Jenkei Dániel, 2020.08.19. | Klub

Az anyaegyesület hat sikeres szezon után továbbra is elhivatott a programmal kapcsolatban, így minimum 100 támogatott gyermekkel folytatódik a Vasas Gyerek Program a 2020/2021-es idényben is. 

Egy szülő mindenből próbálja a legjobbat adni gyermekének, és ezt akkor is megteszi, ha ez komoly anyagi terhekkel jár. A családok számára egyre fontosabbá válik, hogy a gyermekek sportolhassanak, hiszen a sport nemcsak az eredményességről szól, hanem a fiatalok egészségéről, közösségi élményeiről is.

A Vasas ebben segítő partner kíván lenni, és szeretne még jobb feltételeket nyújtani az utánpótlásnak. A Vasas Gyerek Programon keresztül elsősorban tagdíjmentesség biztosításával csökkentené azon családok terheit, akiknek erre leginkább szükségük van, hogy minél több gyerek sportoljon továbbra is nap, mint nap a Vasasban.

Az anyaegyesület hat sikeres szezon után továbbra is elhivatott a programmal kapcsolatban, így pénzügyi szerepvállalásának köszönhetően minimum 100 támogatott gyermekkel folytatódik a Vasas Gyerek Program a 2020/2021-es idényben is. 

Várjuk a pályázókat és a támogatókat is, utóbbiaknak köszönhetően ugyanis további gyermekek kerülhetnek majd be a kedvezményezettek körébe.

Minden további információ a http://www.vasassc.hu/gyerekprogram oldalon, a 2020/2021-es fülre kattintva.


Szász-Kovács Emese, olimpiai bajnok vívó

- A szüleimnek az volt a legfontosabb, hogy a nővéremmel mozogjunk. Nem erőltettek semmit, de mindenben támogattak. Rengeteg energiát áldoztak arra, hogy edzésre vigyenek, vagy megvegyék a vívócipőmet, ami persze nem a legdrágább darab volt. Az anyagi áldozat mellett a lelki háttér is kellett ahhoz, hogy olimpiai bajnok lehessek, és ezért ma is nagyon hálás vagyok. A Vasas Gyerek Program terhet vesz le a családokról, és segíti a szülőket, hogy ott lehessenek a gyerekeik mögött, amikor szükség van rájuk.

 


Sastin Marianna, világbajnok birkózó

- Örökmozgó gyerek voltam, rengeteg sportágat ki tudtam próbálni, ami a személyiségemet is nagyban fejlesztette. Manapság a birkózóteremben gyakran látom, hogy a szülőknek milyen nehéz előteremteni a gyerekeik tagdíját. A mi sportágunk már egészen kicsi kortól megadja a mozgás örömét, ezt pedig senkitől sem szabad elvenni, pláne nem anyagi okok miatt. A Vasas Gyerek Program pont ebben segít, a támogatásnak köszönhetően senkit nem veszíthetünk el.


Hirdetések