Jenkei Dániel, 2020.11.27. | Úszás

Ha Vasas úszás, akkor Hódmezővásárhely. Legalábbis lassan ezt mondhatjuk, hiszen idén ősszel több turnusban, több vasasos csoportunk is edzőtáborozott Csongrád-Csanád megye második legnagyobb településén. Jöjjön hát egy körkép, az edzők megszólalásával!

Szabó Álmos és a paraúszó-csoportja töltötte a leghosszabb időt Hódmezővásárhelyen, így elsőként tőle kértünk helyzetjelentést:

- Az ISL Liga miatt nem tudtunk a megszokott helyünkön, a Duna Arénában készülni, így összesen négy és fél hetet töltöttünk Hódmezővásárhelyen, ahol mindig jó sorunk van. Külön öröm volt, hogy másfél hétig együtt tudtunk készülni Dr. Egressy János vasasos csoportjával. Törökországban korábban már voltunk így közösen, nagyon jó a viszony velük. Ami minket illet, a tokiói paralimpiára még egyáltalán nem gondolunk, a paraúszó országos bajnokság pedig sajnos elmarad idén, de az épek bajnokságán azért lesz lehetőségünk az előfutamokban úszni, tehát kicsit tudjuk majd szimulálni a versenyhelyzetet. Illés Fanni, Pap Bianka, Payer Kata és Száraz Evelin végigcsinálták az edzőtábort, de Tar Réka is tudott csatlakozni egy rövidebb időszakra. Annak pedig külön örülök, hogy Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány úr is meglátogatott minket. Mindenkivel elégedett vagyok, minőségi munkát tudtunk végezni. Persze vannak azért mélypontok, pláne ebben a bizonytalan helyzetben, de hiszem, hogy hosszú távon ez is a fejlődést szolgálja. Teljesen biztonságos körülmények között tudtunk készülni, ebből a szempontból jobb is volt a helyzet mintha Budapesten lettünk volna. Illés Fanni az operációja után már ott tart, ahová vártuk ilyenkorra, és az is jó hír, hogy a válla teljesen rendben van. Pap Biankáról pedig azért került le egy nagy súly, mert az edzőtábor után sikeresen leérettségizett. Kemény, harcos, céltudatos sportolóim vannak, igazán büszke lehetek rájuk!

 


 

Hódmezővásárhely nem csak a paraúszók bázisa mostanság, hiszen korábban itt készült Lőrinczi György vasasos csapata is, aminek fényes eredménye lett a serdülő országos bajnokságon. Emellett, ahogy Szabó Álmos is utalt rá, Dr. Egressy János csoportja is itt végezi az utolsó simításokat a felnőtt ob előtt. Vezetőedzőnk így nyilatkozott a munkáról:

- Egyelőre az a fő pozitívum, hogy jelen állás szerint lesz ob. Mi itt Hódmezővásárhelyen teljesen elszigetelten készülünk a vasasos versenyzőkkel, Szabó-Feltóthy Eszterrel, Sós Dániellel, Kutasi Mátéval és Okos Ákossal. Üres az uszoda, üres a szálloda, edzésidőben is csak a többi válogatott versenyzővel találkozunk. A sportolóim jó állapotban vannak fizikálisan és mentálisan is. Egyedül Kutasi Máténak volt egy sérülése, így neki ez az edzőtábor a rehabilitációról szól és a fokozatos a visszatérésről. A többiek esetében szeretnénk már a december 8-án, Kaposváron kezdődő ob-n nekirugaszkodni az olimpiai szinteknek. Sós Dani 200 vegyesen szeretne "A"-szintet úszni, Szabó-Feltóthy Eszter 200 háton, Okos Ákosnál pedig egy "B"-szint és a tágabb értelemben vett válogatott csapatba való bekerülés lehet a cél.  Nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy a tokiói olimpia bioritmusa szerint délelőtt lesznek Kaposváron a döntők, de próbálunk alkalmazkodni, és már most is ennek megfelelő ritmusban építjük fel a napjainkat az edzőtáborban. Az egyetemistáinknak pedig a tanulásra is jut idő, Sós Dani az amerikai tanulmányait végzi távolról, Szabó-Feltóthy Eszter pedig a BME vegyészmérnökeként próbál a lehető legjobban teljesíteni az edzések mellett.

 


Kutasi Máté és Szabó Álmos csocsó-csatája Hódmezővásárhelyen (Az eredményről nem érkezett hír...)


Hirdetések