Jenkei Dániel, 2020.09.14. | Vízilabda

Homonnai Dániel „visszatérő” serdülőcsapata csütörtökön kikapott az Egertől, vasárnap viszont kiemelkedő játékkal verte a Fradit a Komjádiban. Kovács Róbertéknek a gyermekcsapattal nem sikerült a zöld-fehérek ellen a pontszerzés, az ificsapat mérkőzését pedig elhalasztották. 

Országos Gyermek Bajnokság, 2. forduló:

Vasas SC-FTC Telekom 8-11 (0-1, 1-4, 3-2, 4-4)

Gólszerzőink: Tóth Martin (2), Bebők Bence (2), Kovács Bence (2), Pleva János, Básity Milán


Kovács Róbert, vezetőedző: - Sajnos az elején kicsit beragadtunk, főleg támadásban voltunk passzívak, nem jöttek a gólok, pedig helyzetekig eljutottunk. A fordulás után viszont egész szépen visszajöttünk, elkezdtük lőni a gólokat, és a zónavédekezésünk is működött. Összességében ez nem volt egy rossz meccs, de a Fradi jelenleg erősebb nálunk, gratulálok nekik a győzelemhez. Próbálunk tanulni a hibáinkból, és javítani a Pécs ellen, de az hasonlóan kemény feladat lesz, mint a mostani volt. Szeretnék még külön gratulálni Homonnai Dániel kollégámnak és csapatának, kiemelkedően jól játszottak és szép győzelmet arattak!


Országos Serdülő Bajnokság I. forduló (pótolt mérkőzés)

Vasas SC-ZF Eger 7-8 (2-2, 1-1, 4-1, 0-4)

Gólszerzőink: Herczeg Gergő (3), Szűcs Lajos Levente (3), Fehér Gergely)

 

Országos Serdülő Bajnokság, 2. forduló:

Vasas SC-FTC Telekom 15-5 (4-1, 4-1, 4-2, 3-1)

Gólszerzőink: Szűcs Lajos Levente (4), Herczeg Gergő (3), Peőcz Ádám (2), Fehér Gergely, Tóth Martin, Ragács Benedek, Sárközy Benjámin, Kedves Benedek, Kósy Kelly
 

Homonnai Dániel, vezetőedző: - Az Eger elleni csütörtöki pofon után vasárnap fel tudtunk állni, mindenkiben égett a bizonyítási vágy. A meccs elején sikerült belőni a helyzeteket, amitől az ellenfél teljesen elbizonytalanodott. Kiemelhető a védekezésünk és a kapuban is egy extra teljesítményt láthattunk. Örülök, hogy azok is tudtak bizonyítani, akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak. Nem dőlünk hátra, készülünk a Pécs ellen, ami hasonlóan komoly rangadó lesz.


Hirdetések