont verhetetlen. Mindenkit arra kell használni, amire a legjobb és ami legjobban illik hozzá. Sokszor nehéz a döntés, de azért vagyunk egy csapat, hogy ebben is támogassuk egymást.”

Mit gondol a Stephen Arigbabu által irányított U18-as csapat évvégi esélyeiről?

„Nagyon örülnék, ha érmes helyen zárnának a fiúk, mert ezzel kézzelfoghatóvá válna annak a hatalmas munkának az eredménye, amit Stephennel és a srácokkal végeztünk ebben az idényben. De odáig még hosszú az út, be is kell jutni a nyolcas, majd a négyes döntőbe. Sok mindent belelátok a csapatba, egyetlen egy dolgot nem, hogy összeessen. Ha semmi komoly dolog nem jön közbe, akkor ebben a gárdában mindig lesz annyi tartás, hogy a végsőkig kitartson. De voltam már juniorbajnok olyan csapattal, amelyik csupán egy volt a sok esélyes közül, és kiemelkedő formájának köszönhetően győzött, és végeztem ötödik helyen fantasztikus kosárlabdázókból álló együttessel is. A legbüszkébb mégis arra vagyok, hogy a kilencvennyolcas-kilencvenkilences születésűekből álló győztes csapatból, amellyel én is egy évet foglalkoztam, hat játékost adtunk a magyar élvonalnak. Négyen az A, és ketten a B csoportban bizonyítanak hétről hétre. Egyébként nincs szebb feladat, mint látni, ahogy egy kamaszból felnőtt lesz. A pályán és azon kívül egyaránt.”

Fotó: Bornyi Márton