Jenkei Dániel, 2020.09.04. | Klub

Csütörtök délután az Illovszky-stadionban tartotta meg éves rendes közgyűlését a Vasas Sport Club.

Távolságtartás, maszkviselés, kézfertőtlenítés. Ahogy az utóbbi hónapokban szinte valamennyi esemény, így a Vasas Sport Club éves közgyűlése sem a megszokottaknak megfelelően zajlott. A rendes forgatókönyv szerint az esemény fénypontja a Vasas család elismert tagjainak megbecsülése szokott lenni, idén azonban a járvány miatt nem került sor kitüntetések átadására.

Az Illovszky-stadion Baróti-termében tartott közgyűlés megemlékezéssel kezdődött: a Vasas család 2019 májusa óta elhunyt legendáira, volt sportolóinkra, szakembereinkre, vezetőinkre, dolgozóinkra, támogatóinkra emlékeztünk közösen.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

 

A sportági küldöttek ezután a jogszabályi kereteknek megfelelően Szabó-Pap Gergely pénzügyi elnökhelyettes tolmácsolásában meghallgatták a 2019. évi számvitel beszámolót, valamint a 2020-as költségvetési tervről szóló tájékoztatást. Az Ellenőrző Bizottság részéről Károlyfi László tartotta meg szokásos beszámolóját. Végül mind a beszámolót, mind a költségvetési tervet egyhangúlag elfogadták a küldöttek.  
 


A formális rész után Markovits László klubelnök összefoglalójában kiemelte, büszke rá, hogy a koronavírus-járvány miatti rendkívüli helyzet nem rengette meg az egyesületet, és a leállás hónapjaiban is tudták a klub valamennyi munkavállalójának anyagi biztonságát garantálni, a szükséges korlátozó szabályokat pedig mindenki maradéktalanul betartotta a szakosztályok részéről. Elmondta azt is, hogy a jövőben is minden erővel azon lesznek, hogy az anyaegyesület mértéktartó gazdálkodásának köszönhetően egyik szakosztály se kerülhessen nehéz helyzetbe. Markovits László hangsúlyozta, hogy stabil gazdálkodáshoz továbbra is nélkülözhetetlen a kormányzat komoly szerepvállalása, azok a források, amelyeket kiemelt fővárosi egyesületként kap a Vasas Sport Club éves szinten a magyar államtól, akár sportszakmai szinten, akár létesítmény-üzemeletetés terén.

Ezután röviden beszélt arról is, hogy a jelenlegi nehéz szituáció ellenére több vasasos felnőttcsapat a korábbiaknál komolyabb célokért küzdhet a következő szezonban: tőkeerős szponzor érkezett az A-Híd személyében a vízilabdacsapathoz, női kézilabdában minden adott az élvonalba való feljutáshoz, a női röplabdacsapat Jámbor János többségi tulajdonos szerepvállalásának köszönhetően ismét a BL-ben indulhat, Nagy György és Nagy Miklós révén pedig a labdarúgócsapat jövője is rendkívül biztató.

Az utánpótlás-nevelés kapcsán, ami az anyaegyesület legfontosabb alapfeladata, kiemelte, hogy továbbra is nagyon stabil a pénzügyi és szakmai háttér, amely a létszámban és az eredményességben is folyamatosan visszaköszön. Emellett az is nagyon örvendetes, hogy a sportágak többségénél hosszú évek, vagy akár évtizedek óta változatlan szakemberi gárda tevékenykedik magas színvonalon.

A klubelnök a létesítményekre áttérve hozzátette, hogy az anyaegyesület mindent megtesz annak érdekében, hogy az általa vagyonkezelt négy állami létesítmény (Fáy utca, Folyondár utca, Pasarét, Jégcentrum) üzemeletetéséhez minél több saját bevételt generáljanak, ezzel is arányosan hozzájárulva a fenntartáshoz kapott állami forrásokhoz és az üzemeltető-partnerek ráfordításához. A legutóbbi közgyűlés óta történelmi léptékű beruházásként megtörtént az Illovszky-stadion átadása, valamint megvalósult a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok korszerűsítése, a Folyondár utcában pedig új edzőcsarnok létesült. Az anyaegyesületnek továbbra is komoly tervei vannak ezen a téren, ennek érdekében folyamatosan egyeztetnek a döntéshozókkal, de látni kell, hogy a járvány gazdasági hatásai miatt a lehetőségek vélhetően szűkülni fognak a jövőben.

 


Hirdetések