Gy. Szabó Csilla, 2020.08.19. | Természetbarát

A Vasas SC természetbarát szakosztályának életéből osztott meg velünk néhány érdekességet dr. Fabók Julianna túravezető. A szakembertől megtudtuk, hogy a hideg és a forróság nagyobb ellenség mint az eső, és a kulturális örökség védelme is hozzátartozik a jó túrázók programjához.

A nyári hónapok nem tartoznak a túrázás szempontjából erős időszakhoz, ám az idei évben a koronavírus-járvány is súlyosbította a helyzetet. Áprilisban a teljes programot törölni kellett, ezt követően pedig a túravezetőkre volt bízva, vállalnak-e csoportot. Dr. Fabók Juliannától, a szakosztály adminisztrációs ügyeit intéző túravezetőtől megtudtuk, bár júniusban és júliusban sem álltak le teljesen, óvatosságból csak augusztus közepétől hirdették meg hivatalosan is eseményeiket.

„Az utóbbi két hónapban is összeállítottam a programomat, de csak azoknak kapták meg tőlem, akik rendszeresen részt vesznek az általam vezetett túrákon – mondta el a járvány miatt megváltozott szervezésről dr. Fabók Julianna, aki több mint húsz éve űzi ezt a „sportágat”, s közel a nyolcvanhoz is minden kedden csoportokat kalauzol hazánk legszebb helyeire. – Nálam az átlagos létszám egyébként is hét fő körül mozog, nagy veszélynek tehát nem voltunk kitéve. Miután a szakosztályunk szép lassan velünk öregedett, természetesen voltak olyanok, akik biztonsági okokból otthon maradtak, a többség azonban azért hiányzott, mert a nyarat a telken tölti. Éppen úgy, mint az előző években. Számunkra egyébként is a tavaszi és az őszi hónapok a legkellemesebbek, amikor nincsen se túl hideg, se túl meleg.”

De mi a helyzet az esővel? Juli néni, ahogy a Vasasnál kedvesen hívják a természetbarát szakosztály mindenesét, soha nem ijedt meg az égi áldástól. Bár saját bevallása szerint eddigi karrierje alatt, mindössze kétszer történt meg, hogy egész álló nap esett.
 


A Damasa-szakadék megéri az időt, amelyet rá kell fordítani


„Reggeli vendég nem marad egész napra!” Ez a szakosztály tapasztalt túravezetőjének mondása, amihez természetesen tartja is magát, s ha esik, ha fúj, nem mondja le az aznapi programot. S bár a kezdeti 18-20 kilométeres távok ma már neki is hosszúak, a 10-12 kilométereseket még nagyon is bírja. Sőt, éppen csúcsdöntésre készül.

„Szeretném elérni a kétezer megtett túrát, amihez már csak harminc hiányzik. Az évi átlagom olyan nyolcvan-száz közötti szokott lenni, ezért bízom benne, hogy még idén átlépem a bűvös határt” – osztotta meg velünk terveit dr. Fabók Julianna, aki néhány évtizeddel korábban azért lett egyszerű túrázóból túravezető, hogy hosszabb távok is legyenek a programban. Az idő múlásához azonban neki is alkalmazkodnia kellett.

A kulturális örökség mentéséből azonban továbbra sem enged, így gyakran köti össze a természet szépségeinek bemutatását, egy-egy történelmi hellyel vagy épülettel. Az ő nevéhez kötődik a templomromok túramozgalom, amely mindig is nagyon népszerű volt, s önálló életre kelt a természetjárók között. A program népszerűségét nemcsak érdekessége, de egyszerűsége is indokolta, hiszen családosan, akár gépjárművel is gyorsan megközelíthető egy-egy ilyen nevezetesség. A COVID-járvány idején emiatt még a korábbinál is keresettebbek lettek ezek a célpontok.

Az igazi természetjárók persze nem kedvelik a rapid-túrákat. A Tóth Konrád által szervezett meditációs séták ezért éppen arra akarják felhívni a figyelmet, hogy nem a megtett kilométerek a legfontosabbak, hanem a gyönyörű környezetben tett „lelki utazás”. A fóti Somlyó-hegyre menet például olyan csodálatos réten vezet az út, ahol akár elmélkedni is lehet.

Juli néni egyik kedvence azonban a Bükk hegységben található Damasa-szakadék, amelyet négy óra alatt lehet megtenni, ám az oda-vissza utazás is négy-négy órát igényel. Szerinte azonban bőven megéri ezt az időt, mert hazánk egyik legszebb helyéről van szó.

A szakosztály egyetlen problémája, hogy egyre idősebbek a tagok, s bár többször is megpróbálkoztak a fiatalítással, eddig nem jártak sok sikerrel. Pedig a természet szépségei és a túrázás nincs életkorhoz kötve.


A Vasas SC természetbarát szakosztályának programjai a járványügyi helyzet miatt változtak, ezért most egy összevont listát közlünk, amely az év valamennyi hátralévő túráját tartalmazza:

A Vasas SC természetbarát szakosztályának idei tervezett programja itt érhető el.


Túravezetőink:
Csaba Ágnes 
1142 Budapest, Ungvár u. 20. E-mail: csaba.agnes56@gmail.com. Telefon: 06-20-466-0332
Dani László
1125 Budapest, Galgóczy köz 3. Telefon: 06-1/395-2961, 06-20-915 9340. E-mail cím: dani.laszlone1@gmail.com
dr. Fabók Julianna 
1041 Budapest Deák Ferenc utca 65. Telefon: 06-1/369-3185. E-mail cím: fabokjulianna@t-online.hu
Fabriczky Judit 
1181 Budapest, Csontváry utca 57. Telefon: 06-20-462-4182
Gázmár László
E-mail: galasz43@gmail.com Telefon: 06-30-203-9620
Habán Katalin 
1104 Budapest, Lavotta u.11. Telefon: 06-1/260-0659, 06-70-368 2636
Jelitai Vilmosné - gazdasági ügyintéző
1091 Budapest, Ifjúmunkás u. 6. Telefon: 06-1/357-3635
Kiss István 
1114 Budapest, Bartók Béla u. 53. Telefon: 06-20-556-4695
Lehoczki Márta 
1114 Budapest, Eszék u 16/B Telefon: 06-1/361-5173
Nagy Gabriella 
1034 Budapest, Pacsirtamező u. 24/26. Telefon: 06-1/368-0036
Tóth Konrád 
1162 Budapest, Monoki u. 20. Telefon: 06-70-308-0365
Zagyvainé Zsuzsa
1111 Budapest, Bartók Béla út 28. Telefon: 06-20-320-1518
Zaka Lajosné 
1111 Budapest, Lágymányosi u. 12. IV/1., Telefon: 06-1/789-8173. E-mail: mzakane@gmail.com. Mobil: 06-30-2094008


Hirdetések